Magyar Országos Tudósító, 1938. június/1

1938-06-11 [182]

HÍREK KÖZTISZTVISELŐK GYŰLÉSE, A Közszolgálati Alkalmazottá!-: Nemzeti Szö­vetsége /KANSZ/ szombaton gyűlést tartott Győrött, Dr, Felchtinger Er­nő kir. Ítélőtáblai ny. tanácselnök, helyi elnök megnyitóbeszéde után dr. Javornitzky Jenő min, tanácsos, a KA1ISZ vezértitkára hódolattal üd­vözölte a kormányzót, születésének 70 éves évfordulója alkalmából, mél­tatta a miniszterelnöknek a szeretetről és a családról tartott beszédét és kiemelte annak nagy hatását, megemlékezett a pénzügyminiszternek a tényleges és nyugdíjas közszolgálati alkalmazottak hely zet j avit ás a Irán­ti megértéséről es a képviselőházban ez irányban tett kijelentéséről. Hangsúlyozta, hogy a köztisztviselői kar az alkotmányos hatalom törvé­nyes rendjének hűséges őre és a törvények keretében elfogulatlanul tel­jesiti teljes lélekkel és megfeszltett^erővel hivatali, valamint társa­dalmi kötelezettségeit. Több hozzászólás után az elnök további türelemre, erős, fegyelmezett munkára hivta fel a hallgatóságot ./MOT/B. PILLÉRES GYORSVONATOK. A m.kir. Államvasutak Igazgatósága közli, hogy legalább 500 utas jelentkezése esetében június 16-án, illetőleg június 19-én a következő filléres gyorsvonatokat indítja: a/ Június 16-án, Ernapjáni JBuda^eströl-Egerbe__Ivelet 1 p.u,-ról indul 7.24-kor, Egerbe érkezik 10.28-kor, vissza induT 20,16-kor, Keleti pályaudvarra érkezik 23.23- kor. A menettérti jegy ára 3.50 P, Jegyárusítás az összes irodák­ban, hétfőn, Budapestről Kiskunhalas £e Bajára. Józsefvárosból' indul 5,40r-kor, Kiskunhalasra érkezik 8.17-kor, Bajára"~érkezik 10,10-kor. Visz­sza indul Bajáról 20,21-kor, Kiskunhalasról 22 ,30-kor, Józsefvárosba ér­kezik 0,50-kor, A menettérti jegy ára Kiskunhalasra 3.10 P. Bajára 4.50 P» Jegyárusítás csak a Vigadóban keddtől, Budapestről Salgótarj.ánba.Keleti pu-ról indul 5.30-kor, Salgótarjánba érkVzlk ü.09-kor, vissza indul 19 órakor, Keleti p.u.-ra érkezik 21.27-kor.A menettérti jegy ára 2.9 0 P. Jegárusitás az Összes irodákban hétfőtől. Sopronból Budapestre^ Odamenet leszállás; visszamenet felszállás Tatatovároson• A" menettérti jegy ára 5#- pengő a b/ június 13-én, vasárnap: Budapestről ParádraKeleti pu-ról indul 5.30-kor, Pá­rádra érkezik 8.4*6-kor7 "issza indul~20,13-kor, Keleti pu-ra érkezik 23.43-kor. A menettérti jegy ára 3.30 P. Jegyárusítás az összes irodák­ban szerdán. ' Budapest r"l Sopronba^. Keleti pu-ról indul 5.50-kor, Sop­ronba érkezik 9.48-kor, vissz a""" indul 18.37-kor, Keleti pu-ra érkezik 22.24- kor, Odamenet a le-, visszajövet a felszállás Tatatóvároson meg van engedve. A menettérti jegy ára 5 pengő. Jegyárusítás kedden az összes irodákban. Budapestről Szombathelyre /Székesfehérváron át/ Keleti pu-ról indul éjjel~2 órakor, Szombathelyre érkezik 9.05-kor, vissza In­dul 18,30-kor, Keleti pu-ra érkezik 23.40-kor. A menettérti jegy ára 3»50 P. Jegyárusítás osak a Vigedóban kedden. Budapestről Keszthelyre /Siófokon át/ Déli pu-rol indul 5,35-kor, Keszthelyre "érkezik 9".50~kor. Vissza indul 17 0 45-kor, Déli pu­ra érkezik 21.56-kor. Ez a vonat a Balaton mentén c sak Siófok, Balaton­földvár, Balatonszemes, Balatonboglár és Fonyód állomásokon áll meg, ahol odamenet a le, visszajövet a felszállás meg van engedve. A menettérti jegy ára 4.30 P. Jegyárusítás csak a Vigadóban keddtől. Kiskunfélegyházáról Esztergomba /Budapestet nem érinti/. A menettérti jegy ara 4",- pengő", <i Debrecen_jés Miskol^eról_Mez£köV|gdre /Szeréncsen át/. ' A menettérti jegy líra Debrecen, %iregi-haza es~Tokajból 4,- P, Mlskolc­f ról 1,10 pengő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom