Magyar Országos Tudósító, 1938. március/1

1938-03-10 [176]

—- ZU KISGYERMEK HALÁLA /2. folytatás ../ „ ' • Ezután a törvényszéki orvos szakértők terjesztettek elő vélemé­nyüket maid Szabó Gusztáv dr.. kir. ügyész mondott vádbeszédet, amelyben hangoztatta, hogy aki egy ilyen ártatlan,., koránál fogva kedves kisgyerme­ket ennyire brutális módon bántalmazni blr,. az megérdemli, hogy a tor­vény teljes szigora sújtson le reá, Nemes Móric dr. védőbeszéde után a bíróság ítélethozatalra vo­nult vissza, majd Szilágyi Sándor dr. főtárgyalás! elnök - beható tanács­kozás után - kihirdette a törvényszék Ítéletét.. A törvényszék Konyicsák Sándor vádlottat halált okozó súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek és ezért tizóvi fegyházbünte­t ésre it élte, Az Ítélet indokolása kifejtette, hogy a vádlott magéhoz vette • ugyan ezt a kis rokongyermeket, de már kezdetben is a legnagyobb bruta­litással lépett fel vele szemben. A vádlott tagadásával szemben tárgyi bizonyítékok merültek fel, ugy hogy a törvényszók kétségtelennek látja bümösségót. "Egy jórézésü ember - hangoztatta az indokolás - még egy ál­latot sem bántalmaz ennyire visszatetsző brutalitással, mint ahogy a vád­lott a kis Kelemen Imrével szemben eljárt." A vádlott nem átallotta ­védekezése során - a saját felőségét megvádolni* Tény, hogy a gyermek' testén alig volt tenyérnyi hely, amely ne lett volna ütések foltjaitól, sebektől eléktelenítve. Minthogy azonban a törvényszék arranézve nem ta­lált lélektani magyarázatot, hogy miért akarta volna megölni a vádlott a hároméves fiúcskát, - emiatt nem lehetett szándékos emberölés bűntetté­ben bűnösnek kimondani, hanem csupán halált okozó súlyos testi sértésben. Tény, hogy ö vádlott tisztán bántalmazási szándékkal addig ütötte, verte a gyermeket, a mlg az sérüléseibe belepusztult. "A törvényszék Konyicsák Sándort az előirt büntetés maximumával sújtotta, amikor tizesztendei fegy­házat szabott ki ellenében. Nyomatékosan súlyosbító körülménynek vette a bíróság azt a tényt, hogy a vádlott a gondviselésére bizott, védekezésre képtelen gyermeket bántalmazta vadállatias módon. Az Ítélettel szemben egyrészről az elitélt vádlott, valamint Védője, másrészről pedig a királyi ügyész fellebbezést jelentettek be s /MOT/ Ky, . V ....... ZU BÖSZÖRMÉNY ÜGY.,.^1. folytatás./ Az iratok részletes ismertetése után dr. Bernolák Nándor ter­jedelmes bezonyitáskie részit é sí indítványt terjesztett elő, 0s« Szabó Pé­ter a törvényszéki tárgyaláson red'nkivül súlyos terhelő vallomást tett a vádlottakra nézve, a vedő'igazolni'kívánja, hogy Cs, Szabó betegesen hazu­dozó ember, aki bosszúból, mert Böszörmény Őt kizárta a pártból, tette az elsőbiröság előtt a terhelő vallomását. Kérte, hogy a tábla rendelje el Cs. Szabó Péter elmeállapotának a megvizsglását•• A kir. Ítélőtábla a bizonyítás kiegészítése tárgyában előter­jesztett indítványok felett később fog dönteni. Ezt követően dr. Fischer Ede kir. föügyészhelyettes hosszabb vádbeszédet tartott. Hangsúlyozta, hogy amit a vádlottak elkövettek, az lélekfertozésnck ' tekinthető. Böszörmény és a vádlót társai tisztában voltak azzal, hogy céljaikat csak erőszakkal érhetik el. Éppen ezért akartak fegyveres alakulatokat szervez­ni. Ezeknek a fegyveres alakulatoknak a:: felhasználásával kívánták a ha- " t almát magukhoz ragadni. A védelem szerint Böszörmények működése tulajdon­képpen primitív,'naiv és veszélytelen mozgalom. A közelmúlt történetében szomorúan láttuk, igy Bécsben is azt,'hogy egészen naiv és primitív moz­galom mily könnyen elfajult oly fokig, hogy még a kancellárt is megölték. Nem politikai szempontból kell nézni ezt az ügyet. Jogilag a vádlottak rendkívül súlyosan megsértették az állami és társadalmi rendet; Akár fan­taszták, akár peffig konok gonosztevők a vádlottak, kétségtelen, hogy cél­zatuk bűnös és cselekvősegük büntetendő. De kellő eréllyel és szigorral kell ezekre a vádlottakra lesújtani azért, hogy a békés polgárság bizton­sági érzete v.• sszatérjen. Az a büntetés, amelyet az elsőbiröság a vádlot­takkal szemben kirótt, nem elég súlyos és nincs arányban azoknak a cse­lekményeknek a súlyával, amelyeket a vádlottak sorozatosan elkövettek,, Az"ilyen-akcí°k mérhetetlen károkat okozhatnak az állam.'.éfl « íáro«C*-> ' *OVáeára. A törvény Böszörmények cselekményére maximálisan ötévi f egyház-, büntetest ír elő, kéri, bog:' a tábla ezt a büntetési tételt közelítse mocr a kiszabandó büntetés se lT* A tárgyalást holnap folytat jaki amikor a védőbe­szédekro kerül a sor, /MOT/G,

Next

/
Oldalképek
Tartalom