Magyar Országos Tudósító, 1938. június/2
1938-06-20 [183]
Sebők Zoltán dr e büntetőtörvényszéki egyesbiró ma tárgyalta dro Molnár Péter rovottmultu volt ügyvéd, özv. dr a Gerlóczy Zsigmondné^ Herz Pál és Erdős Ejchner Zoltán csalási ügyét. A királyi ügyészség dr. M 0 inár Péter és Gerlóczyné ellen azért emelt vádat, mert - mint a vádirat kifejti ~ 1934 őszén Gerlóczyné Dembinszki-utcai házába . 9 amely akkor már várgondnokság alatt volt, házfelügyelőként alkalmazták Harmat Jánost és feleségét, tőlük 15oo pengő óvadékot vettek fel és kiderült, hogy az állással nem rendelkezhettek és a pénzt sem fizették vissza. Molnár Péter dr, ezenkívül Erdős Eichner és Herz segítségével - a vád szerint - jogtalan vagyoni haszonszerzés céljából megtévesztette özvegy Gribuka Józsefnét: óvadékos alkalmazottként felvette mozijába, de munkát nem tudott adni és a p énzt sem ©•d.'fca vissza. Dr. Molnár Péter, aki jelenleg büntetését tölti, rabruhában, fogházőr kíséretében jelent meg a tárgyaláson. Erdős Eichner szintén büntetését tölti: nemrégen állapították meg ös szbünteté sét három és félévi börtönben. A rovottmultu volt ügyvéd nem ismerte be bűnösségét. Azzal védekezett, hogy dr. Gerlóczy Zsigmondnét51 kapta a megbízást a házfelügye1 ői állás betöltésére, a pénzt továbbította Gerlóczynénak. Ezzel szemben Gerlóczy Zsigmondné, aki ártatlanságát hangoztatta, azt adta elő védekezésében, hogy nem adott felhatalmazást az akkor . még ügyvéd Molnár Péterrí ek és a pénzt sem kapta meg. Hivatkozott arra, hogy különféle ügyekbe be rántották és mindenért vállalta a felelősséget, A házmesterpár később fenyegetőzött és ennek hatása alatt kötelezte magát az 15oo pengS megfizeté sére, mert félt a botránytól. Molnár Péter tagadta a másik csalás vádját is, szerinte ebben az esetben megállapodás szerint felhasználhatta az óvadékot. Erdős Eichner és Herz azzal védekeztek, hogy csak ügynöki tevékenységet fejtettek ki, jóhiszeműen töltötték be a közvetitő szerepet,, A törvényszék lefolytatta a bizonyítási eljárást, majd Hidvéghy Ernő dr e kir, ügyész vádbeszéde és Kádár Miklós dr, védő gelszólalása után bűnösnek mondta ki Molnár Péter dr,-t kétrendbeli csalás vétségében és ezért négyhónapi fogházra, dr. Gerlóczy Zsigmondnét egyrendbeli csalás vétségéért kéthónapi fogházra Ítélte, Erdős 1 ?hnert pedig ugyancsak egyrendbeli csalás miatt ^gg^áJBftpl fogházzal sújtotta;, Herz Pált azonban az ellene emelt vád alól felmentette. Az Ítélet nem jogerős, /M0T/Sy o — NYOLCHÓNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK EGY ÁLLITÓIAG03 MÉRNÖKÖT. Roth Béla állítólagos mérnök ellen a kir. ügyészség hatrendbeii magánokirat hamisítás és ezzel kapcsolatos folytatólagosan elkövetett csalás bünt ette, valamint kettős házasság miatt emelt vádat'és ma vonta őt felelősségre a büntetőtörvényszék vitéz Ottrubay-tanácsa. A vád szerint többek nevére váltókat hamisított és ezek segítségévei kölcsönöket vett igénybe. A kettős házasság bűncselekményét azzal követte el, hogy bár Hartmann Zórával kötött házassága még érvényben volt P feleségül vette Próféta Irént c A letartóztatásban lévő Roth védekezésében elmondta, hogy külföldön szerezte ugyan a diplomáját, de az teljesen egyenértékű a magyar mérnöki képesítéssel. Beismerte, hogy váltókat hamisított és azt is, hogy kétszer nősült. Védekezése szerint uzsorások karmaiba került, burkolt uzso V' a-ügy le tekét bonyolítottak le vele , halmozódtak a fizetési kötelezettségei és a kényszerűség vitte rá az okirat-hamisitásókra, A kettős házasság vádjával kapcsolatban azt adta elő, hogy egy ügyvéd intézte a pert és tőle kapta az 1 nformációt, hogy már csak a formalitások vannak hátra, válópere befejezés előtt áll. Abban a hiszemben, hogy időközben megtörtént a válás kimondása, kötötte meg a második házasságot,, A törvényszék kihallgatta a b^e idézett tanukat, majd a bizonyító eljárás befejezése, Bölöny Ödön dr, kir. ügyész vád és Traytler Endre dr. védőbeszéde után bűnösnek mondta ki Roth Bélát a felsorolt bűncselekményekben és ezért összbüntetésül nyolchónapi börtönbüntetésre itélte P amely nyomban jogerőre emelkedett. /MOT/Sy.