Magyar Országos Tudósító, 1938. április/1
1938-04-14 [178]
1. törvényszéki kiadás. Budapest, 3.900.1 április 14. — BALESET ESETEN A BIZTOSÍTOTT KÖTELES HA LAIÉKTALáNUL ORVOST HIVATNI. Érdekes biztositási perben Ítélkezett dr. Martinovics Géza budapesti kir. törvényszéki biró. A pert Búzás László gazdatiszt indította az Astra biztosító részvénytársaság ellen kilencezer pengő tőke és járulékai iránt, A felperes keresetében azt adta elő, hogy az alperesnél balesetbiztosítást kötött, December 25-én balesetet szenvedett, mert a gazdaság istállójában egy ló a falhoz nyomta, ennek folytán felső karjának^vállcsontja eltörött, a jobbkarjéban . izomzsugorodást szenvedett, ami által jobbkarja elhalt, érzéketlenné vált. Ezért követeli a biztositási kötvény alapján a peresített 9ooo pengő biztositási összeget. Az alperes biztosító a kereset elutasítását kérte és ennek indokolására érdekes védekezést terjesztett elő. Jegyzőkönyvre adta,hogy a felperes balesete nem december 25-én, hanem azt megelőzőleg legalább öthat hónappal korábban történt, amikor még biztosítva egyáltalán nem volt. De egyébként is a felperes a közlési kötelezettségét megsértette, mert a kárát december 25.-e után egy hónappal később jelentette be, pedig a biztositási feltételek szerint a sérült nyomban köteles sérüléséről jelentést tenni és köteles azonnal orvosi segítséget is igénybe venni, A kir. törvényszék az alperesi védekezés folytán bizonyítási elj érást rendelt el, amelynek sorén több orvost hallgattak ki, majd megkeresték az igazságügyi orvosi tanácsot is. E legfelsőbb orvosi fórum olyan szakvéleményt terjesztett, a biróság elé, hogy a felperes sérülése legalább 4-6 hónappal korábban történt, mint amilyen időre a kereset a balesetet feltünteti, A törvényszék ennélfogva a keresetet elutasította olyan indokolással, hogy a sérülés idején még biztositási ügylet a felek között nem állott fenn. De elutasítandó a kereset - mondja az itélet azért is, mert az általános biztositási feltételek szerint a biztosított a baleset megtörténte után azonnal köteles gyakorlóorvost hivatni és gondoskodni arról, hogy megfelelő orvosi kezelésben és kellő ápolásban részesüljön. Ha ezt elmulasztja, az ebből származó következményekért a biztosító nem szavatol. Mivel a felperes megszegte e biztositási feltételt, ennélfogva ez okból is el kellett utasítani a keresetét, A pervesztes felperest a törvényszék 85o pengő perköltség megfizetésére kötelezte,/MOT/ G. R>".LÁL<lSYÍGÍj >A TÁNCMULATSÁG UTÁN. , Tavaly pünkösd vasárnapján a gyálligeti vendéglőben a helybeli fiatalság tánccal-egybekötött mulatságot rendezett. Résztvett ezen a táncmulatságon ifj, Perjési János g°.zdalegény is, aki egy meghitt jópajtásával, Balog Jánossal az esti órákban összeszólalkozott. Hajnal felé, amikor hazatérőben voltak a mulatság résztvevői, a két jóbarát újra összeszólalkozott. Balog elővette zsebéből a boxerét s azzal fejbeverte ifj. Perjési fánost, - Amiért vaskeztyüvel bántottál, ezért rendezek itt olyan 4ros pünkösdöt, amely a véredtől lesz piros! - mondotta Perjési. Es csakugyan szerzett egy vastag fadorongot és azzal ugy fejbeverte Balogot,hogy az másnap egy budapesti kórházban meghalt. Ifjú Perjési Jánost a törvényszék h láltokozó súlyos testi sértés büntette miatt ötévi fegyházra itélte el. Fellebbezés folvtán a budapi sti kir. Ítélőtábla Kálk y-tanácsa a fennforgó nyomatékos enyhitő körülmények fÍgy elembevétele mellett a vádlott büntetését kétévi fegyházra szállította le. /MOT/G,