Magyar Országos Tudósító, 1938. április/2

1938-04-28 [179]

UJ FORGALMI JELZŐLÁMPÁK.T PRÓBÁLNAK KI. A forgalmasabb útkeresztező­déseknél elhelyezett, az uttestek közepén, levegőben függő forgalmi I.V.­plk nem működnek kifogástalanul, a fényjelzés nappal nem látható jól és ez sok forgalmi zavart és kellemetlenséget okozott,, A külföldi nagy vá­rosokban már nem használják a régi rendszerű jelzőlámpákat, azok helyett "emeletes"-forgalmi jelzőlámpákat alkalmaztak, ezeket közvetlenül az ut­cák sarkán, a "járdák szélén állit já-k fel. Ezeknek a készülékeknek az az előnyük, hogy nemcsak a jármüvek vezetői, hanem a gyalogos közönség is egészen közelről, kitűnően láthatja a piros, v. gy a zöld jelzést. Az uj­rendszerü és kitűnően bevált jelzőlámpákból kÍ3orletképen többet felállí­tottak a Szent István-körut és néhány mellékutcájának kereszteződésénél. Ezeknél a jelzőlámpákat csütörtökön már üzembe is helyezték, még pedig a szakértők, a rendőrség, a főváros és a Beezkárt képviselőinek jelenlété­ben, A szakértők alaposan tanulmányozzák majd, ho;.y az uj rendszerű jelző­lámpák beváltják-e a hozzájuk fűzött révé nyéket és & szakértők v élemén; '­nek meghallgatása után döntenek majd arról, hogy a régi fajta jelzői-ré­pákat kicserélik-e./MOT/Vr.Lá. HE I R E K —MEGVALA 1ZT0TT.-JC A LEZÖG ZD.S...GI BIZOTTSÁG TAGJAH, A főváros mezőgaz­dasági bizottságának t>gjait most választották meg. Bizottsági tagok lőt­tek a következők: Kaltenecker József, Hegyi Pál, Szerve' György, Fléger Dezső, vitéz Szemlaky György, Knechtl Ferenc, vitéz Rúkosfalvy János, Torma István, Reibl József, Szeili István, Márkus Mihály, Petrányi Pál, id. Petrányi György, Knechtl József, Krén György, Petrányi Jakab, dr. Scheffer István, Hanzély Ödön, Solti László, Légrády Pál, dr. Heryay It­ván, Szaxlechner András, Vargái Marton és V/ekerle Sándor 0 SPzendy Károly polgármester a mezőgazdasági bizottságban a főváros képviseletével Rosta János dr. tanácsnokot, a közélelmezési ügyosztály vezetőjét bizta meg. A fővárosi állatorvosok részéről a bizottság tágja lett dr. Blazsek Gyu­la állategészségügyi főtanácsos. A székesfőváros mezőgazdasági bizottsá­ga közeljövőben t,.rtja meg alakuló ülés ét./MOT/Lá. Vr. HELYSZÍNI SZEixLE LE^Z AZ UJ REPÜLŐTÉREN. A budakörnyéki járás főszol­gabírója arról értesítette a fővárost, hogy az uj repülőtérrel kapcsola­tos vízrendezési munkál;..tok felülvizsgálatát rendelte el és ezzel kap­csol- tosan május 2-án reggel 9 órakor helyszíni szemle lesz a repülőtéren. Lamotte Károly dr, alpolgármester erre a helyszíni szemlére a főváros képviseletében Király Kálmán, báró Babarozy István, Morvay Endre dr. és Kempelen Ágoston tanácsnokokat küldötte lei- felhívta továbbá a székesfő­városi Vízmüvek és az ^leI<$romosmüvek, valamint a HÉV igazgatóságát, ho y a szemlén kévpseltessék magukat./MOT/Lá„Vr, 4—AZ IPARTESTÜLETEK KÉRELME KÖZSZALLITASI ÜGYEKBEN. A székesfőváros szükségleteinek kielégítése során megvalósításra kerülő építkezésekkel kapcsolatosan a polgármester az építőiparosok erdőikében biztosítani kí­vánta az ip. rte stalcteknek azt, hogy a z art körű versenytárgyalások során beérkezett aj 'nl tok arainak realitás szempontjából v..ló ellenőrzés nél­kül közreműködhessenek. Az ipartestületek ujabb beadv myban arra kérték a polgármestert, hogy az összes zártkörű és nyilvános versenytárgyalási hirdetményeket az érdekelt iprtestületeknek a főváros boc ássa rendel­kezésére, továbbá olyan rendelkezés kiadását is kérik, hogy az ipartes­tületek által kiszámított önköltségi arakat az ítélkező szakbizottság elfogadni köteles és kérik egyszersmind annak kimondását is, hogy az iy . megadott araknál alacsonyabb áron a jövőben közmunka nem adható ki. /Folyt. köv. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom