Magyar Országos Tudósító, 1938. február/2
1938-02-28 [175]
A MAGYAR SAJTóTUDOMÁNYl TÁRSASÁG FELOLVASÓ-ÜLÉSE. A Magyar Sajtótudomanyi Társaság hétfőn este a Parlamenti Múzeum tanácstermében felolvasóülést tartott, amelyen H 1 a t k y Endre, a Rádió müsorigazgatója elnökölt. Máthé Károly egyetemi m» tanár felolvasta Kristóf Györgynek, a kolozsvári román egyetem magyar tanszéke professzorának tanulmányát, melynek cime volt: "Az erdélyi időszaki sajtó a kiegyezéstől a közhatalom változásáig." A tanulmány tizéves periódusokra osztotta fel az 1867-től 1918-ig terjedő időszakot, s arra a megállapításra jutott, hogy az időszaki magyar sajtó, kivált Erdélyben, az 1897-től 1907-ig terjedő időszakban szinte egészségtelenül gazdaggá szökkent, A nép kollektív politikai állásfoglalásra kiművelve egyáltalán nem volt, úgyhogy ez az ugrás." szerű emelkedés mindenesetre kóros kinövésnek tekintendő. Ebben a periódusban pl, Marosvásárhely minden két és félezer lakosára egy politikai napilap jutott. Ezónek a lapoknak a szerkesztői túlnyomórészt helyi ügyvédek voltak, akik a napilapszérkesztést tartották a kllentéla megszerzése legbiztosabb módszerének. Gondolhatni, hogy özek a dllAbtáns ' szerkesztők a nemzetiségi problémát teljes hozzá nem értéssel kezelték. Ebben az Időben még az erdélyi Mács községnek is két napi lap j a volt, - Az érdekes és értékes tanulmány felolvasása után Dezse nyi Béla tartott előadást: "A magyar szabadságharc a svájci sajtó tükrében" címmel. Az előadó gazdag, egykorú lapszemle kapcsán fejtegette, hogy Svájo mily nagy rokonszenvvel kísérte az 1848-1849 évi magyar szabadságharc eseményeit. - Az előadásokat a Sajtótudományi Társaság nevében az elnöklő H 1 a t k y Endrő köszönte meg, aki bejelentetne, hogy a Társaság március 7-én, hétfőn este fél 7 órai kezdettel tartja meg legközelebbi ülését, amelynek keretében Kelényl B, Ottó értekezik: "A magyarság a XVII-ik század európai sajtójában" c lmmel./MOT/Ky, POLITIKA A Magyar Országos Tudósító jelenti: Debrecen, 1938. február 28, TJzony György dr 0 országgyűlési képviselő vasárnap délután Hajdúböszörményben beszámolót tartott » A beszámoló-gyűlés én megjelentek BenkŐ Géza és Megay-Meissner Károly országgyűlési képviselők, továbbá Fáy István főispán ós Rásó István alispán is 0 üzony György dr. részletesen kifejtette, hogy a Tiszántúl népének régen óhajtott kívánsága: a tiszapolgári tiaaai vasúti és közúti hld és az öntözőcsatorna megépítése rendkívül áldásos lesz* Majd a telepítési törvény végrehajtásának eredményéről számolt be és rámutatott arra, hogy a kormány lra a mult évben 13 millió pengőt fordította Kiemelte, hogy a szociális népi politika utján még erőteljesebb lépésekkel kivan halódni a Nemzeti Egység Pártja és a kormány és ugy ^z adf'enyhltesek terén, mint a frontharcosoknak és kisiparosoknak ny ujtaadó Kedvezmények révén fokról-fokra elviselhetőbbé fogja tenni az élet küzdelmei':I/M0T/X, HÍREK A NÉPEGÉSZSÉGÜGYI ÉS MUNKÁSVÉDELMI SZÖVETSÉG munkásvédelmi tanfolya közérdekű gyakorlati előadásainak keretében március 1-én délután 6 órakor Bálint Károly építészmérnök tart vet1tettképekkel klsért'elő adást "Gyakorlati tapasztalatok a. munkáslakások építéséről" címmel, /VIII., Mária Terézia-tér 8./ Belépődíj nincs, vendégeket szívesen látnak ./MOT/B.