Magyar Országos Tudósító, 1938. április/1

1938-04-13 [178]

/ ROSÁN 1V/H DR. HAMIbTAIKTZ/SI BÍNP'.RE. Folytatás 2./ Ezut n még néhány tanút hallgatott ki a törvényszék, majd a védelem bizonyításklegészitésl inditv nyait elutasította, ezzel a bi­zonyítási eljárást befejezettnek nyilv'nitotta. Dr. Szokol'nyi Zolt n királyi ügyész terjesztette elő vád­beszédét. — Itt - mondotta többek közt a közvádló - egy félrebillent erkölcsű, ujsógnélküll állítólagos újságíróról van sző, - másrészt pedig egy ugyancsak eltévelyedett erkölcsiségei ügyvédről. Romon Ivánnak igen azépforgalmu Ügyvédi irodája volt, amelynek keretében később egyre inkább pénzkölcsönzésekkel foglalkozott. Hírneve ennek arányában rohamosan rom­lani kezdett s irodája hovatovjább hírhedtté vált. Az ürtyász ezután rész­letesen ismertette a vádbeli büncselelcmények előzményeit, lefolyását, majd igy folytatta vádbeszédéti - Majsa Ferenc - úgymond - 100 pengős fUdás pénzért re­negáttá lett és a támadóból Román segítőt 'rsául szegődött. Vádat emelek Majsa Fereno ellen - emelte fel hangját a közvádló - kettő rendbeli ha­mlstanuzásra v aló reábirés büntette miatt, - dr. Román Iván ellen ugyan­csak kettő rendbeli hsmistanuzásra való rábírást büntette, valamint kettő­rendbeli hamistanuzásra való rábírás vétsége elmén, - mindkét vádlottal szemben, mint tettesek ellenében. - Román Iván az ügyvédi etikába ütköző ai lyos cselekede­teket követett el és az ügyvédi palástot bemocskolta. Szokatlan és szomo­rú, hogy egy magyar ügyvéd arra vállalkozzék, hegy- Ügyfelelt a törvény kijátszására oktassa ki. Az ilyen - ügyek hozzájárulnak az ügyvédellenes hangulat me erősödéséhez< Az ügyvédnek-minden körülmények közt a jogrend őrének kell mar-dnia,J --Az újságírói kar a közéletben igen fontos szerpet tölt be, s ezért nem kevésbbé fontos, hogy ebbe az erkölcsi'test ületbe csakis minden tekintetben arravaló egyéniségek juthassanak be, Majsa Ferenc súlyosan vétett az újságírói erkölcs ellen. — Mindkét vádlott al s zemben súlyosan marasztaló Ítéletet kérek, mert rendkívül súlyos az az erkölcsi kár, amit a vádlottak tevé­kenységükkel az ügyvédi és az újságírói kar reputációjának okoztakl . Ezúton Rom'n Iván dr, védelmében: ifj. dr. Kovács Sán­dor védő, - Majsa Ferenc védelmében pedig: Mühlrád Artúr dr. védőügyvéd" mondottak védőbeszédet. Mindketten felementó Ítéletet Indítványoztak. Nagy Miklós dr. fötárgyal.'s 1 elnök a tárgyalást este fél 9 órakor április 22-re napolta el. Ekkor szólalhatnak fel az utolsószó jegán a vádlottak, amit áz Ítélet kihirdetése fog követni ,/MOT/Ky• / Hl RE K —KISPEST SZOCIOGRÁFIÁJA"» Az Országos Szociálpolitikai Intézet központi székhazában bemutatják Kispest megyei város szociográfiáját, A kiállítás ismerteti az ország egyik legnagyobb munkásváróaáhak szociális, viszonyait és. életproblémáit. A kiállítás dijtalanul megtekinthető április 25-ig hétköznaponként délelőtt * 9-2-ig és délután 4-8-ig /Budapest, VIII,, Szentkirályi-utca 7./ M0T/B C ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom