Magyar Országos Tudósító, 1938. április/2

1938-04-30 [179]

A SPORTORVOSI KONGRESSZUS BEFEJEZÉSE, A Honvédorvosok Tudományos Egye­sülete dr. vitéz Ordódy Sándor vezér törzsorvos és dr. Frank Richárd vezér­törzsorvos Irányítása mellett április 28-tól 30-ig rendezte az első magyar sportorvosi kongresszust és kiállítást Budapesten. Főrendezői dr. vitéz Rosztöczy Ernő egyetemi magántanár ezredorvos és dr. Nagypataki Gyula ez­redorvos voltak* A második nap a tokiói olimplászra való készülődés sportor­vosi feladatait vitatta Rosztöczy és Nagypataki referálásában sok hozzá­szólással. Ezenkívül a két ludovlka akadémia Ifjúságáról tartott élőadások emelkedtek kl dr. William, dr. Sári és dr. Répássy előadásában. Ugy a ludovlkai, mint az egyéb katonai nevelőintézetek vizsgálat4* .adatai azt bizonyítják, hogy a katonai nevelésben az ifjúság fejlődése gyorsabb tem­póban halad, mint a civil életben. Dr. Pienzner, a fővárosi sportvlzsgáló intézet vezetője a magas vérnyomásnak sportolási lehetőségeiről tartott érdekes előadást, összehasonlítva Őket egészséges sportolókkal. Szombaton a Testnevelési Főiskolán folytatódott a kongreszus tudományos vitája, ahol Szukováthy Imre igazgató üdvözölte a kongresszust. Megjelentek Tárczay Fellcides Román miniszteri tanácsos és Iváacjy Kálmán osztálytanrcsos, a kul­tuszminisztérium képviseletében, valamint Prém Lóránd'' , az OTT főtitká­ra és még sokan mások* Beszdében hangsúlyozta, heg -j a sportorvosi tudo­mány fellé ndülését abb-n látja biztositottnak, hogy a hovédorvosl kar és a polgári életben'elhehely^ezkedett sportorvosok együttműködése olyan szé­pen kialakult. Dr 0 Baitz főorvos az állami sportorvosi intézet tízéves munkáját ismertetne, valamint a jövő gyakorlati és tudományos tervelt, melyek megvalósításában ugy a honvád orvosakkal, mint a fővárosi intézettek?* együtt kivan haladni. Horváth magántanár az egyoldalúan űzött sportok hát­rányát fejtegette, ortopéd szempontból. A versenyzők sportorvosi előkészí­tését mindenre kiterjedő figyelemmel dr. Dusóczky Ismertette s ezzel kap­csolatban a válogatott keret tréningrendszeréről és kondicionálásáról ls beszélt. Dr. Sallay és dr. Herrglotz a lassú és tulgyors szívműködésről,' dr. Antal Etelka és dr. Herzum a szlvalakok jelentőségéről, fejlődéséről, valamint kóros elváltozásair u l beszéEbek sportteljesítmények szempontján bél. Végül dr. Rosztöczy, Plenzner és Pogonyl katonai hosszutávfutókon végzett röntgon és^elektromos szivvizsgálatalk eredményeit és versenyzés közben szerzett tapasztalataikat ismertették. A kongresszus szombaton dél­után a tudományos kérdések egész sorát tűzte még további programmjára és este a h-rom napig tartó kongresszus a Testnevelési Főiskola bemutatásával végetér./MOT/Jo' FAISKOLAI TÖRVÉNYT SÜRGITNEK AZ ÉRDEKELTSÉGEK. Dr. Marschall Ferenc földmivelésügy 1 miniszter tegnap fogadta a Magyar Faiskolai Szövetség, r a szövetség Ellenőrző Bizottsága és a Gyümölcsterme lök Országos Egyesülete elnökeit. A küldöttség arra kérte a minisztert, hasson oda, hogy a falsko­l'k tevékenysége minél előbb törvényes szabályozást nyerjen. A tervezet, melyet erre nézve a Faiskolai Szövetség már kidolgozott, hatósági enge­délyhez köti az üzletszerű csemetenevelést szakképzettségi alapon, meg­szünteti a községi faiskolák idejétmúlt intézményét és a f elelőtlen kon­tármunka lehetetlenné tételére faiskolai kamerát állit fel. Marschall mi­niszter kijelentette, hogy maga is jól látja a mai helyzet tarthatatlan­ságát és reméli, ho­; . rövidesen meg fogja találni a megfelelő intézkedés mődját»/M0T/B. M :.Z ORS ÉGŐS FRONTHARCOS SZÖVETSÉG FELHÍVÁSA AZOKHOZ, AKIK A MAGYAR HON­V'ESEG KÖTELEKÉBEN SZOLGÁLTAK. AZ Országos Frontharcos Szövetség országos elnöksége felhívást intéz, ahhoz az ifjabb nemzedékhez, amelynek tagjai a világháború után újjászületett magyar honvédség kötelékében szolgáltak, s akik az újonnan felszentelt hor.védsászlók alatt tanultak katonás rendet ás fegyelmet. A felhívás a fiatal bajtársakat a véres emlékekkel szentelt '•; frontharcos zlszlok alá hivja, hogy mindnyájan együtt küzdjenek Trianon ymegdöntéséért, a keresztény nemzeti alapon felépítendő Nagymagyaroíszagért• '. Jelentkezés: sze:. élyl és katonai okmányokkal délelőtt 9- l-ig VIII., Rákóczi '! ut 27; délután 6-9-ig II., Batthyá.ny-tór 4. Vidékről Írásban kell jelent­kezni o/MOT/Bo ' jZj^^

Next

/
Oldalképek
Tartalom