Magyar Országos Tudósító, 1938. június/2

1938-06-20 [183]

Budapest, 1938. június 20* XX, évfolyam 136, szára, v id éHi / /Az első/frontharcos nagygyűlés Szomo -t helyen. Folyt a .t á s,/ Ehhez a harchoz a rend, fegyelem és kitartás munic lőj ár ffian' szükségünk. Előttünk járnak frontharcos halottaink,, s mi vigyázunk, na találkozunk velük a mennyekben, büszkén nézhessünk szemükbe és elmondhassuk, hogy mi is megtettük kötelességünket. Az őrségek legyéének ébren és mondják el, hogy ez a tábor diktálni akar és nem nyugszik addig, amig el nem foglalja helyét a magyar közéletben,, ICorponay Ede vezetőtiszt a vármegyei főcsoport kí­vánságait terjesztette az országos elnökség elé, kérve, hogy azokat az illetékesek előtt megfelelő súllyal képviselje, Hajnóczy Béla fővárosi bizottsági, tag volt a kö-, vetkező szónok, aki bejelentette, hogy követelni jöttek többterme lés t, igazságosabb jövedelemelosztást és tisztességes megélhetést. Ez %iván­sag közérdek, mert az embernek nemcsak halhatatlan lelke van, de nalandó teste is é-s kihull a fegyver a kezeitbői, hú nem gondoskodnak a test kí­vánságairól is. Kenyér kell mindenkinek és lesz is, ha igazságosabb lesz az elosztás. Vitéz Tóth András országgyűlési képviselő ugyancsak'-* a most megindított offenzíváról beszélt, amelyben támadni kivánjak az elmúlt hus z esztendő szellemét, amely. c. frontharcosokat háttérbe szo-i : ritotta. Ami megmaradt - úgymond - azt mi tartottuk meg, s' ami 'elveszett, azt y. f/ont mögött folytatott politika vesztette el. Hűségesek maraöVtink thhoi; frontharcos zászlóhoz, aa elyet Takách-Tolvay Józ3ef gróf tart a kezébfA, A f.atalság pedig becsülje és szeresse azt, amit a frontharcos egy er ruha jelent és ami ezen a földön a mienk. Üzenjük mindenkinek akit illet, hogy egy szervezet van, a Frontharcos Szövetség és ezen keresx tül el kell érnünk minden jogos kivánságunkít és addig maradunk együtt, amig ezt ki nem kény szeri tjük, ... . Dr.Fülöp György nagykanizsai ügyvéd volt akövetkező szónok, majd vitéz Mart sekényi Imre országgyűlési képviselő beszélt, s azzal kezdte beszédét, hogy most harmadszor sorakoznak fel : a frottaajhefc:­sok, amikor Európa uj térképét. irják. Közeleg az uj feltámadás, dé ha : ' széjjel esünk, akkora nemzet koporsóját ácsoljuk, Uj történelmet kell csinálnunk, mert különben az ország elsöprődik Európa térképér'őlT Ez'a szövetség a legfe gyelmeze ttebb tábor és a nemzet megbecsülését megs-zerez­te akkor, amikor nem hangos vezérek szónokoltak, hanem a kérlelhetet­len halál. Ott szereztek képesítést arra, hogy a magyar közvéleményt irányítsák. Üzenik innen a rémhirter jesztőknek: jól vigyázzanak, nagy-és erős a frontharcosok lelkesedésének tüze, meg ne égessék körmüket, • '-•S Gulgóczy Kálmán záró szavaival ért véget a. ]"~ nagygyűlés és befejezésül a Himnuszt játszotta a levente zeneicar.'A nagygyűlés után a megjelent előkelőségek elátt diszmenetben vonultak el Kertész Elemér vezetésével a kivonult frontharcos zászlóaljak. Délben közös ebéden vettek részt a f ronthcírcosok é s a délutáni órákban a vármegyei csoport tomboláját tartották meg, aa egyik szomo-thelyi sportpályán, Iste, a még Szombathelyen tartózkodó frontharcos zászlóaljak résztvesznek a Szent Jobbot vivő Aranyvonat­fogadásán, /MOT/J. ; *• 1 * A MAGYAR FÜL- ÉS GÉGEORVOSOK EGYESÜLTBE Budapesten dr.Tátrallyay-. Wein Zoltán professzor elnöklésével nagygyűlést tartott, amelyen a len­gyel fül- és gér-eorvosok üdvözletét Lsskiewi'cz professzor, a jugoszláv szaktársak''üdvözletét -pedig Sercer professzor tolmácsolták, s rajtuk kí­vül szakelőadást -tartottak: Prof.Blohmke /Könlgsberg/, rr.Poc'esta /Bue­nos Aires/* dr.Sokcic /Zágráb/. A nagygyűlésen 55 előadás hangzott el. A jövő tavaszi nagygyűlést Szegeden tartják. A következő évre elnöknek Treer József orofesszort /Szeged/, alelnöknek pedig dr,Germán Tibor^ egyetemi m,tanárt /Budapest/ es dr.Erdélyi Jenő főorvost /Szeged/ vá­lasztották meg, /MOE/B. f/?P*> GHSZÁGnS ) Pl/Él T*n

Next

/
Oldalképek
Tartalom