Magyar Országos Tudósító, 1938. június/2
1938-06-28 [183]
. /Fájl Féy István ünnepélyes beiktatása, Folytatás 2,/ Ezután a mezőgazdaság, a tisztes ipar és kereskedelem, a nemzethü munkásság, a hadirokkantak, hadiözvegyek, had lárvák, a tűzharcosok problémáival foglalkozott beszédében az uj főispán, segítségét helyezve kilátásba és. felsorolta, hogy milyen teendőkre van szükség, a falu és a városok közegészségügyének javítása, az iskolaügy fejlesztése.- terén, majd annak a reményének adott kifejezést, hogy a hagyományokkpl megszentelt vármegye életében feléled a száz év előtti reformkorszak ideje, amikor az ország ^ezető megyéjének életéből meritet hitet és erőt az országos politika is. - Könnyelmű Ígéreteket nem teszek'- fejezte be szavait az uj főispán -, mert többrebecsülök egy lépést a tettek terén, mint száz mértföldes beszédet. Szeretettel, nagy munkakedvvel jövök ide közétek és kérem a bizottság, valamint a megye közönségének bizalmát, támogatását, ígérem, hogy egyedül a vármegye érd keiért dolgozom és tetteimben egy regi mondás lesz a jelszavam: keztyüs kézben vasmarok. Óriási éljenzés és taps fogadta az uj főispán nagyvonalú beszédét, amely után felolvasták vitéz Imrédy Béla miniszterelnök üdvözlősürgönyét,' n£y*4,<y Vitéz Marton Béla a megyei Nemzet 1 rt* árt nevétyen«köszöntötte fájl Fáy István főispánt, kérve, hog v munkásságával járuljon hozzá az uj nemzeti állam szociális gondolatban épülő munkájához s kérte, hogy elsősorban a kisembereket igyekezzék házhelyhez, földhöz juttatni, hogy minden magyar otthont érezzen a'láb* alatt és hogy a- kispolgári gondolat legyen a megyei élet alapja, Dr.. Bakos Géza nagybirtokos és B.Varga Vince kisbirtokos a törvényhatósági bizottság nevében köszöntötték az uj főispánt s emlékeztek me^gyúttal Preszly Elemér érdemeiről. Befejezésül a főispán megköszönte az üdvözlőszavskat, sorra köszöntötte a megjelent előkelőségeket s utána félórára felfüggesztette a díszközgyűlést s ezalatt sorra tisztelegtek előtte a különböző küldöttségek, köztük a megyei újságírók küldöttsége ls. Szünet utón a kormányváltozásról és ez uj kormány kinevezéséről szóló leiratokat ismertettél:, majd a központi választmánynak hatvanhárom uj tagját választották meg titkos szavazás utján, s ezzel a közgyűlés véget ért./MOT/O. II I R E K AMERIKAI IRóNÖ KÖNYVE MÁGYÁRORSZ ÁGRÓL. Kitty Cheatham, » neves amerikai Írónő a mult nyáron európai körútja során a Nemzetközi Asszonyhetet is meglátogatta Magyarországon. Az előkelő családb >1 származó írónő, akinek család, j a Washingtoni al volt közeli rokonságban, nagy érdeklődéssel tanulmányozta a magyar viszonyokat, különösen a magyarságnak Trianon elleni küzdelmét. Az Írónő, akit a kormányzó különkiha.llgetáson fogadott, budapesti tartózkodása alatt most Newyorkban könyvet adott ki; amelyben elragadtatással Ír Magyarországról és itteni tapaszt rlata.iról 0 Ritka álmossággal tárgyalja a magyar történelem eseményeit, a magyarság küzdelmét a tatár és török ellen, a Hunyadiak korát, Rákóczi'harcalt, Kossnth szabii ságharc át és a magyarok világháborús hősiességét, A trianoni béke ellen is tiltakozik könyvében, megérniektezik a fólárbócos Országzászlónozgalomról és a magyarság mozgalmát Washington amerikai szabadságküzdelmével hasonlítja össze. Az amerikai irónő könyve a külföldi irodalom egyik legszebb és legértékesebb müve, A könyv még részletesen ismerteti a magyar népéletet, a népviseleteket és a magyar népdalokat is 0 /MOT/B. UJ AUTÓBUSZVONALAT IN.DIT A 3E3ZKÁRT. A Beszkárt közli, hogy július 1-étöl, péntektől kezdve a Boráros-tér és Pests zenterzsébet 'Jókal-ütca között 23-as jelzéssel uj aut:'.buszvIszonylatot helyez üzembe»/ M0T /B,