Magyar Országos Tudósító, 1938. április/2

1938-04-30 [179]

1, törvényszéki kiadás, Budapest, 19&>, éprili* 5«. • HÚSZÉVES SZOBAXEÁiNY-SZINESZNÖ-DlZÖZ, MINT ANYA. Még 1936 december havában történt, hogy Lencsés Mihály lakateam eater meg­jelent az országos gyermekmenhelyen s átadott egy $tfa.ónapos kis leánygye* r-eket. Ez alkalommal a következőket adta jegyzőkönyvre* - December 7-én megjelent a lakésomon egy választékos, elegáns ruhájú, bundás, fiatal nő és magával hozta ezt a csöppséget* Árpa kért engem és a feleségemet, vigyázzunk az öthónapoi Emma nevű kisgyerekére pár p< roig, amig átszalad a szomszéd házba és tejet vásárol a kisleány­nak. Letette a gyereket s hirtelen eltávozott anélkül, hogy a nevét és lakását közölte volna, A gyereké* nem jött vissza, Ötnapig vártunk az anyára, de mert nem jött. behoztam a gyereket, mert mi mér tovább nem tudjuk tartani, A menhely orvosai felismerték a kisleányt, mert ez a gyerek néhány héttel korábban még a menhely lakója volt. Megállapított ék, hogy az apróság anyja Nagy Katalin" szinéeznő, akinek csak rövid idővel koráb­ban adták vissza a kisleányát. Természetes, hogy'a menhely vezetősége a rendőrségen feljelentést tett Nagy Katalin ellen, A lelblytatott nyomo­zás adatai alapján u királyi ügyészség családi állás elleni bűntett miatt adott vádiratot Nagy Katalin színésznő ellen, A büntetőtörvényszék előtt megtartott tárgyaláson Nagy Katalin ugyancsak elegánsan kiöltözködve, prémbandában Jelent meg és tagadta a t erhére rótt bűncselekmény elkövetését. Azzal védekezett, hogy ő Lencsés Mihályék előtt nem volt ismeretlen, mert hiszen három nap óta náluk la­kott a gyerekével együtt, mint albérlő. Be is jelentette^ legalább is , mint albérlő kiállította a bejelentéshez szükséges Írásokat, A to­vábbi védekezése során előadta még a leány, hogy három nap után elköltö­zött Lencsés Mihályéktól, Azt beismerte, hogy a gyereket továbbra is ott­hagyta, de néhány nap múlva visszament a gyerekért, de akkorra már bead­ták' a menhelyre, A főtárgyalás bizonyítási adatai alapján a törvény szék mégis megállapította Nagy Katalin bűnösségét és hathónapi börtönre Ítél­te el. A biróség sulyosbitó k örülménynek vette, hogy a saját gyerekével lelketlenül bánt, amikor elhagyta, de sulyosbitó körülményként mórlegelte a vádlott terhére a törvényszék azt ls, hogy a főtárgyalésra kirúzsozva, vörös körmökkel és bundában jelent meg és a legkisebb anyai érzést ós ra­gaszkodást sem mutatta a saját gyermekével szemben. 4z Ítélet kihirdeté­se után az ügyészség indítványára a törvényszék elrendelte Nagy Katalin színésznő letortózt'\o, azonban a tábla néhány nappal később sza­badlábra helyezte, A bejelentett fellebbezések folytán ma fe glalkozott ezzel az üggr el a budapesti kir, ítélőtábla dr. Kovács Rókus tanácsd. nők vezeté­sével. N-gy Katalin a táblai főtárgyaléson előadta, hogy most mint di­zőz működik egy bárban. Ezzel szemben dr. Villányi Ferenc kir, ügyész kimutatta, hogy Nagy Katalin nemrégiben, mint szobaleány működött és az iratokhoz csatolták a dizőz cselédkönyvét, A királyi itálőtábla azonban megváltoztatta az elsőbiróság itá­letót és N'..gy Katalint felmentette az ellene emelt vád alól, mert beiga­zolást nyert, hogy Lencséséknél csakugyan, mint albérlő lakott egy pár napig, tehát ilyen körülmények között nem volt ismeretlen előttük,.' *%i A főügyészség az ítélet ti£$Ífe semmiségi panaszt jelentett be, ugy, hogy az ügy iratai végső d§ntésre a királyi kúriához kerülnek,/MOT/G

Next

/
Oldalképek
Tartalom