Magyar Országos Tudósító, 1938. június/2

1938-06-27 [183]

ELTŰNT EGY HETVENKÉT ÉVES ÚRIASSZONY. Németh Istvánné, szül.Schenk Jusztlnla 72 éves nyugalmazott tanítónő, aki a Maros-utca 29 .sz.ház­ban, az I.emeleten lakik, tegnap délután eltűnt, s hozzátartozói azóta nem tudnak róla. Az idős, gyenge úriasszony férjével sétált vasárnap délután a Csaba-utcában, férje bement egy trafikba, s mire kijött, fe­leségét nem találta, A család kór! azokat, akik az eltűnt úriasszony hollétéről tudnak, hogy jutalom ellenében közöljék velük, Maros-utca 29.1. emelet alatt, /MOT/B. A MAGYARORSZÁGI NÉMET NÉPMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET vasárnap tartotta évi közgyűlését Soroksáron, a hazai németajkú községek többszáz főnyi tag­jának részvételével* A közgyűlés előtt megkoszorúzták a soroksári hősök emlékmüvét, majd ílermann János nyitotta, meg a közgyűlést, s beszédjében a hazai németáégnek anyanyelvéhez és a magyar hazához való ragaszkodá­sát emelte ki* Grata Gusztáv dr 0 , az egyesület országos elnöke az utóbbi években a hazai németség körében támadt ellentétekről beszélt, s rámu­tatott arra, hogy csak annak a mozgalomnak van jogosultsága, sraely tör­vényes alapokon nyugszik, amelyet hazafias és keresztény szellem hat át és amely a szcntlet'tf áni hagyományokból táplálkozik, Dr.'Léber Lajos egyesületi titkár, az egyesület működéséről számolt be. Beszámolójából kitűnt, hogy az egyesület tevékenysége a néhai Gömbös-féle iskolarende­let végrehajtása cs kulturális ünnepségek megszervezésében merült ki. Pintér László országgyűlési képviselő mondta a záróbeszédet, melyben a hazai németség jogát hangoztatta anyanyelvéhez, fajához és népiségéhez. Ez a joga a legszebb összhangban jut kifejezésre abban a szintézisben, melyet a szentistvánl gondolat jelent, A közgyűlés mindvégig lelkes han­gulatban folyt le, s a Magyar Hiszekeggyel, valamint a Himnusszal fe­jeződött be. /MOT, B. MEGHALT SZALAY KÁROLY. Szalay Károly főgimnáziumi tanár, a neves költő, Lajosmizsén, 79 éves korában hosszas betegség után meghalt, Szalay Károly költői hírnevét "A sivatagban" cimü drámai költeményével alapította meg, amely munkája a kilencvenes években jelent meg, s az altkor| kritika nagy elismeréssel méltatta, Szalay Károly regényt is irt "Éltető h:lár' címmel, s több verses kötete is megjelentő Utolsó munkája a hollandi költök antológiája volt, amely néhány évvel ezelőtt jelent meg, s benne nagy műfordítói készséggel adta meg a holland köl­tészet keresztmetszetét a Szalay i ár oly volt alapítója az írok Gazdasági Egyesületének, s most bekövetkezett haláláig élénk résztvett a magyar irók szociális helyzetének j •vitására, irányuló munkába no /MOT/B. TIZENHAT ES HUSZONNÉGY FILLÉRES SZAKASZJEGYEK A 6, 10. ós 66-os VIL­LAMOSOKON, A Eeszkárt közli, hogy július 1-ótől kezdődően a 6.,10, és 66-os villamosokon, ki Bérletképpen olyan 16 és 24 filléres szakaszjegye­ket rendszeresít., melyekkel a kocsik azon részére lehet felszállni,ahol ezideig csak átszálló, heti- és havi bérletjegyekkel lehetett utazni,s 0 jegyek két, illetőleg károm kisszakasznyi távolságra érvényesek, A Beszkárt a jegyek ki ad isáv el a ki sszakesz felszállóknál tapaszt alható torlódásokat kívánja enyhíteni, mert azok az utasok, akik rövid utat tesznek, most csal: a kisszakasz utasok részére kijelölt ajtókon száll­hatnak fel. Mivel egyes vonalakon egyszerre sok ilyen utas száll fel, a felszállás a villamosok elindulásét hátráltatja. Ha a két, illetve három kisszakaszny! távolságra utazók a kísérleti vonalakon nem a ki sszakaszos, hanem a távolsági utasok részére kijelölt kisebb forgalmú j perronokon' át szállnak fel, rémülhető,hogy a villamosok veszteglése I megrövidül. Ha ez eredné nyek egyéb tekintetben is kedvezőek lesznek, I . ezt a rendszert a. Beszkárt esetleg kiterjeszti valamennyi vonalára. pVMOT/B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom