Magyar Országos Tudósító, 1938. július/1

1938-07-04 [184]

1« törvényszéki kiadás, Budapest, 1956* július 4. AZ ÜOETÖfÁLYÁRóI, KITILTOTT ÚJSÁGÍRÓ ELVESZTETTE K&T-IIITÉGI PERÉT* ' A Budapesti Ü:etoverseny Egyesület két érvel ezelőtt határozatot hozott, amellyel Rajnai László sporthlrlapirót, a Verotnylap munkatafreát as üge­tő versenypálya terülstéről kitiltotta, Sasa határosat folytán Rajnai a budapesti kir. törvényszék előtt 888© pengő töke és Járulékai Iránt kár­térítési part indított as Üeetővojatov "Sgyesület alperoa ellen, A töryóay. szék közbenss616 Ítélettől megállapította ot alperes kártérítési kötele­zettségét, a tábla azonban a felperest keresetével elutasította* Falui­vizsgálati kérelem folytán felkerült as ügy a kúria Térftwtanáesa elé, ahol a felülvizsgálati kérelem elutasításával a tábla Ítélete vált jog­erőssé* A kúria Ítéletének indokolása hivatkozik az ugetővereeny Egyesü­let alapszabályaira, amelynek egyik pontja szerint a versenytéren szüksé­ges rend fenntartására és•mindennemű visszaélés elkerülésére az egyesü­let rendeleteket adhat kiy azoknak teljesítésére felügyel, szükség ese­tén az azok ellen vétőket a pályáról kitilthatja. Az alapszabályoknak" ugyanez a pontja megemlíti azt is. hogy olyan esetekben- amelyek a ver» senyüzem szabályaiban előre meghatározva ninesenek, az igazgatóság a leg­jobb belátása szerint intézkedik, A belügyminiszterilog jóváhagyott alap­szabályok e rendelkezése - mondja a kúria Ítélete • az alperesi igazgató­ság hatáskörébe utalja annak a megállapítását, mikor lát fennforogni olyan tényállást, amely indokolja bizonyos személyeknek a pályáról való kitiltását. Megállapította a kúria, hogy a felperes kitiltása a verseny­pályáról azért következett he, mert a Versenylap egyik számában az Üget6­verseny Egyesületet támadó cikket tett közzé, amelyben az egyesületet, illetve annak igazgatóságát Igen éles hangon általános gyanús it ás okkal sorozatosan támadta, A kúria megítélése szerint az egyesület a kitiltás­sal alapszabályszerü működését Is veszélyeztető támadások folytatását akarta megakadályozni, /MOT/ G, A HÁZMESTERSÉGÉRT FIZETETT FIJ VISSZAJÁR. Berger József 1931 május 1-től kezdve házmesterséget vállalt Steiner D. Dezső háztulajdonos egyik bérházában, A házfelügyelői állás elfoglalása­kor Berger József looo pengőt adott át a háztula jdonesnaki aki viszont ezt az összeget az előző, leváltott házmester kezeihez fizette ki óvadék­v isszatérités elmén. Berger József házfelügyelői állása megszűnt s most már S is visszakövetelte azt az ezer pengőt, amelyet az előző házmester leváltása alkalmáb°l a háztulajdonosnak adott. Mivel békés uton a pénzt visszakapni nem tudta, perrel lépett föl, amelynek során akörül keletkezett a logvita, hogy az uj fővárosi lakbér szabályok rendelkezései a lkat Ima zand ok-e olyan Ügyletekre, amelyek' még a régi lakbérleti szabályrendeletek érvényessége Idején keletkeztél:, A királyi Ítélőtábla Szőke-tanácsa az alsóblróságok elutasító Ítéletét' megváltoztatta és a háztulajdonost az ezer pengő visszafizetésére köte­lezte. Kimondotta a tábla, hogy'az uj lakbérleti szabályrendelet 1936 augusztus elsején lépett életbe, de ennek a rendelkezéseit, illetve annak 58. szakaszát a régebben keletkezett Ügyletekre ls alkalmazni kell. Ez ' a szakasz úgy rendelkezik, hogy a házfelügyelő alkalmazásáért sem a ház­tulajdonos, *em a szolgálatból kilépő házfelügyelői sem bármely harmadik személy nem, köthet ki ellenértéket. Az ilyen kikötés semmis és az e el­men fizetett összeg visszakövetelhető. Jogszabályt sértett tehát az alsó­biróság, amikor felperest koresetével elutasította, ennélfogva a tábla az alperest az ezer pengő visszatérítésére kötolezte, /iíQfS/ 0,

Next

/
Oldalképek
Tartalom