Magyar Országos Tudósító, 1938. május/1
1938-05-09 [180]
A BIRÖSAGI VÉGkElL.JTóK KÖZGYŰLÉSE. A Birósagi Végrehajtók Országos Egyesülete vasárnap tartotta ezévi rendes közgyűlését a központi járásbiróság dísztermében, Szászy-Kováoh Ernő, az egyesület országos elnöke beszámolt az egyesület mult esztendei munkájáról, majd tájékoztatta a megjelenteket azokról a kezdeményezésekről, amelyeket az egyesület vezetősége az önhibáján kivül nehéz helyzetbe jutott birósági végrehajtói kar szociális helyzetének javítása érdekében inditott. Kifejtette beszédében, hogy Mikecz Ödön igazságügyminiszter a birósági végrehajtói kar előterjesztéseit megértéssel fo adta. és igy komoly remény van arra, hogy egyrészt uj munkaalkalmak teremtése /a hagyatéki leltározásoknak és a 25-100 pengő közötti végrehajtásoknak a birósági végrehajtók kizárólagos hatáskörébe való utalása/ másrészt egy országos gyám- és nyugdíjintézet törvényhozási uton való megvalósítása által a végrehajtói kar nehéz helyzetében javulás következzék be még ez év folyamán. Szászy-Kovách Ernő lelkesedéssel fogadott beszámolója után Tarpay József titkári, dr. Schrank Géza pénztárosi jelentését terjesztette elő, majd Székely Ferenc tartott beszámolót a gyám ás nyugtij intézet érdekében kifejtett működéséről. A megüresedett tisztségek betöltése során alelnökül Székely Ferenc hódmezővásárhelyi birósági végrehajtót választotta meg a közgyűlés, majd a beérkezett javaslatokat tárgyalták le. /MOT/Hu, CSENDŐRSÉG AGYONSÚJTOTTA A VILLANYÁRAM, Mészáros Gábor mezőhegyest f ogépész a mezőhegyes i állami majorban a 22.000 volt magasfeszültségű vlllsmosvezetékbe kapcsolt fürésszel dolgozott. A munka, befejezésekor anélkül, hogy a transzformátort kikapcsolta voln.", a transzformátor biztosítékait akarta megvizsgálni. Mászáros főgépész egyik ujja korábbi sérülésből kifolyólag merev volt s ezzel az ujjával munka közben véletlenül a biztosíték kengyeléhez ért s az áram azonnal agyonsujtotta, /MOT/ —_VÉRES PERLEKEDÉS, Vasárnap Sárközi Sándor 36 éves nagy dorogi zenész és Boros József 41 éves napszámos Nagydorog utcáján összeszólalkoztak. A perlekedés alkalmával Sárközi konyhakést rántott elő és azzal Borost hasbaszurta. Borost életveszélyes sérüléssel szállították a szekszárdi kórházba, A csendőrság a? ügyben nyomozást inditott és Sárközit elfogta, s a nyomozás befejezése utam a szekszárdi kir. ügyészségnek átadja,/M0T/ HÍREK ÉRDEMES ICEnESKE Lő SEGÉDÜL ÉS IP .'•ROSSEGÉDEK JUTALMAZÁSA. A Budapesti Kereskedelmi ás Iparkamara közli, hogy a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter a kamar.' terű'létén az alá bi szakmákban működő olyan érdemes kereskedő- illet 4 eg Iparbssegédek közt, akik kereskedőnél, kereskedelmi társaságnál vagy a 7«5Cű/l935.M,E. számú rendelet 3. §-ában felsorolt Iparok /fogadok, szállók, penziók, vendéglők, korcsmák, kifőző üzletek, kávémérések, továbbá r borbély- és férfifodrász-, nőifodrász-, kozmetikai-, manikűr-, pedikür-üzletek/ egyikét jogosultan gyák orló iparosnál legalább 25 éve szolgálnak megszakítás nélkül, 50-ik évüket ^ betöltőt ték és eddig még miniszteri elismerésben, vagy jutalomb m nem részesültek, a Kamara utján tizenkét darab 100,- pengős jutalmat oszt szét. A kltünh tetettek elismerő oklevelet is kapnak. A pályázat határideje 1938. június .'! 30, A részletes pályázati feltételek, amelyeknek pontos betartásához a \X miniszter feltétlenül ragaszkodik, megkaphatok a Budapesti Kereskedelmi 1 U és Iparkamaráiban /Budapest* V», Szemere-utc a. 6 ./,/MOT/B v •—