Magyar Országos Tudósító, 1938. június/2

1938-06-30 [183]

AZ ÖNÁLLÓ HIV-VT 3TT NÖK VILÁGKONORESoZUS ÁiíAK F~ 3TKŐHNYEKI Z.£ZLO301JTÁSA' KISPESTEN. Szerdán délután e kispesti reform'tus kultúrház jan impozáns ün»" népség keretében tartotta meg évi rendes közgyűlését a Kispesti Gyorsírók Egyesülete. Győri Ottm'r elnöki megnyItójáöen vitéz nagybányai Horthy Mik­lós BO. születésnapjáról emlékezett meg és inditványozta, hogy Magyaror­szág kormányzóját táviratilag üdvözölje a közgyűlés-, üdvözlo-távIratot t küldték még gróf Teleki Pál kultuszminiszternek, a most megjelent beszéd­iró vizsgáló bizottság fel'Ilitása alkalmából és dr. Traeger Ernőnek a gyorsírás! ügyek m.klr. kormánybiztosának is. Ez alkalommal kerültek kiosztásra ? tavaszi országos és kerületi gyorsírd- és gépiroversenyek jutalmai, melynek során dr. Téglás Géza, a Megyei* Gyorsírók Országos Szövetségének alelnöke maga adta át a Kispesti Szakiskolának Kispest m.város által alapított dr. Traeger Ernő vándordíjat. A megjelent dr. Molnár József polgármester elismerését fejez­te ki a Kispesti Szakiskolának munkájáért, egyben üdvözölte a^ közgyűlésen megjelenő önálló Hivatásu Nök Országos Szövetségének elnökségét, akik a bu4 dapesti világkongresszus propagandájának elindulás áll Kispest városét vá­lasztották. Melczer Lilla elnök képviseletében P. Szederkényi Anna nagyhatású előadásban vázolta a mai nő szerepét. Zsigmendy Teréz ügyv. elnök pedig ismertette a kongressus célját és programmját. Dr. Hantz Ernoné, a Kispesti Gyorsírók Egyesületének Ügyv. alelnöke mondott köszönetet az önálló Hlvtásu Nok elnökségénekazért, hogy a Kispesti Gyorsírók Egyesületének közgyűlésén bontottak zászlót a nagygyűlés propagandájához, melynek sikerét biztosítja az, hogy ugya gyors­írónak, mint Kispest város asszonyai a megjelent dr. Molnár' József ne ve­zetésével egyhangú'lelkesedéssel csatlakoztak a mozgalomhoz. Dr. Hantz Ernő indítványára a közgyűlés a nemzetközi győz­tes gyors Írócsapat tagjainak s a hágai győztes gépi rócsapat tagjai neget jegyzőkönyvben örökítette meg a közgyűlés./MOT/B, AZ ÚJSÁGÍRÓK SZANATÓRIUM EGYES ÜLETÉNEK RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSE. Az Uj­sá'lrók Szanatórium Egyesülete csütörtökön délután négy órakor . > Heged ü s Gyula elnökletével rendkívüli közgyűlést tartott* A közgyűlés egyetlen napirendi pontja a visegrádi Rákosi Jeno-üdülőh/^s ügyében a kincstárral kötött csereszerződés volt. A közgyűlés a csere­szerződést egyhangúlag elfogadta. /MOT/B A MEZŐGAZDASÁGI KAMARA ÁLLÁSFOGLALÁSA A GYAPJUÁRAK ÜGYÉBEN, Az Orszá­gos Mezőgazdasági Kamara már újólag felhívta a kormányzat figyelmét ar­ra, hogy a gyapjuárak zuhanása végzetes következményekkel jár az utóbbi években örvendetes fejlődésnek indult magyar juhtenyésztésre. Az Idén á gyapjúért a gazdák 25 százalékkal alacsonyabb árat kapnak, mint tavaly, de ugyanakkor viszont a késztermékek ára semmivel sem csökkent. A gyap­júért;* letöréséből tehát a fogyasztóknak nincs semmi haszna, ellenben a juhtenyésztők súlyos megkárosod ását eredményezi. A jelenlegi alacsony gyapjuárak mellett a juhászat veszteséges ágazattá vált, mert nem térül­nek meg a termelés költségei sem. Ez a visszás helyzet feltétlenül maga után vonja a juhtenyésztés elsorvadását, biztos pusztulását. Pedig nagy nemzetgazdasági érdekek fűződnek ahhoz, hogy a hazai gyapjú terme lés fo­kozódjék és csökkenthető legyen a még mindig Igen nagymérvű külföldi gyapjubehozatal. Ezért szükséges, hogy a gyapjuárak legalább a termelési költség színvonalára emeltessenek, amit^az elmúlt. évi -gyapjuárak vissza- ­állításával lehetne elérni. /MOT/B , •: V- • "

Next

/
Oldalképek
Tartalom