Magyar Országos Tudósító, 1938. június/1

1938-06-10 [182]

2* törvényszeKi Kiaaas. Budapest, J.»OÖ. JUHAUH J-O. —Í ELRENDELTÉK KÉT VOLT ÜGYVÉDJELÖLT ELŐZETES LETARTÓZTATÁSÁT. Dr; s zele p ál büntető járásbiró már több alkalommal tűzött ki tárgyalást dr, Peleki Tibor volt ügyvédjelölt bűnügyében^ aki ellen Horváth Clealla táncosnő tett bűnvádi feljelentést azon a cimen, hogy egy arany karkötőjét éa cigaretta-tárcaját elvitte; Peleki nem jelent meg a tárgyalásokon, mi­re a járásbiró elreruelte elővezetését. Egy detektív ma délelőtt elő is vezette a vádlottat j mikor azonban sor került volna az 5 tárgyalására,'ki tűnt. hogy Peleki engedély nélkül eltávozott, Dr, Szele járásbiró erre, helytadván'az ügyészi megbízott indítványának, elrendelte előzetes letar­tóztatását. Hasonló intézkedés történt vitéz Oláh Béla vőlt ügyvédjelölt bűnügyében is, akit a kir, ügyészség csalással vádolt mbg és akinek ügyé­ben dr. Vitéz Litvay Sándor büntetötörvényszéki egyesbiro ss intén már több ször tűzött ki tárgyalást. A vádlott nem jolont meg egy alkalommal, magán­orvosi bizonyítványt küldött be, amellyel betegséget igazolta. Az eljáró biró kötclozte hatósági orvosi bizonyítvány bonyujtására és mivel ezt Oláh Béla elmulasztotta megtenni, a törvényszék elrendelte elővezetését, Ma délelőtt dotoktiv jolentette vitéz Litvay Sándor törvényszéki birónakihogy a vádlottat nem lőhetett elővezetni, mert valahol vidéken tartózkodik, A biró erre elrendelte Oláh Béla előzetes lotartóztatását és elfogató paran­osot bocsájtott ki ellőne, /MOT/Mai A KÚRIA SZÜNET I TAN ÁCS BE OSZTÁSA , A"magyar királyi kúrián a törvénykezési szünet idejo alatt, vagyis július 3-tól augusztus 27-ig bezárólag osak a szüneti tanácsok tárgyalnak, A tör­vénykezési szünet első fölében július 3-tól július 3o-ig bezárólag a szü­neti tanács elnökei: dr, Ternovszky Béla és dr, Kvassay Gyula'tanácselnö­kök; beosztott birák dr, Körtvélyossy György, dr, Maday Guidó, dr, Folk­raann Jenő és dr, vitéz Szontkuthy István kúriai birák, A szünoti tanács jegyzői dr, Bodolla János és dr. Csórta Kálmán, Ez a szüneti tanács I, emo let 3, szám alatt tárgyal kedden és szerdán, A törvénykezési szünot második félében, július 31-től augusztus 27-ig bezárólag a szüneti tanács elnöke dr, Törcky Géza, a "kir, kúria el­nöke;- beosztott birák dr, Körtvélyossy György, Klie Antal, dr,'Margitay Valér, dr, Gergies Károly és dr, Soóky József kir. kúriai birák, tanács­jegyzők dr, Móra Mihály és dr. Czövok János, Ez a szüneti tanács ugyancsak kedden és szordán tart tárgyalást a kúria I. emelet 6, számú tanácstermé­bon, /MOT/ G, — PÉNZBÜNTETÉSRE ÍTÉLTÉK BARNA LIPÓT B\NKÁR VOLT ALKALMAZÓTT\IT VALU­TAOSELEKMÉNYBEN'VAL6 BŰNSEGÉDI BÜNRESZESSÉG MIATT Lengyel Ernő dr, elnöklése mellett vonta felelősségre a valutabiróság Cső­re Károlynét és társait, akik ellen a királyi ügyészség fizetési eszközök kel elkövetett visszaélés büntette miatt emelt vádat. Emlékezetes még,hogy huzamosabb ideig tartó vizsgálat után a valutaügyészség olyan adatok bir­tokába jutott, amelyek szerint Barna Lipót ismert bankár a devizazárla-t" kezdete óta 1936 február 17-ig rendszeresen foglalkozott tiltott valuta­üzletekkel. Zugforgalomban vett és eladott külföldi fizetési eszközöket, de ezenkívül nagyértékü külföldiről teogegpészett, magyar értékpapírokat és fix kamatozású kötvényeket is vásárolt és ezekkel is üzérkedett; Barna lipót»6l később a hatósági orvosi vizsgálat megállapította, hogy elmebeteg és büntetőjogilag cselekményeiért nem vonható felelősségre. A kir, ügyészség a nyomozati adatok alapján azonban vadat emel (Jsöre Károlyné, Glück Anna, Kortész Lili és Kertész Sándorné alkalmazottak Í llen a bűncselekményekben való részesség miatt, de megvádolta dr. Kiss Süti ornét, dr. Véghelyi Viktorné, Kánitz Ferenc papirkoreskedut is, mert a l •fetköldiáanak valutákat adtak el, bár tudták, hogy ez törvénybe ütköző cselek­mény, A z alkalmazottak kihallgatásuk soiján azzal védekeztek, hogy ö valuta- és értékpapír-üzleteket Barna Lipót bonyolította le. ők csak a technikai, könyvelési munkát végezték, A többi v dlott szinten ártatlansá­gát hangoztatta, egynészt azzal védekeztek, hogy jóhiszeműen mentek a bank %a, nom tudták, hogy Barna Lipótnak nincs joga valutát beváltani, másrészt Jogi védekezést terjesztettek elő az elévülést illetően. ' / , —

Next

/
Oldalképek
Tartalom