Magyar Országos Tudósító, 1938. szeptember/2
1938-09-23 [189]
FŐVÁROS BŐSÉGES VOLT AZ ÉLELMISZER FELHOZATAL AZ ÉV NYOLC HÓNAPJÁBAN. A fővárosi közélelmezési ügyosztály jelentéséé Rosta János tanácsnok, a főváros közélelmezési ügyosztályának vezetője most tette közzé a székesfőváros közélelmezési Helyzetéről az 1938.óv január 1-étől augusztus hó végéig terjedő időtartamra vonatkozó jelentését. A jelentés szerint a fővárosi vásárcsarnokok és nyílt piacok árufelhozatala ai_ > év első nyolc hónapjában általában bőséges volt. At_ • évi felhozatal mennyisége 443 waggonnal, vagyis 2.8^kal volt nagyobb az előző évi ugyancsak bőséges felhozatalnál. Többlet jelentkezik valamennyi ^ zöld árunál, úgyszintén a b-aromf IV t>jás és tejtermékeknél is. Jelentékenyen, 134 waggonnal emelkedett a baromfi, 195 waggonnal a tojás és 707 waggonnal a zöldségek felhozatala'. Az elíző évi felhozatallal szemben a kedvezőtlen időjárás ralatt, erősen visszaesett a dinnye, szőlő és egyéb gyümölcsfélék felhozatala. Éspedig a dinnyénél 766, a szőlőnél 310 és más gyümölcsféléknél 290 waggonnal volt kisebb a felhozatal, mint az előző év hasonló időszakában. A közvágóhíd! állatfejhajtásnál és vágásnál a felhozatalban emelkedés mutatkozik a nagymarha, és sertés felhozatalnál,Visszaesés a borjú, juh és bárány felhozatalnál. Annak ellenére, hogy a fel- { hajtás és vágás statisztikai adatai a szarvasmarhánál javuló helyzetet xnibafrga főváros marhahús fogyasztása mégis kisebb volt az előző éviné^.* Ez az Olaszországba történő export erős visszaesésének a következménye* Ehhez járul a magyarországi marhaállomány emelkedése, ugy, hogy a kör4 mány kénytelen volt intervenciós vásárlásokat eszközölni, hogy az árak katasztrofális zuhanását megakadályozza. Az intervenciós vásárlások serén több hónapon keresztül összesen 4404 szarvasmarhát vásároltak. A sertésfelhajtás, illetve vágás adatai 47.266, illetve 52.948 darabot kitevő emelkedést mutatnak az előző év forgalmával szemben. A sertésből eredő többletfelhozatal és vágás összefügg az elmúlt évi rekord tengerlterméssel, ami sertésállományunk emelkedésére is Hivatott, amit mutat az a körülmény, hogy sertésállományunk 1938-ban 3.1 millió darabra emelkedett az előző esztendő 2.6 millió darabjával szemben. A jelentés szükségesnek tartaná éppen az elmúlt esztendő tapasztalatai alapján, hogy az idei tengeri fölöslegek egyreSZÓt tartalékoljuk, amivel az abnormls áralakulásokat meg lehetne akadályozni. A polgármester által a kormányhatos ággal többizben folytatott tárgyalás eredményekópen az államvasutak az 1929-ben megszüntetett budapesti sertés- és marhaszállitás1 díjszabási kedvezményeket augusztus hó 1-étől kezdve újból életbeléptette. Ez a fuvardíjkedvezmény jogos reményt nyújt arra, hogy az a fővárosi fogyasztóközönségre előnyösebb húsárak kialakulását fogja elősegíteni. . Foglalkozik a jelentés a fővárosi tejforgalom ujabb szabályozásának kérdésével és annak a reményének ad kifejezést, hogy az uj szabályozás a már kiépített higiéniai és minőségi eredmények változatlan fenntartása mellett a fogyasztói tejárak megfelelő csökkenését fogja biztosítani • Az élelmiszerárak alakulásánál megállapítható, hogy a . szeptember 6-iki árak általában a békeévek arai alatt vannak, mlg az elmúlt évi árakkal szemben az egyes élelmiszerek árai magasabbak^ Ami részben a mezőgazdasági termelési költségek emelkedésének a következménye , mert amig az Pestvármegye alispánjának jelentéséből is kitűnik,ezévben a férfi napszámok 2.50-4.50 P. között mozogtak. Hangoztatja a jelentés, hogy a főváros fogyasztói szempontjából megnyugtató, hogy a kormány az átlagos métermázsánként 1 20 pengős búzaárat egész évre állandósítani kívánja, s ezzel elejét akarja venni a fogyasztóközönség rovására űzhető spekulációnak, egyúttal pedig a gazl| daközönség érdekeit is szolgálni kívánja* Az állandósított búzaár életbeI léptetésével azonban a főváros lakossága még mindig nagy áldozatot hoz ÍUaz ország mezőgazdasági termelése javára> mert a világpiaci árak alapján ]T a belföldi búzaár métermáz3ánkint csak 9*50 fc**a rozs ára pedig méter1 mázsánkint csak 8 pengő lehetne* /folyt* köv*/ I " 7,1 K székeié