Magyar Országos Tudósító, 1938. január/2

1938-01-26 [173]

mmym NYILASKERESZTESEK ES TURISTÁK VEREKEDÉSÉNEK ÜGYE. Á mult év májusában a budai hegyekben az úgynevezett Pösinger-major köze­lében turisták és nyilaskeresztes fiatalemberek összeverekedtek, A vere­kedés résztvevői ellen a királyi ügyészség magánosok elleni erőszak bün­tette miatt vádat emelt s az ügyben most tartott folytatólagos tárgyalást a büntető törvényszék Kovács Miklós dr c biró elnökletével, A királyi ügyészség tizenhat személyt vádolt meg, ezek közül ki­lenc a nyilaskeresztes csoporthoz tartozik, hét pedig'a természetbarátok turista társaságának tagja, jórészt szociáldemokrata, , A tárgyaláson néhányan non jelentek meg, azoknak az ügyét elkülönítették. Az ügyészség vádja szerint azért emelt vádat a királyi ügyészség, mert a vádlottak "tagjai voltok olyan csoportosulásnak, amely nyilt helyen személyeken ütlegelésben álló erőszakot követett élj' Metzger József negyvenéves soffőr, a nyilaskeresztes csoport tagja tagadta bümösségét és többek között így védekezett: - Az öcsémnek a Pösinger-major közelében 9oo négyszögöl terüle­tű bérlete van, A földet fel kellett ásni és ezért-öcsém összehívta a barátait, megkérte őket, hogy segítsenek a munkában. Kalákában dolgoz­tunk. Este hét óra tájban én elmentem a sógoromékhoz s amikor visszafelé Jöttem, találkoztam Tagescher Istvénnéval, aki a kisfiával ment az uton. Velük együtt haladtam. Ebben az időben körülbelül 15o főnyi kiránduló­csoport közeledett. Amikor a csoport tagjai meglátták a ruhámon a nyilas­keresztes jelvényt, sértegettek, gaz nyilasnak mondtak s ezeket a piszko­lódásokat én nem tűrtem. Azt mondtam, hogy "piszkos galiciánerek", Engem megütöttek, én visszaütöttem, elvettem egy botot a bántalmaz óimtól s az­zal védekeztem, Segitségkiáltásomra a közeli bérletről először az öcsém Metzger István János jött a segítségemre, de kettőnket hamarosan lefog­tak. Kiáltozásunkra a többi ott lévő barátunk is megjelent, ásóval a ke­zükben közeledtek és kiszabadítottak minket, A verekedést nem én kezdtem ; ez fel sem tehető, mert százötven emberrel állottam szemben, A többi nyilaskeresztes fiatalember ugyanúgy mondta el a történ tekét, mint az elsőrendű vádlott. Szerintük a turisták voltak a kezdemá­nyezőkéés ők csupán kényszerűségből verekedtek. Rendek András kifutó, aki a turisták csoportjában volt, egé­szen másként mondta el a történteket. A vádlott, aki államfelforgatásért már többször volt büntetve és jelenleg is rendőri felügyelet alatt áll, vallomásában a következőket mondta| - Kirándulásról jöttünk hazafelé. Lehettunk összesen hus zon­öten-harmincan, En a menyasszonyommal a csoport végén mentem. Arra lettem figyelmes, hogy egy férfi megjegyzéseket tesz, ilyeneket mond: "Koszos galiciánerek", - De vallomás hangzott el arról, hogy az önök csoportjáb°l va­laki "Rothadt nyllaskeresztesek"-nek mondta az ott álló férfit, mert nyi­las jelvény volt rajta, - szólt az elnök. - Én csak azt hallottam, hogy az ismeretlen férfi minket sérte­get, Előrefutottam, hogy megvédjem a nőket. Ekkor fütty hangzott, sejtet­tük, hogy támadás készül és el akartunk menekülni. Tizenöt-tizenhat fér­fi rohant elő kapával, villával, ásóval felfegyverkezve. Én elmenekül­hettem volna, de a menyasszonyom a nyilasok gyűrűjébe került és ezért a segítségére siettem, A támadók nőket is bántalmaztak. Amikor már a mi cso csoportunk szétszaladt és közülünk egy a földön feküdt, a támadók eltá­voztak. Én utánuk mentem és megkérdeztem:"Ez a bátorság, védteleneket megtámadni?" Ekkor engem is leütöttek és otthagytak mindkettőnket, A természetbarátok csoportjához tartozók ugy mondták el a tör­ténteket, mint Rendek ~ndrás. Szerintük közülük senki sem sértegette a nyilas jelvényes fiatalembert, akinek füttyszavára egy nagyobb csoport támadta meg őket kapával, ásóval, villával, /Folyt.köv./ P. A BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA január 28-án, pénteken délután hat órakor a kamara dísztermében /V., Szalay-utca 7,/ rendkivüli képviseleti közgyű­lést tart. /MOT/ P. . - _ * r

Next

/
Oldalképek
Tartalom