Magyar Országos Tudósító, 1938. július/2
1938-07-18 [185]
/Az OTI tanoncüdültetése. Folytatás 1./ Először a balatonkenesei leány üdülő telepet mutatták be az újságíróknak, ahol kéthetes turnusokban kilencven-száz leány üdül. A napbarnított arcú, formaruhás tanonclányok bemutatták az újságírók előtt játékaikat, végigvezették őket az üdülő szobáin, ahol egy-egy szobában négy leány lakik, laemut attak táncprodukci. lkat, a fürdőtelepet, s mindannyiuk arcáról a megelégedettség és a felüdültség sugárzott. A balatonkenesei üdülőt Major Károly budapesti vendéglős és felesége vezetik, már hosszú évek óta. A hivatalos kiküldöttek ós az újságírók is legteljesebb elismerésüket fejezték ki az OTI vezetősége előtt a látottak felett. Másnap a Visegrád Horthy-telepi fluüdülőtábort nézték meg a sajtó képviselői, ahol 14-18 éves fiuk élik a cserkész sátortáborok gondtalan életót. Cserkésztlsztek vezetésével rövid idő alatt gyönyörű tornamutatványokat, zeneszámokat és tréfás jeleneteket tanultak meg az itt üdülő tana..r>cok s mindezt bemutatták a megjelentek előtt. Este tábortüzet gyújtottak, ahol Huszár Aladár, az OTI elnöke intézett a fiukhoz buzdító beszédet, felhívta őket arra, hogy egymásban testvért lássanak, hogy szeressék egymást s lobogjon lelkükben a hazaszeretet tüze ugy, mint ahogy a tábortűz lángjai csapkodtak az ég felé. Az üdülő fiuk tréfás mutatványokkal és magánszámokknl szórakoztatták a megjelent hivatalos kiküldötteket és újságírókat, amíg este tlz órakor felhangzott a takarodó jel és a fiuk a napi játéktól, fürdéstől és egyéb szórakozásoktól fáradtan pihenőre tértek sátraikba. A vendégek tiszteletére adott vacsorán Horváth István; vezérigazgató ismertette azokat a szempontokat, amelyek miatt az OTI a bemutatókat megrendezte, ezzel akarta felhívni a magyar sajtón keresztül a társadalom figyelmét arra a szociális munkára, amelyet ez intézet tagjainak betegellátásán kivül nagy anyagi áldozatokkal a magyar ifjúság szociális ellátása és nevelése, a magyar közgazdasági élet fejlesztése és a magyar honvédelem érdekében végez. A megjelenteknek alkalmuk volt saját szemükkel meggyőződni erről a munkáról s annak a reményüknek adtak kifejezést az OTI vezetősége előtt, hogy ennek a szociális munkának . fejlesztésével altkaimat fog találni arra, hogy a hetvenozoi* OTI-tag tanonc közül évről-évre minél nagyobb száma ' ' üdülésre szorulót vihet az OTI-táborokba./MOT/J. PESTIIIDEGKTJTI FRONTHARCOS TÁBOROZÁS• Az Országos Frontharcos Szövetség pesthidegkut 1 f-csoportja vasárnap jólsikerült táborozást tartott a pesthfdegkutl Brunner-féle vendéglő hatalmas kerthelyiségében, ^melyen több mint ötszáz frontharcos bajtárs gyűlt össze családtagjaikkal együtt. Résztvett a táüorozáson Baross Endre országgyűlési képviselő, Abt Albin, a. kereszténypárt főtitkára, Zimmermann Bála, Pesthidegkut főjegyzője,' a község előkelőségeinek élén, Reichardt András pesthidegkut! plébános^ Gunda Antal, Steller Ignác, a pesthidegkut 1 frontharcos főcsoport elnöke, nyo Iskolaigazgató, vitéz Kőszegi Lajos társelnök és még sokan mások. A kitűnően sikerült táborozás tiszta jövedelmét a főcsoport szegénysorsu frontharcos bajtársak é3 azok családjának felsegélyezésére fordítja. /MOT/B. RENDŐRSÉG BETÖRÉS. Báró Kohner György Klgyóutca 4-6, félemelet 2. szán alatti lakására Ismeretlen tettesek betörtek. A báró vidéken nyaral ós a betörést a házmester vette észre, aki értesítette a főkapitányságot. A rendőrség detektívjel azonnal kimentek a helyszínre, de hogy mit vittek el a betörők és a kár összegét csak báró Kohner György hazaérkezése után tudják megállapítani. A rendőrség a betörés tetteseinek kézrekeritésére a n t . omozást meginditotta./MOT/E. 1 O/l ORSZÁGOS LEVÉLTÁR