Magyar Országos Tudósító, 1938. szeptember/2
1938-09-22 [189]
—A TÁBUL IS FELIEM TETTE ERDÉLYI JÓZSEF KÖLTŐT AZ IZGATÁS VÁDJA ALÓL. A múlt év őszön jelent meg Fehértorony címmel Erdélyi József költő egy nagyobb versesköteteo A kir, ügyészség több vers miatt bűnügyi eljárást indított Erdélyi József ellen osztály elleni izgatás sajtövetsége miatt és indítványa folytán a vizsgálóbíró a verseskötet meglévő példányainak lefoglalását is elrendeltec A uid szerint több vers alkalmas az izgatás bűncselekményének megállapítására, mert a kö.tő a szegény néposztályt egyik-másik versével gyűlöletre izgatta a gazdagokkal szemben, A büntetőtörvényszék előtt megtartott'főtárgyaláson Erdélyi József vádlottat felmentette az izgatás vádja alól„ Az Ítélet indokolása szerint az inkriminált versek n em alkalmasak a gyűlölet felkeltésére, mert azok inkább szánalmat ébresztenek a cselédség es a szegény néposztály iránt. Igaz, hogy a vádba fogott versek a költői lélek heves kirobbanásai, amelyeknek prózai feltárása esetleg alkalmas lehetne az izgatás megállapítására, de az ilyen költői formában megjelent müvek nem alkalmasak az izgatás tény állad é kának megállapítására. Az ügyészség fellebbezése folytán ma foglalkozott Erdélyi József izgatási bűnügyével a budapesti királyi tábla dr„ Hármath Jenő tanácselnök,vezetése mellett tartott tárgyaláson,Dr. Bartha János kir. főügyészhelyettes^és dr. Göttche Ervin védő felszólalása után a kir. Ítélőtábla a felmentő ítéletet Indokai alapján helybenhagyta. A főügyószhelyettes az Ítélet ellen semmiségi panaszt jelentett be. /MOT/G a —RABLÁS BŰNTETTÉÉRT ÖTÉVI FEGYHÁZRA ÍTÉLTEK EGYÁ LLÁSTAIAN MAGÁNTISZTVISELŐT. Dr. Krayzell Miklós tanácselnök vezetésével ma tartott tárgyalást a büntetőtörvényszék Iváncsó János állásnélküli magántisztviselő bűnügyében, aki ellen a kir. ügyészség rablás büntette cimén emelt vádat, A vád szerint ez óv április 2-án a tisztviselő a Szondy-utca 37 számú ház lépcsőházában megtámadta özvegy Szigeti Bartos JánoSnét, egy á Hamvasuti felügyelő özvegyét, akit gumibotjával fejbevágott, kezéből kitépte 33o pengőt tartalmazó retikülj ét, aztán elszaladt 0 A vádlott mai kihallgatása sorén tagadta bűnösségét és azzal védekezett, hogy nem ő volt a tettes 0 Az elnök elébetárta, hogy a renÉ5rs i 5g előtt megtett vallomásában töredelmes beismerésben vol$ a vádlott azonban kijelentette, hogy ezt a vallomását nem tartja fenn 0 - Semmi közöm nincs az egész ü;.\' '.' ., - hangoztatta folyton,Engem is ak'iváncsiság hajtott ahhoz a tömeghez, amely a rablás hirére öszszecsoportosult a ház előtt és valaki rám mutatott azzal, hogy én voltam a rabló, aki futásközben eldobtam a gumibotot és a r etiku.lt. Ez azonban nem felelt meg a valóságnak, de mikor láttam az emberek fenyegető magatartását, abbeli félelmemben, hogy meglincselnek, inkább magamra vállaltam. A törvényszék több tanút hallgatott ki, akiknek egy része ugy vallott, hogy látták a vádlottat szaladni és futásközben dobta el a gumibotot és Q retikült. Az ez ügyben eljárt detektívek kihallgatása, valamint dr, Vudy Oszkár kir. ügyész védbeszéde és a védőbeszéd után a törvery szék bűnösnek mondotta ki a vádlottat rab ás bűntettében és ezért ötévi fegyházra itélte el. Az ítélet nem jog©; /MOT/Ma, A KIRÁLYI ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS KÖZLÉSE A LEGÚJABB VALUTAÜGYRÖL. Dr. Thury Endre kir. főügyész, az ügyészség elnökhelyettese ma délben a Magyar Országos Tudósító utján a következő hivatalos közlést bocs ojtotta a sajtó rendelkezésére: - Folyó évi szep"-18-ára virradó éjjel a Budapestről Trf.eBfct felé induló gyorsvonaton a valutaügyészség mellé beosztott dr. Tóth Sándor detektivfelügyelő szakcsoportjának detektivjei megfigyeltek egy elegánsan öltözött nőt, aki útközben hálófülkéjébe vonult vissza, A nagykanizsai határállomásnál a detektívek á hőt a vonatról leszállították és egy női motozóval megmotoztatták 0 g. moá ; % reményeképpen a nőnél körülbelül öo.ooo pengő"értékű több darab brilliánst találtak. Igazoltatásánál kiderült, hogy Wolfinák Mária dunaszekcsői születésű, budapesti állásnélküli maniküeösnöve 1 azonos„ A lefolytatott nyomozás során megállapítást nyert az, hogy Wolfinák Mária csak eszköze volt egy vagyonát kimenteni akaró társaságnak. Ugyanis Ernster Adolfné született . JL. : : ••••%!& El?én budapesti /Folyt. köv./Ma, ÁL ORSZÁGOS I FVÉI TÁR