Magyar Országos Tudósító, 1938. május/1
1938-05-11 [180]
/Közgyűlés. Folytatás, 1,/ Gál Jenő a főváros közjogi t&s illetőségi ügyosztályának tulhalmozott munkájára mutatott rá felszólalásában,^ebben az ügyosztályban a munka teljesen feltorlódott, s a felszólaló szerint a főváros közigazgatása teljesen csődbe kerül, ha a jelenlegi helyzet nem változik meg, Valóságos kálváriát járnak a fővárosi polgárok,ami-" kor állampolgársági, vagy illetőségi bizonyítványaikat kénytelenek kiváltani. Sürgette, hogy a főváros szaporítsa ebben az ügyosztályban a tisztviselők számát, mert lehetetlen állapot az, hogy gyakran két-három hónapiy kell várni az illetőségig vagy az állampolgársági oklevélHorovitz Gábor megállapította,hogy az ipari és a kereskedelmi ügyosztályra tartozik a minimális munkabér . és munkaidő betartásának ellenőrzése, ezt a törvényt a munkanélküliség csökkentése érdekében adták ki. A törvényben előirt rendelkezések legszigorúbb ellenőrzését sürgette, kérte a polgármestert, hogy a megfelelő ellenőrzés érdekében csakis szociális érzékű tisztviselőket nevezzen ki büntető rend őr bírákká. A polgármesteri előterjesztést elfogadta, mert logikusnak tartja, hogy két részre válasszák szét az ipari és kereskedelmi ügyosztályt. A felszólalásokra dorogi F a r k a^s Ákos tanácsnok válaszolt.-aki megemlítette, hogy az egyre fokozódó munka zavartalan lebonyolítása érdekében a polgármester a közjogi és illetőségi ügyosztály tisztviselőinek számát a közelmúltban már szaporította.Tekintettel arrd, hogy a munka egyre fokozódik, ujabb munkaerőket állítanak majd be, s a polgármester minden igyekezetével azon lesz, hogy a torlódás megszűnjön. A polgármesteri előterjesztést a közgyűlés elfogadta. S z e n d y Károly polgármester előterjesztést készített a rodostói Rákóczi-emlékek hazahozatala ügyében, A Rákóczi relikviákat a főváros a zuglói plébánia templom egyik oldalkápolnájában akarja majd elhelyezni. Többi között Rodostóból a magyar fővárosba hozzák ' azt a faoltárt, amelyet a nagy fejedelem száműzetése alatt faragott! • B én y i Károly örömmel üdvözölte a polgármesteri előterjesztést, a fővárosban nagyon kevés Rákóczi-emlék van. Indítványozta, hogy necsak őz oltárt hozzák el Rodostóból, hanem az egész fából készült kápolnát, amelyet nemzet-I zarándokhellyé lehetne tenni. Helyeselte, hogy a Rákosváröst a nagy fejedelemről Rákóczi-városnak, a Bosnyák-teret peüig, ahol a zuglói templom felépül Rákóczi-térnek nevezzék el. Hamzeti zarándoklat hozza el Rodostóból a Rákóczi-emlékeket. L o t z Antal dr, a Kereszténypárt nevében hálás szavakkal köszönte meg a polgármester nemescélu előterjesztését, A Rákóczi-emlékek hazahozatalának nagy jelentősége van, különösen most,amikor igen sokat beszélnek a hazafiasságról, de annál kevesebbet cselekszenek. A fővárosnak minél több Rákóczi-ereklyét kell összegyűjtenie. Az előterjesztést örömmel fogadta el. Sümegi Vilmos mólyen megilletődött szavakkal' beszélt arról, hogy harminc esztendővel ezelőtt ott volt Orsovánál, amikor Rákóczi hamvait hazahozták. Mint a törvényhatóság legöregebb tagja, hangoztatta, hogy Rákóczi és Kossuth a magyar történelem legnagyobb alakjai, majd hálás szavakkal mondott köszönetet Zborovszky Ferenc atyának, a rodostói Rákóczi-emlékek ápolásáért. Minden igaz magyar ember érdeke - mondotta - hogy térjen ide vissza Rákóczi Igazi szelleme, mert ha az ő szelleme fog ja' áthatni a nemezetet, akkor végre eljön majd a várva-várt feltámadás, A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel fogadta el a polgár- mester előterjesztését. _ Hozzájárult a közgyűlés ahhoz a polgármesteri előterjesztéshez is, me lőszer int az Elektromos-, Gáz- és Vízmüvek ideiglenes' alkalmazottainak hozzátartozói a Segitőalap kedvezményeiben részesüljenek, /f olyt.köv./