Magyar Országos Tudósító, 1938. május/2
1938-05-24 [181]
GYILKOSSÁG BŰNTETTÉNEK KÍSÉRLETÉVEL VÁDOLT ERDŐŐR - A PESTVIDÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELŐTT. A pestvidéki királyi ügyészség vádat emelt Levicsek Károly hatvanéves letkési erdőőr ellen gyilkosság bűntettének kísérlete miatt, A vádlottat - a vádirat szerint - az esztergomi főkáptalannál viselt erdőőri állásából különböző szabálytalanságok miatt elbocsátották. Levicsek vádlott el«s bocsátásáért Récsey Antal erdőmérnököt okolta. Ezért, állítólag többek^ előtt is, bosszút fogadott. Hangoztatta, hogy "agyonlövi aagát, de előbb a mérnökkel végez," Más alkalommal olyasmit mondott, hogy addig nem távozik Letkésről, amig a mérnökkel nem végez, Ilyen előzmények után, a mult évi december hó 17-én Levicsek Károly megleste Récsey Antal erdőmérnököt a templom előtt és a nála lévő revolvert négy-öt lépésről reáfogva, rácsattantotta, de a töltény nem sült el, csütörtököt mondott s igy a mérnök sértetlen maradt, A sikertelen merénylet után Levicsek Károlyt közös erővel lefegyverezték, majd az ügyészség vádiratot bocsátott ki ellene. Ezt az ügyet ma tárgyalta a pestvidéki törvényszék Fajth Gáspártanácsa. - Nem akartam a mérnök urat agyonlőni - vallotta a főtárgyaláson a vádlott Levicsek Károly erdőőr - mindössze meg akartam ijeszteni, de hiszen a revolver sem volt jó. A vádlott ezután előadta, hogy harmincegy éven keresztül állt az esztergomi főkáptalan alkalmazásában. Tagadta, hogy bármiféle panasz merült volna fel ellene. Annak a meggyőződésének adott kifejezést,hogy a négy évvel ezelőtt odakerült Récsey Antal csrdőmérnök őt és valamennyi régebbi kartársat valósággal "üldözte". Hangoztatta a vádlott, hogy Récsey mérnök több öreg erdőőrt is elbocsátott állásából, minden nyugdíj vagy végkielégítés nélkül. Az egyik ilyen elbocsátott öreg erdőőr elkeseredésében felakasztotta magát, - Nekem - folytatta vallomását a vádlott - elbocsátásom következtében el kellett adnom az egyetlen tehenemet és családommal együtt még a lakásomból is kitettek. A törvényszék ezután tanukat hallgatott ki. /Folyt,köv,/ Ky. —- BÉKÉSEN ELINTÉZETT RÁGALMAZÁSI PER. Dr, Math Ferenc büntető jérásbiró ma tartott tárgyalást dr, Matolcsy Tamás orvos, egyetemi tanársegéd és dr, Matolcsy Mátyás gépészmérnök, országgyűlési képviselő ügyében, akik ellen Györgyey Adolf szőlőbirtokos tett följelentést hatóság előtti rágalmazás vétsége elméri, Matolcsyék ugyanis, akiknek együttesen 4oo magyar hold birtokuk van, már régebben bűnvádi feljelentést tettek a szőlőbirtokos ellen, áki az 8 földjüket bérelte, Matolcsyék ázzál gyanufcitották meg Györgyeyt, hogy mintegy 7ooo pengő értékű szőlővesszőjüket jogtalanul elvitte és azokkal mint sajátjával ronflelkezett, A Györgyey ellen megindult bűnvádi eljárás során Matolcsyék visszavonták a Györgyey ellen tett bűnvádi följelentésüket ós a királyi ügyészség meg is ázüntette Györgyey ellen a további eljárást, Ilyen előzmények után történt, hogy Györgyey most már Matolcsyék ellen fordulí. mert szerinte minden alap nélkül vádolták meg lopás, illetve sikkasz* tás vétségével. Kihallgatásuk során Matolcsyék azzal védekeztek, hogy mielőtt bűnvádi följelentést tettek volna volt bérlőjük ellen, tanácsot kértek a mezőgazdasági kamarától, amelynek igazgatója azt a véleményt nyilvánította, hogy Györgyeynek nem volt joga a szóbanforgó szőlővesszőket magával elvinni. Ilyen szakvélemény után Ők egészen jóhiszemüen tettek följelen- ' test Györgyey ellen. A járásbiró kérdésére, nem lehetne-e ezt az ügyet békésen elintézni, rövid megbeszélés után mind a két vádlott kijelentette, hogy amikor értesültek arról, hogy téves az álláspontjuk: azonnal visszavonták jóhiszeműen tett följelentésüket. Sérteni Györgyeyt nem akarták éa~ ha mégis sértve érezné magát, efölött sajnálkozásukat fejezik ki. A-szőlőbirtokos jogi képviselője elégtételül elfogadta ezt a nyilatkozatot, mire a járásbíróság az ügyészi megbízott felszólalása után a további eljárást Matolcsyekkal szemben megszüntette. /MOT/ Ma,