Magyar Országos Tudósító, 1938. február/1
1938-02-10 [174]
/Pestvármegye közigazgatási bizottsági ülése. Folytat á s.l,/ -Ami a Közmunkatanács hatáskörének a környékre való kiterjesztését illeti, meg kell állapítani,- mondotta Preszly Elemér főispán - itt bizonyos lassú tempót kell betartani, mert félő, hogy olyan teher sújtaná e varosokat és a közületeket, amelyei: a mostani normális háztartási helyzetet esetleg veszélyeztetnék és a pótadó felemelését vonnák maga után. kétségtelenül szükség van egységes parcellázási és városfejlesztési programmra, mindenesetre a városok és a közületek teherbiroképességének figyelembe vétele mellett. - A budapestesztergomi müut, ha csak harminc napig jo idő lesz, feltétlenül elkészül az Eucharisztikus Kongresszusra. D e m c s a Pál tisztifőorvos jelentése szerint a vármegye közegészségügyi helyzete kedvező. Az előző hónaphoz viszonyítva, csaknem valamennyi fertőző megbetegedés csökkenést mutat. Az országszerte fellépett influenza hullámai elérték a törvényhatóság területét is és igy a szövődményes influenzában 11 esettel több volt a halál,mint decemberben /17-en haltak meg influenzában/. Kanyaró miatt 13 iskolát és 3 óvodát rövid időre be kellett zárni. A belügyminiszter a megkezdett Zöldkeresztes akciót tovább folytatja és a varraegye részére február,március és április hónapokra 12,350 kg, cukrot juttat, A vármegye területén állami és törvényhatósági segítséggel több egészségügyi és tüdőbeteggondozo intézmény létesül a közeljövőben, A varmegye mezőgazdasági helyzetéről előterjesztett jelentés megállapítja, hogy a vetések az elolvadt hotakaró alól fagy- és egérkár mentesen, egészségesen és jó állapotban kerültek ki, az őszi vetések ezidőszerinti állapota teljesen kielégítő, A vármegyei gazdasági felügyelőség tagjai több közérdekű ismeretterjesztő gazdasági szaktanfolyamot tartottak, különösen nagy érdeklődés nyilvánult meg a 3-6 n&pos baromfitenyésztő szaktanfolyamok iránt, amitől igen széperedményeket lehet várni. Az állategészségügyi viszonyok az egész megyében javultak, A belső állatforgalom emelkedő , a külföldi állatforgalom a szokott keretek között mozog, A pénzügyigazgatók jelentése szerint Pestvármegye északi részében az együttesen ^.ezelt adókból 2860 pengővel kevesebb folyt be,mint rault év januárjában, az általános forgalmi adó befizetés 224.091 pengővel több volt most, mint tav:ly; Pestvarmegye déli részében az együttesen kezelt adóbevétel 26,469 pengővel, az általános forgalmi adó bevétel 8,292 pengővel emelkedett. D e m c s a Pál tisztifőorvos Székely György felszólalása l.apcsan kifejtette, hogy a cukorbetegek inzulinnal való kezelése szükséges, azonban a költségek igen magasak. A mu lt évben 60 beteget kezeltek és ez 25.000 pengőbe került. Vitéz Endre László alispán hosszabb beszédben hangoztatta az inzulinnal való gyógyítás szükségességét, mert a beteg e^bereket feltétlenül meg kell menteni a társadalom számára. Az óriási tehertételhez azonban az államnak is hozzá kell járulnia. Kérni 'fogják a belügyminisztert, hogy a most rendelkezésre állo összegből Pestvármegye megkaphassa ar jogosan megillető részt,nogy az egészségvédelem terén megfelelő intézkedések történhessenek. /MOT/MU