Magyar Országos Tudósító, 1938. április/1

1938-04-12 [178]

KÉPVISELŐI BESZÁMOLÓ. Váry Albert, e szabadszállási kerület ország­gyűlési képviselőié vasárnap délelőtt nagyarányú beszámolégyülést tartott Fülöpszálláson, A nagyszámban megjelent választól: előtt a képviselő részletesen Ismertette Darányi Kálmán miniszterelnöknek győri beszédében bejelentett egymilliárdos beruházási programját, valamint a most beje­lentett törvényjavaslatokat, amelyeknek honvédelmi, gazdasági és szociá­lis jelentőségét méltatta. A beszámolón résztvevő választók mindvégig lelkesen ünnepelték képviselőjüket, aki a gyűlés befejezése után panasz­napot tartott ./MOT/n. TASNÁDI HAGY ANDRÁS ORSZÁGOS ELNÖKI KÖRLEVELE A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA ÖSSZES SZERVEZETEIHEZ. Tasnádi Nagy András, a Nemzeti Egység Pártja országos elnöke most küldte szét áprilisi körlevelét a párt összes vidéki szervezeteihez. "Komoly politikai időkben - irja többek között elnöki be­köszöntőjében - nagyjelentőségű közjogi és gazdasági törvények tárgya­lása közben vállaltam el pártunk bizalmából az országos elnöki tisztséget. Nehéz a feladat, amit magamra vállaltam, ugy éreztem azonban, hogy akkor, amikor a kormány és a Nemzeti Egység Pártja teljes erejének megfeszíté­sével a nemzet sorsának és elsősorban a nemzeti társadalom támogatására leginkább rászoruló rétegek helyzetének javításán fáradozik, belső nagy megerősödésünket ós súlyunkat kifelé igyekszik szolgálni, mindenkinek kötelessége, hogy arra a helyre álljon, ahová a bizalom szólította," Körlevelének további részében részletesen ismerteti a terv­bevett program jelentőségét, majd a tisztikar számára a szervezeti élet fejlesztésére vonatkoz utasításokat közli. Rámutat a pártszervezetek munkáj ának uj abb, fokozott j elentőségére c "Eszmeáramlatok korát éljük - Írja körlevelében. Érthető tehát, hogy most, amikor keresztény népmilliók gazdasági és szociális felemeléséről van sz , ezek a hatalmas társadalmi rétegek könnyen félre­vezethetők. A Nemzeti Egység táborának tehát, amely komolyain megalapo­zott, meg nem alkuvó, keresztény^ jobboldali politikai program alapján áll, kötele- sége elsősorban kellő felvilágosító munkával megóvni és meg­védeni ezeket a tömegeket attól, hogy komolytalan politikai kisérleteknek és kalandoknak áldozatává essenek. Ezért szervezetünk munkájának a pártpolitikai célokon jóval túlemelkedő, nemzeti értéke van." Ezután az ország bel- és külpalitikai, valamint gazdasági helyzetét tárgyalja a körlevél, amelynek keretében kiemeli a miniszter­elnök március 5-1 győri beszé-ének országos jelentőségét, részletesen foglalkozik a beszédben érintett i.agyhorderej ü kérdésekkel és különösen a bejelentett egymilliárdos beruházási program céljait ismerteti. "A kormány minden eddiginél nagyobbszabásu beruházási ter­ve a maga mély, szociális irányelveivel - fejezi be Tasnádi Nagy András erszáoos körlevelét - letagadhatatlan bizonyítéka annak, hogy a kormány és a Nemzeti Egység Pártja féltő és aggódó szeretettel és gondoskodással harcol a nép millióinak boldogulásáért és jobb jövőjéért^ Lehetetlen, hogy azok a milliók, akiknek érdekeit szolgálja ez a harc ; szívvel­lélekkel ne csatlakozzanak a nemzeti egység mozgalmához, amelynek nemes céljai közül is messze kiemelkedik az a szándék, hogy az országban mi­nél több gazdaságilag alátámasztott, szociálisan istápolt és ezért megelégedett magyar ember legyen." /MOT/n. T HÍREK —A DEBRECENI TEMPLOM-TERVPÁLYÁZAT EREDMÉNYE* A debreceni egyetemi re­formátus templom tervpályázatán tizenegy szerzőtől 15 pályaterv érkezett. I. dijat kapott Borsos József debreceni építész; II „ dijat dr* Dolhay Imre debreceni és Körmendi Nándor budapesti építészmérnökük közös terve; III. dijat Réti László budapesti építészmérnök terve. Megvették Károlyi Antal, Gotthard Zsigmond és Gyöngyöshalász 1 Ta.kách Béla budapesti épí­tészmérnökök egy-egy pályatervét. /MOT/B ^\ f^/>—» Á y~v í"x i r»k í^l WÍm

Next

/
Oldalképek
Tartalom