Magyar Országos Tudósító, 1938. február/1
1938-02-14 [174]
B á n ó c z i Laszlo elsősorban is kisfalifcdy Károly születésének 150 c évforduló járói emlékezett meg, kiemelve működésének pesti vonatkozásait. Ezután a drágas._..<- kérdésével foglalkozott,amelynek egyik alapokául a magyar szén rendkívüli drágaságát jelölte meg, amely drágaság teljesen indokolatlan. Ezután a különféle kartelleknek a kátásl hatásával foglalkozott és rámutatott arra, hogy egy uj alakulat rizsbehozatali kontingenst kér. Értesülése szerint énnek az uj alakulatnak a régi rizskartell kontingensének a terhére fognak részt adni, ami helytelen, mert a régi behozatali kontingens mellett ujabb kontingenst kellene adni, ami kétségkívül a rizs arának a leszállítását eredményezné, A minap alakult egy uj burgonyazuzó kartell, amely a burgonya termékek arának felemelését fogja előidézni. Emelték a tej árát is, azon a cimen, hogy a termelőnek magasabb árat kell juttatni. Valójában azonban a különbözetnek csak egy részét juttatták a termelőknek. Sok mindenféle tényező játszik közre, hogy a főváros lakosságának életszínvonalát lerontsa a Kéri a polgármestert, hogy hatáskörén belül mindent kövessen el, hogy az élelmiszerdrágulás enyhüljön,, Ezután rámutatott arra, hogy a közmunkák kiadására vonatkozó iparügyi miniszteri döntés mily mértékben fogja megnehezíteni a közmunkák kiadását és azok •megindítását, -Régi problémája az a fővárosnak, hogy saját tanítóképzőket állítson fel. A tanítóképzés problémája most reform előtt áll, ezt az alaalmat kell a fővárosnak megragadnia, hogy magának tanítóképzőt harcoljon ki, -a HEV várt fejlődése elmaradt, ami kétségkívül tarifális és menetrendi hibákra vezethető vissza. Pestvarmegye kisgyülésón is foglalkoztak a HLÍV problémájával, amire az alispán azt az kgétetet tette, hogy a főváros megkerülésével egyenesen a kormányhoz fog fordulni ebben az ügyben. A-maga részéről ezt helyteleníti, mert az alispánnak ebben az ügyben a főváros polgármesteréhez kellene fordulnia, mert csak igy lehet ezt az ügyet barátságosan és mindkét fél .;rde einek szenelőtt tartásával elintézni, Statisztikai adatok igazolják, hogy 12,000 megvizsgált gyermekből Budapesten 3,000 gyermek tüdőbeteg. Ez rettenetes szám, s azért ezzel a kérdéssel a fővárosnak a legkomolyabban kell foglalkozni, s azért indítványozza, hogy a főváros megfelelő javaslattal forduljon a kormányhoz, a tüdőbeteg gyermekek gyógyítása és a tüdővész megelőzése érdekében, 3 z óvátette «zután, hogy a Műcsarnokban csak a Magyar Képzőművészeti Társulat rendezhet kiállításokat, holott a fővárossal kötött szerződése értelmében, a többi magyar művészi egyesületeknek is rendelkezésére kell bocsátania helyiségéit,, Ezután kérdést intézett, ho^y korlátozza-e a belügyminiszter a főpolgármestert Orvosi kinevezésekre vonatkozó jogkörének gyakorlásában, Dr.K u r a f i á t h Jenő főpolgármester azonnal válaszolt és kijelenti, hogy az a miniszteri leirat, amelyből ez a fe lfogás kialakult, téves elküldés folytán került a fővároshoz, mert a z n em a f ó— városra vonatkozott, hanem a törvényhatósági városokra és a vármegyékre. Nagy László dr, felszólalásában megemlítette, hogy tavaly október havában mar szóvátette a gzén áralakulásándc kérdését. Megnyugvással veszi tudomásul, hogy a Magyar Általános Kőszénbányának azt' a kis én-letét, nogy a főváros üzemeinek szállítandó szén arát felemelje, a polgármester erélyesen visszautasította, aminek következtében a MAK ettől a szándékatol elállott* Ezután statisztikából bizonyítja, hogy az egész világon a tatai szén a legdrágább, s éppen azért megállapítja, hogy aLüL űz le tpo 1 it i ká j a nem szolgálja az ország közgazda sáí inak é ráérj ..eit.• Intézaedni kellene, ha másképp nem megy, a kormány utján,hogy a V szén arat ne legyen szabad tetszés szerint megállapítania A magyarországi ft magas szénárak következménye az, hogy az Elektromosmüvek'nem tudják áramrszolgáltctasi dijaikat leszállítani. /folyt, köv./