Magyar Országos Tudósító, 1938. június/2
1938-06-18 [183]
---DOROGI P- RIw 3 ÍVR.03 T. IÍACSNOK $3 IL.VLIN KAROLY FŐJEGYZŐ PAP I KITÜKE TÉ3E. Serédi Jusztinián, Magyarország biblrOB hercegprímása leiratban érte eltette Balogh Bálint görögkatolikus esperes-plébánost, mint körzeti plébánost, hogy XI. Pius római pápa őszentsége Dorogi Farkas Akos t*« nácsnoknak, a főváros elnöki ügyosztálya vezetőjének, akinek hatásköré-* be tartoznak a főváros kegyúri ügyei és aki ez ügykörében az Egyház nek rendkívül ér&ékes•szolgálatot taljesitett,aNagy Szent Gergely lovagkeresztjét adományozta, Ugyanezt a magas kitüntetést ksptaHavlin Károly főjegyző, c.z elnöki ügyosztály helyettes tanácsnoka \j éspedig abból az alkalomból, hogy közreműködése mellett Budapesten immár a tizedik római katolikus templom építkezését fejezték be* A templomépitkezések terén szerzett érdemeinek elismeréséül, ugyanekkor a pápa Őszentsége Balogh György, a XIII. ügyosztályhoz beosztott székesfővárosi mérnököt a "Pro Eolesia et Pontifice" rendjellel tüntette ki. A főváros főtisztviselőinek e magas kitüntetése a főváros köreiben osztatlan örömet keltett. /MOT/L,V. HÍREK FILLÉRES GYORSVONATOK. A m.kir. államvasutak igazgatósága közli, hogy legalább 500 utas jelentkezése esetében június 26-án a következő fillére* gyorsvonatokat indítja: 1./ SzolnokrM-Debrecenbe. A menettérti jegy ára Szolnok és Törökszentmiklósról 2.90 pengő, Kisújszállás és Karcagról 1.80 pengő, Püspökladány, Kába és Hajdúszoboszlóról 1,10 pengő, 2*/ Záhonyból-Debrecenbe. A menettérti jegy ára Záhony, Tuzsér, Kisvárda és Demecserből 2.60 pengő, Nyíregyházáról 1.10 pengő. 3. / Mátészalkar' 1 1-Debrecenbe. A menettérti jegy ára Máté* szálkáról, Nyírbátorból, Márlapócsr'l és Nagykállóból 2.40 pengő, Nyíregyházáról 1.10 pengő. 4. / Gyuláról Debrecenbe. A menettérti jegy ára Gyula, Békéscsaba, 3ékésföldvár, itezőberény és Gyomárel 4.50 pengő, Mezőtúr, Pusztapó és Pusztstenyőrol 3.30 pengő. 5. / Makó—Újvárosról Debrecenbe. A menettérti 'jegy ára Makó-UJváros és Ilódemezővásárhelyröl 5.80 pengő, Szegedről 5.30 pengő, Kiskunfélegyházáról 4.30 pengő, Ceglédről 3.30 pengő. A fenti vonatoknál csakis a különleges kedvezményes menet térti jegyek érvényesek,, melyeket az utazás megkezdése előtt tintával, vagy tintalrónnal alá'kell Írni. Jegyárusítás és közelebbi felvilágosítások a menetjegy irodákban, ahol ilyenek nincsenek, az állomásfőnökségnél. /MOT/B. ZUi A KORMÁNYZÓ HETVENED I: SZÜLETÉSNAPJA. Az Ereklyéé Országzászló Nagybizottságának elnöki taiácsa a kormányzó hetvenedik születési ünnepe alkalmából ünnepi ülést tartott, anelyen lelkesen köszöntötték a Kormányzót, majd a kormányzónak az alá,bl feliratot küldték: " Főméit ős ágo::«n ak hetvenedik születési ünnepe alkalmából legyen szabad az Ereklyés Országzászló Nagybizottságának e napon tartott ünneples elnöki tanácsa kapcsán hozott lelkes határozataként legmélyebb hódolattal tolmácsolni a Mindenhatóhoz folyamodó bensőséges kérését, hogy Főméit óságodat a magyar nemzet forró szeretetétől kisérve nemzete élén az emberi kor legvégső határáig egészségben és teljes erőben tartsa meg, hogy F5méltóságod országlása adjon erőt hitünknek ós a magyarság nagy nemzeti jövőjébe vetett bizakodásunknak." /HOT/3 i —f>— 1 r v