Magyar Országos Tudósító, 1938. június/2

1938-06-27 [183]

HÍREK GYŰJTÉST INDÍTANAK A TRÁFIKOSOK A HOATHY MlKLüS LÉGVÉDELMI ALAP RÉSZÉRE. Vasárnap délután tartotta évi rendes közgyűlését U s e t t y Béla dr. országgyűlési képviseld elnöklésével a Dohányárusok Országos Szövetsége. A közgyűlésen igen nagy számban vettek részt a tagok s megjelent a m. kir. Dohány jövedék képviseletében dr. Gundhardt Gusztáv főtanácsos, a pénzügylgazgcJóságok képviseletében dr. Okolicsányi Aladár és dr. Rá­kosy Géza tanácsosok^ a központi dohány áruraktár képviseletében Visky Sándor igazgató és még sokan mások. Az elnöklő Usetty Béla dr. a napi­rend előtt megemlékezett a kormányzó hetvenéves születésnapjául s ennek kapcsán a tra.f 5 kosság hódoló tiszteletét, szeretetét és jókívánságait juttatta kifejezésre u Ezután a tárgysorozaton szereplő jelentések felol­vasására került sor, amelyekből megállapítást nyert, hogy a szövetség az elmúlt évben örvendetesen gyarapodott. A jelentések után több érdekes Indítványt tett 3k a tagok, többek között a bíílyegjut alék felemelését szorgalmazta az egyik felszólaló, azzalrz injokolással, hogy a mai ala­csony jutalék mellett a traflkosság kelletlenül végzi kötelességét, a bé­lyegárusitást és ezt a közönség Is megérzi, A másik Indítvány, amelyet a megjelentek élőnk tetszése ki sért, a trefikosok részére nyugdíjinté­zet felállításán sürgette. Somogyi Margit indítványt terjesztett elő, hogy a trefIkosok rendezzenek m guk között gyűjtést a Horthy ^iklós-lég­védelmi alap részére és a gyűjtés eredményét egy összegben juttassák el az alap kezelőaégéhez 0 Az indítványt a közgyűlés nagy lelkesedéssel fo­gadta el, majd ? közgyűlés Usetty Béla dr, zárószevaival véget érte /MOT/J HADASTYÁNOK t% ORSZÁG ZÁSZLÓNÁL, Budapest legrégibb hadastyán egyesü­lete? amelyet még néhai József főherceg alapított, vasárnap délelőtt szolgálatot teljesített az Ereklyés Országzászlónál, Délben a zászlók alatt felvonult egyesület tisztelgett az Országzászlónál, majd az Ország­zászló Nagybizottsága, nevében dr. Javornitzky Jenő társelnök mondott be­szédet, amelyben az 53, évében működő hadastyán egyesület érdemeit mél­tatta, amelyeket a katonai szellem ápolásában olérto Az üdvözlésért Welhammer János elnök mor)dott köszönetet, ami után ee egyesületi tagok J szakasza díszmenetben vonult el az Országzászló előtt, /MOT/B

Next

/
Oldalképek
Tartalom