Magyar Országos Tudósító, 1938. április/2

1938-04-28 [179]

/Az Ügyvédele Nemzeti Szövetsége a zs 1 dókérdésro l.Folyt atá s.!»/ az országos ügyvédi gyám- és nyugdíjintézet Igazgatásában, az ügyvédi kamarai fegyelmi bíróságokban, stb. is. 3. Ezzel az egész magyar nemzeti közvéleményben gyökere.;.: kívánalommal szemben Magyarországon az ügy védj. karban és az ügyvédi •- ­marák vezetésében, elsősorban pedig a budapesti ügyvédi karban és a Budapesti ügyvédi kamara vezetésében a zsidóság olyan túlzott, a zsid- ­ságet meg nem illető mértékben vesz részt, hogy a MÜNE az igy beköve • kő­zett állapotot átmenetileg sem tartja elviselhetőnek. 4. Éppen ezért az egyesület legutóbbi közgyűlési határo­zatával is összhangban, a MÜNE választmánya arra utasítja az elnökeé­get, hogy az igazságügyi kormányhoz haladéktalanul olyan intézkedés megtételére tegyen előterjesztést, amely az ügyvédi kar létszámában •' >•* menetileg legalább elviselhető, a kar vezetésében és képviseletében ye­dlg a zsidók országos számarányának megfelelő helyzet azonnali előidé­ésére nyújt módot. A kamarai önkormányzat magyar és keresztény tagjai­nak kijelölése kizárólag a magyar és keresztény ügyvédség képviseleté­nek döntése alapján minden más tényező beavatkozása nélkül történhetik. 5. " Ha a MÜNE-nek ez a jogos követelése kielégítő méltány­lásban nem részesülne, a MÜNE tagjai az ügyvédi Kamara önkormányzatá­ban tovább nem vehetnének részt, mert a magyar nemzet közvéleménye szempontjából elviselhetetlen jelenlegi állapot fenntartásában közremű­ködni nem kívánnák. Utasítja a választmány az elnökséget,hogy eljárásá­nak eredményéről hárem héten belül tegyen jelentést és ez alkalommal terjessze elő'a kérdés, záros határidőn belüli megoldás ára vonatkozó javaslatát is. 6. A MÜNE előterjesztést tesz az igazságügyi kormányhoz, a kamaráit létszámának megállapítása és olyan rendelkezések sürgős meg­tétele érdekében, amelyek a jelenlegi aránytalanságok megszüntetésén kí­vül azt is biztosítják, hogy az Ügyvédi karaarákba zsidó mindaddig fel­vehető ne legyen, amig a karban a zsidók részvétéli aránya a zsidók országos számarányának mértékéig vissza nem esik. 7. A MÜNE felhív minden magyar és keresztény ügyvédet,ho,;?; a határozatokhoz csatlakozzék és a fenti követelések érdekében megindí­tandó harc megkezdése előtt lépjen be a MÜNE-be, annál ls Inkább, mert a MÜNE haladéktalanul megszervezi alaps zabályszerű vidéki szervezeteit is. /MOT/J. A HOLLAND UJSAGIRÓK BUDAPESTEN, A Gyógyhelyi Bizottság meghívására ma délben a no 11 a nd-indiai repülőgépen Budapestre érkezik egy nagyobb holland ujságiró tanulmányi csoport, köztük a "Telegraa","NieuWe Rotter­damsűhe Courant", "Bereldkroniefc und Alg,Handelsblad", "Vereiftte Kat.Illustr.Presse" és a "Vereinte Katolische Presse" munkatársai. A holland sajtó képviselőit a Gyógyhelyi Bizottság képvisele­tében Somogyi Gyula dr., a propagandas zakósztály vezetője fogadja, A holland újságírók több napot töltenek Budapesten, ahol a bizottság me­ze té se mellett megtekintik a gyógyfürdőket és a magyar főváros egyáb nevezetességeit. A holland újságírók Szegedre is ellátogatnak, /MOT/3, A KMAC UTJELENTÉSE. A Királyi Magyar Automobil Club közli a gé^jámmü tulajdonos és vezető közönséggel, hogy a 41,sz.Czegléd-Kecskemét álla­m 1 közút Cegléd-Nagykőrös közötti szakaszán az átépítési munkák befe­jezést nyertek és azt április 27-én átadták e forgalomnak. Békésvárme­gyében a" Szeghalom-Körösladány-Kőröst arcs ai ütsz akaszon-három helyen út­építési munkák folynak, miért tereló-utként a következő útszakasz lett kijelölve: 'iZ3gh"lom-Békés-Békéscsaba. Békés á Gyula között útépítés fo­l lyik. Terelőút Doboz felé van kijelölve. /MOT/B. V* ™ 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom