Magyar Országos Tudósító, 1938. május/1
1938-05-11 [180]
-••MÁLNÁSI ÖDÖN NEMZET^YALÁZASI PŐRÉNEK UTÓJÁTÉKA A BJNTETÖTÖRVÉNYSZÉK ELŐTT, Dr, Pálffy Elek törvényszéki biró elnöklete mellett ma tartott tár&yalást a büntetőtörvényszék dr. Erdélyi Kálmán magántisztviselő bűnügyében, akit a kir. ügyészség bűntett és büntevő feldicsérésének sajtó utján elkövetett vétségével vádoló meg, A vád szerint az általa kiadott "igen kedves nemzett estvérünk" cimü röpirat a nemzetgyalázásért elitélt Málnási Ödönt nyilvá nosan feldicsérte, A vádlott tagadta bűnösségét. Elmondotta, hogy a Held-féle nyomdában füzet alakjában megjelent Málnási védőbeszéde és ehez mintegy kísérőnek nyomatta ő ki a szóbanforfeó röplapot, amelynek azonban nem ő a szerzője, A kéziratot a nemzeti szocialista párt vezetőségétől kapta és ő, mint kiadó szerepel azon. Mivel a szerző személyét nem lehetett megállapítani, mint kiadó vállalja a felelősséget. Védekezése szerint Málnásit méb jogerősen nem Ítélték el, a röplap miatt nem lehet tehát őt bűnvádi felelőssé&re vonni bűntett és büntevő feldicsérése cimén, Dr. Kiss Géza védő kérte a jelen pör tárgyalásának felfü^tesztésát mindaddig, mife Málnási Ítéleté jogerőre nem emelkedik. Indítványozta azonkívül Szekfü Gyula egyetemi tanárnak szakértőként való kihallgatását, hogy Málnási könyve megírásával követett-e el bűncselekményt, A törvényszék mindkét indítványt, mint feleslegest elutasította, Dr, Szakáll Géza kir, ütyész fenntartotta a vádat, a védő viszont azt fejtegette, hogy a röpirat csak arról szólt, hogy Málnási tudományos felkészültséfegei védekezett pőrének tárgyalása alkalmával, tehát nem lehet szó bűntett vagy büntevő feldicséréséről. Rövid tanácskozás után a törvényszék bűnösnek mondotta ki Erdélyit, mint felelős kiadót a vádirat értelmében és ezért 5o pentőpénzbüntetésre itélte el. Az indokolás szerint a röpirat arról szól, hoty a nemzet bizakodással tekint a jövőbe addife, amig olyan áldozatro kész előharcosai vannak, mint Málnási, A röpirat Mélnásjfc elit éltetésével kapcsolatban dicséri fel, éppen ezért a vádlottat, mint felelős kiadót el kellett Ítélni, Az itélet nem jo&erős. /MOT/Ma. —KIRÁLYSÉRTÉSÉRT ELÍTÉLT ÜGYVÉDI IRODAI ALKALMAZOTT. A "Maeyar Ut" cimü lap mult év december 16-ki számában "A Habsburfeház bün el tt oimmel közlemény jelent meg, amely fo&lalkozott Gelsei Biró Zoltánnak még 1919 évben megjelent ffir/bsburg- ellenes könyvével és abból idézetet is közölt, A kir. üfeyészsé& emiatt királysértés vétsége cimén vádiratot adott ki a közlemény szerzője dr. Sereéély Géza ellen, kinek üfeyét ma tárgyalta a büntetőtörvéaiyszék Pálffy-tanácsa. A vádlott tafeadta bűnösségét. Védekezése szerint a vidéken erős Habsburg-propafeanda Indult meg és ő ennek ellensúlyozásaképpen tartotta szüksé&esnek a cikk mecirását, amelynek keretében aztán Időzte Gelsei Biró Zoltán könyvének e&y részét, A perbeszédek elhan&záse. után a törvényszék bűnösnek mondotta ki Seregélyt sajtó utján elkövetett királysértés vétségében és ezért kétheti fofeházra itélte el. Az Indokolás szerint az, amit a vádlott cikkében irt az elhunyt IV. Károly király uralkodói minőségére vonatkozik és ezért a vádlottat bűnösnek kellett kimondani. A büntetés kiszabásánál azonban a törvényszék enyhítő körülménynek vette a vádlott politikai elfogultsábát, Súlyosbító körülménynek tekintette azt, hogy a vádlott osztályelleni izfeatásért etyhónapi fogházra volt má • elitéivé, e büntetés végrehajtását azonban a törvényszék annakidején felfüggesztette. Az itélet ellen ugy dr. Szaka ^l Géza kir, ügyész, mint az elitólt ós védője is fellebbeztek, /MOT/Ma„