Magyar Országos Tudósító, 1938. február/1

1938-02-05 [174]

Társaságban Habán'Jenő dr., egyetemi előadó. Ismertette a japáni költészet rövid történetét. Japánban mindenki költő; családi ünnepségek alkalmával a legkedvesebb szórakozás, hogy az egybegyűltek verseket rögtönöznek. Új­évkor a császár által megadott tárgyról mindenki költeményeket küldhet be, amelyeket hivatalos bizottságok vizsgálnak felül ás a sok tizezer vers közül kiválasztják a legszebbeket, ezeket aztán a császár előtt felolvas­sák. A japáni vers éppen olyan, mint a japáni festészet: szinte légies, leheletfinom, csak egy-két odavetett szin, hangulat, vagy sóhajtás. Az epika nem tudott kifejlődni, mert a versek rendkivül rövidek: a leggyako­ribb forma, a tanka, mindössze harmincegy szótagból áll, a többszakaszos versek pedig ismeretlenek. Az előadó ezután felolvasta Hitomaro, Akahito, Curajuki, Basó, Szaidzsó Jaszo és más kiváló költők legszebb verseit. A. nagy tetszéssel fogadott előadásért Bán Aladár kormányfőtanácsos, elnök mondott köszönetet,/MÜT/B, F ő V A R 0 S PRÉM LóRAlJD ELŐADAT T. RT A NEP-FőVÁROSI SZERVEZETÉBEN, t Nemzeti Egy­ség fővárosi pártja február 7-én, hétfőn délután hat órakori a párt köz­ponti helyiségében /Eszterházy-utca 30,/ ülést tart.Az ülésen dr.Prém Loránd, az 0,T # T, főtitkárs "Budapesti Sportcsarnok" cimrael tart előadást, melyhez többen hozzászolanak, /MOl'/Lá, Vr, 3 Z IN HÁZ ROSWAENGE HELGE NÉMET KAMivRiwNIKES BUDAPESTEN, Az Operaház jövő heti kiemelkedő eseménye lesz Roswaenge Helge kamaraénekesnek, a világhirü oerlini művésznek kétnapos szereplése, Roswaenge fellépését mindenütt a 1 egforróbb siker jelzi, a budapesti publikum is nagy érdeklődéssel várja szereplését. Az Operaház a Városi Szinházban rendezi a német művész elő­adásait, február 7-én, hétfőn a Baj^zzokban és Parasztbecsületben, 9-én, szerdán a Faustban lép fel. Az előadások mindekét esfcfe nyolc órakor kezdődnek. - Jövő vasárnap érdekes jubileuma lesz az Operaháznak, ünnepi előadásban, huszonötödször kerül szinre az utóbbi év legnagyobb operaházi operett sikere: a Sybill. A Mosoly országa óta e z a legnagyobb operettsd­kere az Operának, ahol szokatlan az ilyen sorozat, csak a közönség óhajá­nak tett eleget az Operaház igazgatósága, mikor gyakran műsorra tűzte. ­Február végén a Nürnbergi mesterdalnok, Failoni uj betanításában, uj díszletekkel kerül felujitásra, /MüT/M. HÍREK KÍNAI KlnLLITAS A NEMZETI SZALONBAN. A Téli Tárlat bezárása után a Nemzeti Szc Ion Művészeti Egyesületben február 13-án Felvinczi Takács Zoltán rendezésében kinai iparművészeti és képzőművészeti kiállítás nyi­lik meg, /LíOT/B. BOCSÁRY SPUR KALMAN ELŐADASA HÍRNOKEGYLETBEN, Hétfőn, február 7-én este egyetemes szakülést tart a Magyar Mérnök és Epátészegylet, A szakü­lésen dr, Bocsáry-Spur Kálmán ügyvéd, törvényhatosági bizottsági tag tart előadást "A vála sztó jogi t örvé ny j avaslat érdekképviseleti szemszögből' 1 cimmel, /kíOT/B. 1-—ELÓADAS A JOGÁSZ EGYLET BEN. A Magyar Jogászegylet büntetőjogi szak­osztálya február 12-én, szombaton délután hat órakor ülést tart az ügyvédi Kamara előadótermében. Az ülésen dr, Heller Eric egyetemi tanár d^H-art előadást az anyagi jogellenességről és a bűntető jogi reformról, \ Aitnm/R.

Next

/
Oldalképek
Tartalom