Magyar Országos Tudósító, 1938. március/2

1938-03-22 [177]

/A főváros legnagyobb üzeme, Polytatá 3,2,/ Szaszovszky Ottó h,vezérigazgató megemlítette, hogy a főváros utcáit világitó lámpák teljes áramfogyasztása 12 millió ki­lowattóra, A légitámadásokra is be van rendezve az üzem, sikerült el­érni, hogy a lámpák 66$~át egy percen belül központosán el tudják sö­tétíteni, - ezév végéig azonban a lámpák 97%-é.t tudják majd egy perc alatt eloltani, A díszkivilágítások áramfogyasztása 315,000 kilowattórát tett ki a mult esztendőben. Az érdekes fejtegetések után Szikla Géza igazgató mű­szaki szempontból ismertette élvezetes előadásában a kelenföldi erő­müveket is, /MOT/Lá. Vr, C S E N D Ö R S t G —» BETÓIiES. A csobankc.i római katolikus templom két és félméter magasan levő ablakának betörése után ismeretlen tettes a templomb. bemászott ós az oltárszekrényből két irányozott bronzkelyhet és ezüst ostyatartót ellopott, A kár 165 pengő, ., csendőrség a betörőt nyomózza,/l'-'0T/B, „VEREKEDÉS. Varga József 28 éves és Rátkai József 32 éves kölesdi föld­mlvesek egymással hutáros földjük mesgyéiének elkapálása miatt össze­vesztek, majd összeverekedtek. Ennek során Rátkai a kezében volt fejsze fokával fejbesujtotta ellenfelét. Varga összesett. Az orvos elsősegély­ben részesítette és azonnal v szekszárdi Horthy kik lós kórházba ^állít­tatta az életveszélyesen sérült vargát, Rátkai Józsefet a csendőrség felhívás alapján elfogta és átadta is szekszárdi kir, ügyészségnek./MOT/ —KEcÖLTE ÚJSZÜLÖTT FIUGYEEllEKET. Tiszalaány községben L e V. 18 éves hajadon a mult hónapban fiúgyermeknek adott életet. Az anya a csecsemőt közvetlenül a szüléo után megfojtotta és elásta, csendőrség az eset­ről tudomást szerzett, a csecsemő holttestét megtalálta, s jelentését meg­tette a nyíregyházai Air, ügyészségnek.. ,-.z ügyészség indítványára a holttestet felboncoltál, és megáll.pitották, hogy . gyeimek élve szüle­tett és halálát fulladás okozta a csendőrség a nyomozás befejezése után a gyanúsítottat elfogta és át, dt. a nyíregyházai kir. ügyészségnek. HÍREK UJ POV^űííOKOT, V^EHOKOiiET ÉS DlSZELNOKüT 7AL....SZT ^ HOi'ÍSZ. Eárcius 27-én délben egy órakor az Újvárosháza közgyűlési termében díszközgyű­lést tv.rt a H0N3Z, cmelyen a szövetség fővédnökévé iktatják be Rőder Vilmos honvédelmi minisztert, védnökökké Bornemisza Géz. kereskedelem é< iparügyi minisztert, Szendy karoly polgármestert, diszelnökóvé pedig Barsi Aladár dr, miniszteri osztályfőnököt 0 diszközgyülácen nyújtja.. ,.t a h, digondozottak iránt me nyilvánult part.fiogó támo'.atásukért a szövet­ség kitüntető díszjelvényét, és ...na, oklevelét Ka röf áth Jenő dr. tit­kos tanácsos, főpolgármesternek, v. 1 mint L«motte károly dr, és Sohulci" Dezső dr. alpolgármestereknek. /MOT/B,

Next

/
Oldalképek
Tartalom