Magyar Országos Tudósító, 1938. április/1

1938-04-07 [178]

. ÜLÉST TARTOTT A KÖZMŰVELŐDÉSI SZAKBIZOTTSÁG. A főváros közművelődési szakbizottsága csütörtökön délután a központi városháza alpolgármesteri tanácstermében Schuler Dezső dr. alpolgármester elnöklésével ülést tar­tett. A polgármesteri előterjesztéseket Pacher Béla dr. és Zakariás G. Sándor ismertették. Az 1838. évi pest-bu'-ai nagy árviz századik évfordulója al­kalmából a főváros Némethy Károly tanácsnok szerkesztésében kiadta az árviz történetét, A közművelődési ügyosztály előterjesztése alapján a bizottság a könyv bolti árát 9 pengő 60 fillérben állapította meg, a könyvet pedig az Egyetemi Nyomda hozza forgaloraba 0 A főváros megvásárolta Sáváry János szobrászművész "Korsós leány" oimü szobrát, amelyet a II. kerületben levő Fenyves-uti kis park­ban álló kut medenoéjében helyeznek el. A bizottság ehhez hozzájárult. Megvette a főváros boldogfai Farkas Sándor szobrászművész "Madonna" elmü szobrát is, melyet mint egy kis kut fő alakját a pasaréti templom előtti kis téren állítanak m"jd fel, A bizottság elfogadta az erre vonatkozó előterjesztést, A bizottság hat-rozata alapján Szendy Károly polgármester megbízta Csúcs Ferenc szobrászművészt a Szent István-körut művészi utca­jelző táblájának elkészítésével, A művész a tábla domborművét elkészí­tette s az ügyosztály a végső kivitelezés előtt az ülésen bemutatta a dombormű, tervét jóváhagyás végett a bizottságnak. Ugrón Gábor felszólam­lása után a bizottság nem találta megfelelőnek a bemutatott tervet s ezért utasítást adott a közművelődési ügyosztálynak, hogy uj terv Ügyé­ben készítsen előterjesztést, A főváros a gróf Károlyi-palota falában meg akarja örökíte­ni Batthyány^Lajos emlékét s ezért megbízta Ispánki József szobrászmű­vészt az emléktábla elkészítésével, A legutóbbi ülésen a bizottság a terv módosítását javasolta s az ügyosztály a bizottsági tagóknak be­mutatta a művész átdolgozott, az épülethez arányosított tervét. Lázár Fereno és Ugrón Gábor felszólalás al után a bizottság nem járult hozzá a bemutatott terv kivitelezéséhez s utasította az ügyosztályt,, hogy ujabb előterjesztést készítsen, Budapest háziezredének,'az 1, honvédeknek hősi emlékmüvét a Rákóczi-téren akarták felállítani, A helyszíni szemle során kiderült, hogy a tér átrendezése költséges lenne, ezért a főváros a szoborbizott­sággal együttesen abban állapodott meg, hogy a hősi emlékmüvet a Fővám­téren levő park Duna felé eső részén állítják fel, a szojor arccal a Du­na felé fog nézni. A bizottság elfogadta az előterjesztést, A Luther-szc-orbizottság a készítendő Luther-szo or részére a Deák-téri evangélikus templom előtti háromszögletű töret kérte kijelöl­ni, A bizottság elvben hozzájárult oz előterjesztéshez, A volt cs. és kir, 4. és 18,-as budapesti hegyi tüzérezred hőseinek emlékét márv ánytáblával jelöli meg, a táblát eredetileg a Gel­lérthegy sziklafalában akarták elhelyezni, ehhez azonban a polgármester nem járult hozzá. A tüzérezred budapesti laktanyája a jelenlegi Hadik­laktanya volt s ezért a főváros'azt javasolja, hogy a hősi emléktáblát a laktanya falában helyezzék el. A bizottság magáévá tette a polgármeste­ri előterjesztést, A főváros pályázatot hirdet Budapestet ábrázoló rézkarcokra. Az első dlj 600.- pengő, hat darab 400,- pengős és tiz darab .300.- pengős dijat ad ki a főváros, A bizottság megválasztotta a bírálóbizottságot, majd megválasztották a főváros Kazinczy-érmének od ai télé sére? és^rany ^ János-érem odaítélésére klküldendő bizottságot is, /liOT/Lá-Vr

Next

/
Oldalképek
Tartalom