Magyar Országos Tudósító, 1938. január/1
1938-01-12 [172]
MESTERSÉGES AKADÁLYOD A BÉCS -BUDAPESTI ORSZÁGÚTON. A bées-budapes tl országút, ame]y egyben a transzkontinentális . ,utnak is fontos útszakasza, folyvást növekvő forgalmat bonyolít le, A nagy havazás súlyos gondot és sok kellemetlenséget okozott a bécs-budapes ti országút autós-inak. Mig ugyanis az országút osztrák szakaszán állandóan dolgozott a géperejű hóeke és igyekezett az utat járhatóvá tenni^ addig az ut magyar szakaszán, főleg a horvátj árfalui határállomás előtt csak egy lófogatu hóeke dolgo. zott. A fából készült, aránylag könnyű sulyu hóeke nem tudott a nagy hó, tömegekkel megbirkózni, sőt a hó súlya aüefct az eke eltörött, úgyhogy hétfőn ^skedden a hóe ltak.ri tás i munka a horvátj árfalu-győri szakaszon szünetelt. Nagyon sok gépkocsi Így elakadt a nagy hóban. A gépkocsik vezetői, Illetve tulajdonosai kénytelenek voltak külsegitséget igénybevenni. A közelben lakó kisgazdák fogatokkal és az orsságut közelében tartózkodó munkások siettek az elrekedt gépkocsiknak a hótömegből való kimentésére. Természetesen egy-egy ilyen mentő-akció a gépkocsi tul jdonos számár.', jelentős, harminc-negyven pengős költséget jelentett. A segítő-akcióban résztvett munkások - miután egy délelőtt öt-h.t gépkocsit is megmentettek, jó keresethez jutottak ugy .;nnyir., hogy mikor a megmentett gépkocsi elindult, n havat vissza lapátolták az országútra és várták, hogy egy arrahaladó gépkocsi ismét elakadjon. Ennek a mesterséges hóakdály készítésnek a csendőrség vetett véget. Egyébként is az autósoknak régi kívánsága, hogy az ország legfontosabb és legforgalmasabb országútján, a bécs-budapesti országúton az eddiginél nagyobbszámu karh. talmi kirendeltség te Íj esi te on szolgál, tat és ügyeljen a közlekedési rendre* A mos térséges hóakadályok* DQk természotcsen több áldozata volt. Igy elakadt óe több érát vesztegelt a bécs-budapes tl orsz ágút m.. gyúr szakaszán Knox angol követ. Korda Mária, stb, autója, Ugyanez a sors érte a bécsi kancellária hivatalos gépkocsiját is,/MOT/B, ZUí A SZOCIÁLIS MISSZIÓTÁRSULAT ÜNNEPÉLYE, A Szociális Misszió' Társulat tanfolyamának ünnepélyes megnyitásán megjelent előkelőségek között voltak báró'Urbán'Pótomé, Melczor Lászlóné, Száll Józsofné és Szondy Károlyné is ,/MOT/ 0 GRÉF ESTERHÁZY MÓRICNÉ AZ IRóNÖK UJ ELNÖKE, A Magvar írónők Köre szerdán este a Fészek Klubban Vándor Iván /Várady Ilona/ elnökié se és a magyar társadalom és Írói világ előkelőségeinek nagyszámú résztvátele mellett tisztújító közgyűlést tartotto Az elnöki megnyitó után a közgyűlés a néhai elnök: gróf Teleki Sándorné /Szikra/ örökébe egyhangú lelkesedéssel gróf Esterházy Móricnét választotta, mig éveken át kifejtett értéke3 működésének méltánylása mellett örökös ügyvezető elnökké Vándor Ivánt választották,, A tisztújítás során az írónők Körének tisztikara a következőképen alakult; diszelaÖkök Ugrón Gábor, dr 0 Légrády Ottó, tiszteletbeli olnÖk: Ritoók Emma- alelnökök: S 0 Bokor Malvin, Halmy Bódogné, Kosáryné Péz Lola- gróf Üchtritz Amadé Emiiné, tiszteletbeli alelnök: Dánielné Lengyel Laura,, főtitkár: Révay Erzsébet; ügyész: dr, Semtey Róbert. Jeszenszkyné T. Irén korelnök üdvözölte hatásos szavakkal az uj elnököt és a vezetőség újonnan megválasztott többi tagját, maid egymásután szólaltak fel: dr. Réthey Ferenoné, a Pro Hungária Nők VilagszöÁ vetségéenk elnöke. Oberle Károlyné, a Nőszövetség képviseletében, gróf Zichy Ernő:, a Külügyi Társaság és Székely né Sólymos Bea, az erdélyi nők nevében 0 A közgyűlés a tisztújítás és a különböző felszólalások után a beterjesztett jelentéseket fogadta el ? majd a jelenlévők'díszvacsorán vettek részt. Felköszöntőket mondtak: Kosáryné Rez Lola, S„ Bokor Malvin, 1 Székelyné Sólymos Bea o /M0T/Ky 0