Magyar Országos Tudósító, 1938. január/1

1938-01-12 [172]

-—EGY SZÉKESFŐVÁROSI TAHA? SJEGYZŐ SAJT6RÁGAL14AZÁSI PERE DR. RÁCZ VILMOS ELLEN. A dr. Rácz Vilmos szerkesztésében megjelenő "Pénzügyi Hirlap" mult év szeptember 1-i számában "A szellemi s zükségmunksok védelmében 1 ' cimen cikk jelent meg, amelynek tartalma miatt Horváth Vidor székesfővárosi tanács­jegyző sérelmére elkövetett, felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágal­mazás vétsége cimén bűnvádi eljárás indult meg. Ennek során a cikkért a felelősséget, mint felelős szerkesztő, dr. Rávz Vilmos vállalta el, Dr. Horváth ^érenc elnöklete mellett ma tartott ez ügyben főtárgyalést a bün­tetőtörvényszék. Az elnök ismertette a vádiratot, amelyből kitünőleg a cikk a szellemi szükségmunkások ügyével foglalkozva,többek között ezeket állítja: "Hiába van megértő és jóindulatú tanácsnok, ha a referensek nél­külözik a megértést és a jóindulatot. Az ő jóindulatok lefelé rosszindu­lattá változik.,. Személyi vonatkozásúnak tartjuk a kérdésnek oly kivizs­gálását is, hogy a polgármester állapítsa meg a szellemi szükségmunkás r' ­szorultságát, mert a birtokunkban lévő adataok szerint, a referens Hor­váth Vidor tanácsjegyző intenciója alapján és intézkecSsei következtében olyanok vonják el rászorult emberektől a szellemi szükségmunkáért járé havi dijazást, akiknek anyagi körülménye nem indokolj, hogy a fővárostól külön ajándékokat kapjanak..." Dr. Rácz Vilmos kihallgatása során tagadta bűnösségét. Védeke­zése szerint a cikket nem ő irta, de vállalja érte, mint felelős szerkes ­tő a felelősséget. A cikk szerzőjét nem nevezheti meg, mert az illető esetleg állását veszthetné. Kérte a valóság bizonyításának elrendelését.. Dr. Rózsa Andor védő terjesztette elő az erre vonatkozó indítványt. Kér­t e tanúképpen kihallgatni Sz^ndy Károly polgármestert arravonatkozólag, hogy ania kü éjén megígérte, hogy a szellemi szükségmunkások alkalmazása k-örüli rendellenességet orvosolni fbgja. Indítványozta a védő Payr Hugó képviselő 1 ihallgatását is, aki annakidején a szellemi szükségmunkások ügyében interpellációt is mondott, kérte azonkívül a védő Horony-Pélfy Aurél székesfővárosi tanácsnok megidézését is. Arravonatkozólag, hogy szellemi s zükségmunkában olyanok is részesedtek, akik pe dig' erre nem szo­rultak rá, indítványozta ?. védő több tanú kihallgatását, Dr^t&ertész Jo­nő királyi ügyész hangoztatta, hogy a mega részéről i sk'özérdeknek tartja egy köztisztviselő elleni támadás ügyében a legteljesebb bizonyítást, J e­len esetben azonban s véde em nagyon sok olyan indítványt terjesztett elő, amelyek nem Horváth Vidor ténykedésével kapcsolatosak, ennélfogva feles­legesek. Felhívta végül az ügyész a örvényszék figyelmét arra, hogy a vádlott a valóság bizonyítása iránti indítványával elkésett, miid enek­előtt tehát ennek tisztázása szükséges, mielőtt a törvényszék a védelem i ndlt ványa felett határozna, Dr, Rácz Vilmos ezzel kapcsolatban előadta, hogy a vádirat ki­kézbesitése nem szabályszerűen történt, azt nem ő vette át, mert akkori­ban Ausztriában tartózkodott és aki a vádiratot átvette, nem is az Ő al­kalmazottja. Rövid tanácskozás után a törvényszék ugy végzett, hogy tisztázni fogja a vádirat kézbesítésének körülményeit és ezt követőleg dönt a továbbiak ügyében, /MOT/Ma. —.FOGHÁZBÜNTETÉS KÉT NYIL..S CIKKÉRT, Dr. Horváth Ferenc tanácselnök vezetésével ma délben tárgyalta a bünte­tőtörvényszék Ma«hay Koroly újságíró és ifjú Schömer Ottó, az Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt tisztviselője- ttgyét, akik ellen egy-egy rendbeli sajtó utján elkövetett hitfelekezet elleni izgatás büntette ci­mén emelt akir. ügyészség vádat. A vádlottak ugyanis a "Győzünk" cimü nyilas lap mult év szeptember 5-ki számában egy-egy cikket Írtak, amely­1 yel az ügyészség szerint a ker sztény hitfelekezethez tartozókat.-a zsi­dó hitfelekezethez tartozók elleni: gyűlöletre izgatták. Elsőnek Machayt hallgatta ki az elnök, A vádlott tagadta bű­nösségét és azzal védekezett, hogy ő nem a hitfelekezet ellen irt, ha ne* a tőke teljhatalmát támadta. /Folyt ,köv,/Ma,

Next

/
Oldalképek
Tartalom