Magyar Országos Tudósító, 1938. július/1
1938-07-05 [184]
ZU SZÁLASI-ÜGY /l.folytatás./ . .... ' a Több mint harmadfélórán át ismertette a bunpor irat art dr c Méhes Icnác táblabíró, mint az ügy előadója. Ennek befejezése után dr. Kiss Géza védő a bizonyítás kiegészítését kérte, amelynek során néhai Gombos Gyula miniszterelnök feleségének kihallgatását kívánta, azonban a tábla ezt az indítványt elutasította. . *' *± Ezt követően dr.'Keresztessy Gyula elnök nehany kérdést intézett Szálas 1 Péreno vádlotthoz, ,» ' \. * - Egyik munkájának 44-ik oldalán ön az államforma és az államfő választásáról ir. Hogyan értelmezi ezt? * Ha a hatalomban teljesen megerősödünk - válaszolta Szalasl akkor akartuk a jelenlegi államfő hozzájárulásával az államformát meghatározni. . . ... - Csendőri jelentések vannak arról, - . mondta tovább az elnök hogy a hivatalos közepületeket akarták megszállni s ezt a kijelentést tanuk is megerősítették. ..'»«_ - Ez nem felel meg a valóságnak - felelte S Z alasi - kérem,hogy ezekkel a tanukkal szembesítsenek engem. Ezzel,befejeződött Szálasi kihallgatása. Az elnök átadta a szot dr. Miskolczy Ágost kir, főügyésznek. - A közvélemény hajland 0 azt hinni - kezdte vadbeszédét a foügyészhelyettes - hogy a bíróságok előtt politikai kérdések dőlnek el.Ez nagy tévedés, A birSság büntetendő cselekmény felett ítélkezik. Szálasi Ferenc politikai mozgalmat indított el olyan céllal, hogy a hatalmat a' maga számára megszerezze, E per keretében nincs szerepe az ő eszméinek, azokhoz semmi közünk. A bíróság csak azt vizsgálja, hogy a vádlott elkövetett-e olyan tényeket, amelyek beleütköznek a törvénybe. Tévedése a közvéleménynek az is, hogy az ilyen ügyeket politikai'bünpöröknek tekinti. Politikai bűncselekmény ágyáltalán nincsen, A bün, tekintet nélkül arra, hogy milyen Indulat vezeti a téttest, bűncselekményt képez. Csak azzal törődik a biróság, megsértette-e a törvényt a vádlott, A cselekmény motívumai, esetleg nemes intenciói ellenére is meg kell állápitani a bűncselekményt, ha a vádbeli tény a fennálló rendet megzavarja. Különben mindenütt anarhia következnék'be. Vizsgálni kell tehát, serti-ö Szálasi Ferenc cselekménye a törvényt, az állam törvényes intézményeit, amelyek ezer éve képezik a magyar állam létét és tekintélyét* A Szálasi-féle moz"galom az ezerévés magyar alkotmány megváltoztatását kívánja. Nemzeti létünk büszkesége ? a magyar géniusz kiteljesedése a mi alkotmányunk, és a vádlottnak ez az alkotmány nem kell. Mit akar helyébe? Célja, szándéka annyira zavaros, hogy őszintén'szólva meg sem értettem. Aztán más törvényhozást akar,'de nem jelöli meg, hogy mit kivan helyébe. Hirdeti,hogy félre mindennel, ami van. Aztán átmeneti parancsúralmat kivan létesiteni 0 De hol van az az'emberfeletti ember, az a kiváló, tündöklő tehetség, aki diktátor lehetne? Könnyű azt mondani: én vagyok az erő, a hatalom, az állam " én olyan vagyok mint az apóstolok a magam jellembeli tisztaságával és erejével, Nem vonóm kétségbe - folytatta a főügyészhelyettes - a vádlott nemes intené lóit, azt is elismerem, hogy vitéz katona lehetett. Dó tudja-e a vádlott, hógy milyen rettentő nagy felelősségérzet kell ahhoz! hogy alkotmány un Ica t, állami berendezkedésünket huszonnégy óra alatt el akarja pusztítani, Szálasi Ferenc mozgalma veszélyezteti az állam és a nemzet " törvényes rendjét. Megállapította az olsá birói fórum, hogy Szálasi mozgalma a polgárháború veszélyét rejti magában. De az elsőbirói fórum ennek ellenere sem minősítette a vádlott cselekményét a vád szorint. Ez a büntotőtörvényszék jogi tévedése, A vádlott cselekménye a rendtörvény 1, paragrafusába ütköző államfelforgatás bűntettét valósitja meg, amelyre a " törvény fegyházbüntetést ir elő. A királyi Ítélőtáblának a büntetés kiszabásánál módja van megvizsgálni, hogy a vádlottat milyen motívumok vezeti tok, mérlegelheti a tábla azt is, hogy a vádlott hite szerint jót akart* Vádbeszéde végén a főügyészhelyettes az elsőbiróság Ítéletének megsemmisítését és azt kérte, hogy Szálasi Ferencet a vád értelmében az államfelforgatás büntette miatt mondja ki bűnösnek. Ezután dr. Kiss Géza, Szálasi Fereno védője tartotta meg védőbeszétét. Hivatkozott arra, hogy Szálasi személye és az egész jobboldali mozgalom során az erőszaknak még csak a'kísérlete sem fordult elő. Nem történt még egy utcai néma tüntetés sem, ennélfogva a Szálasi mozgalmával kapcsolatban erőszakosságról szólni egyáltalán nem lehet, A védő ezután sorravette a főügyészhelyettes érveit, azokkal polemizált és a védelem /Folyt.köv./ G,