Magyar Országos Tudósító, 1938. március/2
1938-03-24 [177]
A BUDAPEST I KERES KED" LÚI ÉS IPARKAMARA KÖZGYŰLÉSE. Csütörtökön tartotta Eberi.ntal elnuklésével ülését a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, Éber Álltai elnöki megnyitójában a miniszterelnök győri beszédében bejelentette egymilliárdos beruházási programmal foglalkozott. Kétségtelen,mondotta. hogy ez súlyos megterhelést jelent, de a haderő, és a szociális nyugalom fenntartása érdekében nem zárkózhatunk el ettől a megterheléstől sem, Ü nemzeti tőke mult évi szaporulata mintegy háromszáz millió, amelybői 147 millió uj betétekben talált elhelyezést, a fővárosi házépítésbe fektetett tőkét (36 millióra, a direkt ipari beruházást 70 millióra lehet becsülni,.. Nem lehetetlen irhát a nemzeti tőke ...övékedéséből átlag évi százmilliót kihasítani, Ehhe azonban a gazdasági élet összes tényezőinek vállvetett munkája szüksége: , A termelő munka, amely Imrédy Béla megállapítása szerint mindennek az alapja, csakis teljes stabilitás, békesség és nyugalom légkörében remélhető. Utalt arra is az elnök, hogy a program lebonyolításánál különös figyelemmel kell lenni a kisipar érdekeire* Megemlékezett Éber Antal Senn Ottó és Scitovszky Tibor kamura! levelezőtagoknak a titkos tanácsosi méltósággal való kitüntetéséről, valamint Dán János kinevezéséről és Madara ssy-Beck Gyula bá*<ó jubileumáról. Bemutatta azglnök Székács Antal kafaárai elnöknek lemondásáról szóló levelét 0 Lemondása nem jelenti^azt, hogy visszavonul a kamara munkájától. Megállapította, hogy távozása nehezen pótolható vesztesége a kamarának e A karaara továbbra is számit nagy értékű közreműködésére, és jegyzőkönyvi köszönetét fejezi ki eddigi munkásságáért, A kamara ezután a kereskedelmi osztály uj elnökévé és egyúttal a kamara alelnökévé vitéz Barczy Gábor kamarai tagot választotta meg. Éber Antal üdvözölte az uj megválasztott alelnököt, aki meghatott hangon űondott köszönetet az előlegezett bizalomért, - Bányász István dr. segédfogálmazó ismertette a kamarának az áruhitelirodák mügrödéce kérdésében elfoglalt álláspontját. Megállapítja a kamara, hogy az áruhitelirodákban a készpénzvevő és a részletvevők azonos elbírálásban részesülnek és igy nem alkalmas jelmondatuk vásárlóközönség megtévesztésére e Az ügyvitel ellen komoly kifogást nem is emeltek 0 A kamara az áruvitelirodáknak a maitól eltérő szabályozását nem tartja szükségesnek, Katz Jenő az áruhitelirodák ellenőrzését tartja szükségesnek. Vértes Emil pedig megállapította, hogy az áruhitelirodak működése a vásárlóközönséget adósságcsinálásra ösztönzi. Hajdú Miklós szólt még a tárgyhoz, majd Eber Antal szólalt fel s leszögezte, hogy helyesebb volna a közönséget a készpénzvásárlásra szoktatni, de mégsem tartja szükségesnek a maitól eltérő szabályozást, u kereskedő maga döntse el, hogy helyes-e valamely áruhitelirodába való belépése. Szükségesnek tartja, hogy a kamara, kérje a minisztériumokat, hogy tiltsák el c a közhivatalokban a megbízottak működését* ••• Boross András az orvosi műszeripar és kozmetikusipar körében az'orvQSi oldalról történő beavatkozások miatti panaszokkal föglaIkozptt« Kálmán Andor hozzászólása után az elnök a kamara megfelelő közbelépést helyezte kilátásba, - Bertalan István dr, titkár a vendégforgalmi iparokkal foglalkozó alkalmazottak munkaidejét szabályozó rendelettervezetet ismertette, amelyben a kamara bizonyos módosításokat kiván c -• Kozmátza Pál dr 0 a Tfisipari Kiviteli Intézet 1937, évi működéséről szóló, jelentést terjesztette elő, ;-.z intézet mtokája kiterjed minden exporttal összefüggő kérdésre. Az iparosok csak az- árut készítik el a szükséges iratokat ós levelezést az intézet végzi, Az intézet a mult évben körülbelül kétszázezer pengős hitelkeretet tudott az iparosok rendelkezésére bocsátania S ötszázezer pengő értékű kivitelt t bonyolított le, Katz Jenő hozzászólása után Éber Antal elnök a kamara nevében kijelentette, hogy mindig szívesen nyújtanak segítséget a kisiparf-cok részére* - A zárszámadás elfogai ása után Hoór Jenő titkár a kamarai kitüntetések és érmekre vonatkozó szabályzat megalkotására tett indítványt, amely szerint a kamarai kitüntetéseket bárom csoportba fogják sorolni,.- Orosz Bernát /Székesfehérvár/ felszólal '.sa után a közgyűlés az elnökség javaslatát egyhangúlag elfogadta. Ugyancsak vita nélióil fogadták el a kereskedelmi és ipa.rosztály jegyzőkönyv? "árgyait, ami után «z elnök az ülést berekesztette^ /MOT/J^ ^ ..... I