Magyar Országos Tudósító, 1938. június/2

1938-06-25 [183]

—EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET A DEÁK-TÉRI EVANGÉLIKUS TEMPLOMBAN. A gíagyaíionl Egyetemes evangélikus egyház a Szent István­év megnyitása alkalmából ünnepélyes istentiszteletet tartott a Deák-téri templomban. Megjelent az istentiszteleten a kormány képviseletében Sztranyavszky Sándor földmivelésügy! miniszter,továbbá Reményi-Schnel­ler Lajos pénzügyminiszter, ott voltak többek között Lányi Márton, a Képviselőház alelnöke, e főváros képviseletében Lamotte Károly alpolgármes­ter, Samarjay Lajos, báró Radvánszky Albert, dr.Pröhle Károly egyetemi tanár, Kapi Béla és Kovács Sándor püspökök, Tomcsányi Kálmán államtitkár, Tomcsányi Vilmos ny .min iszter, Haász Aladár miniszteri osztályf önök, valamint a honvédelmi minisztérium és a nemzeti hadsereg -ciszti küldött­sége Göraöry Árpád és Schlmmler Szilárd tábornokok vezetése mellett. A megjelent előkelőségek porapás diszmagyarbaf öltözötten vettek részt az ünnepi Istentiszteleten, anely a templomi énekkar zsoltár eléneklésével kezdödött f Ezt követően dr.Raff ay Sándor püspök tartotta meg magas szár­nyalású ünnepi szónoklatát. - Az első magyar király, Szent István lelke ma is él alkotásaiban, kezdte szónoklatát Raffay Sándor püspök - aki kiváltságos lélek volt. Biztos céltudattal rakta le azt az alapot, amelyre az utána következő nemzedékek felépítették a magyar nemzetet. Az első magyar ki­rály, Szent István tudta, hogy a nyugat lelkét, gondolkodását, vallását, szellemét kell magáévá tenni, hogy a magyar nemzet életét e területen biztosíthassa. A nemzedékek mulandók, de a nemaet élete örök, A muló nemzedék csak akkor biztosíthatja a nemzet életét, ha megmarad azon az alapon, amelyet az első magyar király lerakott* Jaj annak a nemzetnek, amelynek épitö munkáját a,z idők során át abbahagyják. A magyar nemzet csak egyszer tárt le a Szentistváhi alapról, amikor a betlehemi csillag helyett a vörös csillagot követte. De nemzetünk történetében voltak kor­szakok, amikor akadtak olyanok, akik nem tudták megérteni azt a krisztu­si elvet, hogy aki első akar lenni, az mindenkit szolgálni tartozik.És voltak olyanok, akik nem arra való hivatással álltak a tömegek élére és szították a pártosköd ás tüzét. Szent István emlékének felidézése csak fenkölten áldozatos nemzetépítő munkára kötelez mindenkit. Ennek az áldozatos epito munkának azonban magyar ésszel, magyar szellemmel, magyar megértéssel és magyar testvéri seggel kell folynia* Aki ezt a ma­gyar egységet/" . a magyar szellemefe; és a magyar testvériséget bármil^a okból megbontja, az a magyar nemzet jövendőjét kockáztatja. Legyen áldás azokon, akik önzetlen és áldozatos épitőmunká­val'dolgoznak a magyar nemzet jövendője és második ezredévének kiépíté­sén. A püspök hatásos ünnepi beszéde után áldó imát mondott Horthy Mik­lós kormányzóra, mint aki a szentistváni eszmék Igazi hordozója. A templomi énekkar az ünnepi istentisztelet végén orgonakisérettel a Himnuszt adta elő. /MOT/G. A KISPESTI GYORSÍRÓK EGYES ÜLETÉNEK KÖZGYŰLÉSE. Június 29 T én, délután öt orrkor tart ja rendes közgyűlését a verseny-díjkiosztó ülését a kis­pesti református kultúrházból a Kispesti Gyorsírók Egyesülete .A köz­gyűlésen indítják el az Önálló Hivatásu Nők Országos Szövetsége által Budapesten tartandó világkongresszust is. A közgyűlésen megjelennek Melczer Lilla országgyűlési képviselő, a női mozgalom vezére, Szeder­kényi Anna és Zsigmondy Teréz ügyvezető elnök, de ott lesz Traeger Ernő miniszteri osztályfőnök, e gyorsirásl ügyek kormánybiztosa ls, A vendé­geket Molnár József dr t polgármester fogadja. Ezen a közgyűlésen ad j ák át a Kispest "megyei város által alapított dr.Traeger Ernő-vándordijat is a győztesnek, Felszólal az ülésen Győri Ottmér ny,miniszteri tanácsos, dr.Téglás Géza, a Gyakorló Gyorsírók Társaságának elnöke, a zárszót I pedig dr,Hantz Ernőné, .igyvezető elnök mondja. /MOT/J,

Next

/
Oldalképek
Tartalom