Magyar Országos Tudósító, 1938. június/2

1938-06-23 [183]

Csütörtökön délelőtt rnár 10 óra után népessé vált > a Városliget, s ezrével -'onultak fel a vidékről a negyvenéves Hangya ju­ö ileumi kongresszusára a Hangya Szövetkezet tagjai,A bevonulás tartama alatt zenekar játszotta a szövetkezeti indulót, s egymásután érkeztek az ország területéről a vidéki Hangya szövetkezetek képviselői,' Papotc lelkészek, fegjfcők, tanítók, a falu szellemi vezetői álltak a. zászlók' alatt az élen, utánuk sorakoztak az impozáns kongresszus résztvevői, ' . több mint tizenötezren. Az Iparcsarnokban példás rendben sorakoztak fel akiknek nem jutott hely a monstruózus helyiségben, künn az Iparcsarnok előtt hallgatták megafónokon keresztül az ünneps'-g részleteit, A budapesti előkelőségeket és a v ldéki 'küldöttsé­geket a Hangya vezetői, Balogh Elemér felsőházi tag és dr.Wünscher Fri­gyes, a Hangya vezérigazgatója fogadták az Iparcsarnok Hermina-uti kapujánál, az elsők között érkezett Darányi Kálmán volt miniszterelnök, Bernát István, Schandl Károly, Kovács János, Perozel Tibor, Rácz Kál­mán, Wanke Gusztáv, Szilágyi László, a Baross Szövetség képviseletében és küldöttségével Ilovszky János, Mutschenbacher Emil felsőházi tag. Serbán Iván, Mayer János, Meskó í*\o!olf, vitéz Gyulay Tibor, Tórfi Béla, Huszár Mihály, Kun Béla, Erdőhegyi Lajos, Kuncz Ödön, Csikvándy Ern5, vitéz Magasházy Lá.szló, sokoropátkai Szabó István,. M arschall Ferenc, Okos Gyula, Pesthy Pál, Bánó Iván, Endre Zsigmond, vitéz Endre László, Konkoly-Thege Kálmán, Erődi Harrach Tihamér, Gallasz Rudolf,Jeszenszky Pál, Leel-Össy Árpád, Shvoy Kálmán, Máthé Imre, Melczer Lilla, Fabri­czius Endre, Pellegriny Félix, Berkes Róbert, Pintér József, Rothmeyer Imre, Malasits Géza, Kunder Antal, Patacsy Dénes, Törs Tibor, Wlnchkler István*: Féltizenketto előttjérkezett meg József és József Ferenc királyi herceg, utánuk jött viTéz Imrédy Béla miniszterelnök, Sztranyavszky Sándor földmivelésügyi miniszter, báró Radvánszky Al­bert a Felsőház és . ~:í / Lányi Márton a Képviselőház alelnöke gróf Teleki Tibor és Perényi Zsigmond báró koronaőrök/oárcziházi Bárczy István titkos tanácsos, Teleki Mihály gróf, Pötneházy Antal, Antal István államtitkár, Karafiáth Jenő főpolgármester, Algyay-Hubert Pál, Vay László báró, Rákóczy Imre dr, sajtófőnök, a Vitézi Szék számos reprezentánsa és közéletünknek számos kiválósága. Vitéz Imrédy Béla miniszterelnököt éa kíséretét, amelynek tagjai között ott volt Szép László miniszteri tanácsos,Balogh Elemér és Wünscher Frigyes kisérték fel az elnöki emelvényre. Pontosan féltizenkét órakor a dalárda elénekelte a Hiszekegyet, meghajlottak az elnöki emelvény mögött felsorakozott zászlók, s Balogh Elemér be­szédével megkezdődött gróf Károlyi Sándor emlékünnepén a Hangya negy­venéves jubiláris közgyűlése. - Amikor mai ünnepi ülésünket megnyitom - mondotta Balogh Elemér, - első gondolatunk és fohászunk Szent István király,a nagy országépitő dicső emléke felé száll, aki alkotmányt és uj hitet adott a magyar népnek. - De ugyanakkor hódolattal emlékezünk meg Magyaror­szág kormányzójáról, vitéz nagybányd Horthy Miklósról /ezeket a szavakat a kongresszus résztvevői állva hallgatták végig/ - aki határ­talan bölcseséggel vezette ki , mindenéből kifosztott nemzetünket a forradalmak zűrzavarából, helyreállítva alkotmányunk fontosság át,útját egyengette egy szebb ós jobb jövőnek. Hálás köszönetünket fejezzük ki öfőméltóságának, hogy a. mai ünnepünk f övédnökségét elvállalni kegyes­kedett. - Mélységes tisztelettel köszöntöm a kongresszus nevé József királyi herceg tábornagy ur Őfenségét, a világháború diadalmas hadvezérét ós hozzá mindenben méltó fiát, vitéz dr.József Ferenc kirá­lyi herceget. Melegen üdvözlöm a szövetkezeti tábor nevében íitéz Imrédy i Béla miniszterelnök urat és báró Radvánszky Albert Őexcellenciáját, a I Felsőház és Lányi Mártont, a Képviselőház alelnökét, valamlnt^Sztra­II, nyavszky Sándor f öldmlvelésügyl miniszter urat,ugys zintén Darányi Kál­T^.mán ny.miniszterelnök urat, akik megjelenésükkel tanúbizonyságát adták a I faiagyar nép iránt érzett szeretetüknek, /folyt, köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom