Magyar Országos Tudósító, 1938. március/2

1938-03-16 [177]

/AZ EGYETEMI IFJÚSÁG MÁRCIUSI ÜfíNEPSÉGÉo Folytatás 2,/ Az ifjúság előadásánál: befejezése után lelkesen ünne­pelte professzorát, Mizsalovszky Endre dr c-t,> Ezután Oláh Kálmán és cigányzenekara magyar dalokat és régi csárdásokat muzsikált, de a diákság nem sokáig hallgatta, hanem türelmetlenül követelte, hogy az Ifjúsági szónok., dr* S z a b o Gyula, a Turul Szövetség országos vezé­re tartsa meg meghirdetett előadását* Tomboló tapsviharban lépett az elöad°i emelvényre dr. Szab 0 Gyula, aki beszéde elején arr^l beszélt, hogy a nacionalizmus szele bennünket magyarokat is megfogott és nem közömbös az, hogy a magyar ifjúság hogyan nyilvánít véleményt, nem közömbös, hogy mit és hogyan követel, 1048-ban - mondotta - a fiatalság, ami elődeink csi­nálták meg a forradalmat nagy nyomás ellenére és ugyanaz a nyomás nehe­zedik ma is a nemzetre,, Mi most nem kérünk, hanem követelünk* Tr.iul'vol­tunk annak- hogy egy vezér akara-a egy 72 milliós nemzetet alkotott, most van Igazán szükségünk nekünk magyaroknak a faji öntudat ápolására* Mi nyíltan hangoztatjuk, hogy nacionalisták, jobboldaliak és fajvédők vagyunka Az 1938,, évi március I5 c ~-e a magyar fajvédelem március 15,-éje kell hogy legyen 0 A .fajvédelem nevelését már a fiataloknál kell kezde­ni, a középiskolákban, s az egyetemeken a világpolgári nevelés helyet a magyar állampolgári öntudatot kell a hallgatókba belenevelni 0 Aki ka­tedráról beszeli, legyen az középiskolai, vagy egyetemi katedra, feltót­len magyar ember legyen-a Tűrhetetlen azfoiytatta a szónok,—hogy ámig a magyar kultuszminiszter szentséül beszédében a fajvédelemről szól, ak­kor egy középiskolái tanár Prágában randalírozzon, A magyar életben a vezető pozíciókba elsősorban és csak magyarok kerüljenek; Követeljük a zsid°kkal va:4° vegyesházasságok azonnali megszüntetését* Szigorú er­kölc svédeimi törvényt akarunk, amelyben a házasságtörést'és az erősza­koskodást súlyosabb bűntettnek minősitik a gyilkosságnál* Követeljük az erőszakolt névmagyarosítások megszüntetését és különösen a zsidók névmagyarosításának azonnali beszüntetésé t * A faj véd elemnek olyan ki­építését kívánjuk, amely kulturkapcsolatokat létesít az elszakított ma­gyarsággal és ha telepítésre kerül a sor, els.sorban ezeket és a már régen Amerikába kivándorolt magyarokat telepítsük vissza^ Követeljük a sajtó mégrendszabályozását« & mai kor embere nem ér rá arra, hogy megnézze,, mit vesz a kézéibe ós a magyar sajtó egy részén keresztül meg-­mérgeződik nemzeti lelkülete* Meg kell vizsgálni,, hogy a magyar sajtó eleget tesz-e a nemzettel szemben kötelességének* Egyes újságokéi idézett ezután Szabó Gyula dr*, példákat mondott és felkérte a jelen­lévő ifjúságot, hogy Ítélje meg, milyen munkát végez a magyar sajtónak ez a része© /Az ifjúság hosszú- percekig tartó pfujolással mondta ki ítéletét../ Követel 1 a magyar Ifjúság a magyar keresztény sajtókamara felállítását, amelyet a miniszterelnök már be is Ígért* Ebben a karaará­ban minden sajtóval foglalkozó embernek benne keli lennie, de állampol­gárságát legalább 1850-ig ki tudja mutatnia XJjságirókamara felállítá­sát is követeli az ifjúság, amelyben helyet foglaljanak mindazok, akik újságírással foglalkoznak és akiknek előképzettsége legalább középisko­lai érettségi, vagy ennek megfelelő* más végzettség legyen© Általános és radikális földbirtokreformot kíván az ifjúság, olyan földreformot, amely nem osztogat felelősség nélkül földet, de'nem engedi elveszni a magyar föld szeretetében felnőtt nincstelenekét* Meg kell szüntetni a nagybirtokrendszert és a nagyvállalatokat, különösen azokat, ' amelyek hadianyagok előállításával foglalkoznak- nacionalizálni kell, - Történelmi pillanatokat élünk és erőt kell mutatnunk kifelé, követelnünk kell a fegyverkezési egyenjogúságát* Haladéktalanul be kell vezetni a nemzeti munkaszolgálatot, mert a jövő harcát nem a katonák, hanem áz erős, fegyelmezett nemzet fogja megvivnK Aki nem fog­hat puskát, az ragadjon ásob, de mindenki hozza meg a maga áldozatát a haza oltáráno A zsifio—kérdés törvényes rendezését követelte ezután • az ifjúság szónoka, amelyet radikálisan, e rgszersmindenkorra kell meg­oldani o A numerus nullás bevezetését követeli az ifjúság azokon a he­V/Qiyeken, ahol a nemzet jövőjét őrzik* Követeli a magyar ifjúság a trlan-:­I nl béke felszámolását és erőteljes revíziós propaganda megindítását, ! /Folytatása következik*/

Next

/
Oldalképek
Tartalom