Magyar Országos Tudósító, 1938. március/2
1938-03-16 [177]
FELTÖRT A VIZ A VÁROSLIGETI MÉLYFÚRÁS HELYEN. Szerdán délután 5 órakor a városligeti mélyfúrás helyén, 1256 méter mélységből 72 fokos forri vlz tört a felszínre, mégpedig percenként mintegy 2.000 liter. A fufás előmunkálatai 1938^ május elején indultak meg. A mélyfúrás helyét Vendl Aladár műegyetemi tanár és Pávai Vájna Ferenc fő geológus javaslatai alap-j--* ján az 1868-78, éhekben Zsigmoncy Vilmos által furt régi artézi kúttal hétszáz méter távolságban a Széchenyi-gyógyfürdő "élkeletl sarkától negyven méternyire jelölték ki. Amikor a munkálatokhoz hozzákezdtek, kiderült, hogy a furönak sokkal keményebb kőzetekkel kell megbirkóznia, s ezzel magyarázhat >« hegy az eredmény csak két év múlva jelentkezett. A fúrást az egyik fővárosi cég végezte nagy szaktudással, Wossala Sándor székesfővárosi tanácsnok irányítása mellett közreműködtek Faludy Béla bányatanácsos mint furotechnlkal szakértő, Füzy Rezső és Varga Lajos műszaki főtanácsosok^ Kobelrausch László és B u k 0 vszky György mérnökök s mult év novembere óta a fúrást Eánóczy '^éla műszaki tanácsos irányította, A fúrás murkája még nincs befej ezve ? tovább fognál: dolgozni, hogy az artézi kut vízhozama és hőmérséklete még tovább fokozódjék, - erre minden remény megvan, mert a vízmennyiség és a viz hőfoka állandóan emelkedik. Wossala Sándor tanácsnok szerdán délután azonnal közölte Szendy Károly polgármesterrel azt az örömhírt, hogy a városligeti fúrás helyén viz tört fel. /MOT/Vr HÍREK < —A GÖMBÖS GYULA T/\SA_>ÁG ULmSE. A Gömbös Gyula Társaéág szerdán délut'n 6 órakor igazgatósági ülést tartott a TESZ székházában, Sz cranyavszky Sándor elnök ismét felhívta a megjelenteket Gömbös Gyula emlékének áp.?l~sára, majd 'azokat a javaslatokat tárgy a]/á$k meg, smelyek jjiegvalósit'sával a Társaság Gömbös Gyula emlékének megörökítését kívánja szolgálni. Egyhangúlag elhatározták: Gömbös Gyula beszédeinek és jelentős megnyilatkozásainak népszerű füzetben való kiadását, valamint az emlékmű felállítására megindult gyűjtésnek még szálesebb alapokra való helyezését, AT'.rsaság eddigi működésének eredményeként az igazgatóság'megnyugvással állpitotta meg, hogy az adocs nyok összege meghaladja az Sb.ooo pengőt. Végül elhatározták' mindenki által hozzáférhető gyűjtő Ivek kl adását,/MOT/B, HAL'LOZÁS. Ere Kálmán Károly vt. főhadnagy, a Társadalmi Egyesületek Szövetségének hosszú éven át közszeretetben álló központi titkára e ho 15-én, életének 59. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 0 hó 17-én, csütörtökön délután 4 órakor lesz az óbudai temető halottasházából. A gyászszertartás vitéz Mándoky Sándor ezredes-lelkész, ny. tábori főesperes, a TESZ társelnöke végzi. Az engesztelő szentmiseáldozatot március 19-én, reggel 7 órakor mutatják be a Fereno-rendi atyák Margitköruti nlebánia templomában, A temetésen, valamint az engesztelő"szent- ' misén a" TESZ or zágös elnöksége küldött seggel képviselteti magát, /MOT/B, 1 1 1 ' ' -—IDEGEITFORGAIMI ELŐAD '3 A 3AR0SS SZÖVETSÉGBEN. A Baross Szövetség országos idegenforgalmi és fürdőügyi főcsoportja Barna Szögyén Bertalan elnöklésével szerdán este aluadóülést tartott, A nagyszámú és előkelő közönség elutt Tüske Jenő -?r, MÁV h. igazgató előadásában ismertette az eucharisztikus kongresszus alkalmából életbeléptetett vasúti kedvezményeket és különvonatok rendjét. A külföldiek 50 százalék, a belföldiek 5775 százalók kedvezménnyel utaznak fel a fóv'rosba, 73 különvonat közlekedik vidékről Budapest felé ás sszesen 124,320 vidéki utast hoz fel a fővárosba. A Pestkőrnyékrol mintegy 86.000 résztvevőre számítanak, Úgyhogy az eddigi számit,.sok szerint 32>0 C 000 utas jön fé'l vonaton, haján ?s helyiérdekű vasúton a f -városba, A külföldi vendégek várhat.- számár.'1 részletes adatokat sorolt fele A nagy tetszéssel fogadott előadás után Lukács Ödön ny, miniszteri soztályfónök, a Magyar Városok Országos Szövetségének ügyvezető alelnöke ismertette a / városok nemzetközi kongresszusának jelentőséget Budapest szemoontj áboi es vázolta a kongresszus megalakulásának, és működésének körülmény elt, /MOT/B