Magyar Országos Tudósító, 1937. december/2

1937-12-17 [170]

/Közgyűlés. F o 1 y t a t á s«3*/ M illók Sándor megállapította, be kell vallani, hogy a kisszakasz csődöt nond ott, oz'azonban nem egészen a Boszkárt hibája. A kisszakasszal az volt a cél, hogy azok is villamosra száll­janak, akik rövid utat gyalog tettek meg. Mióta a távolsági vonal­jegy diját 30 fillérre emeltek, a kisssakaszon utazók száma 153 millió­ról 400 millióra emelkedett, Ezért vannak tumultusok a kisszakasz- ha­tároknál . Közlekedés szempontjából tehát a kisszakasz csődöt' mondott, de anyagilag sem hozta meg azt az eredményt, amely et vártak. Hely te ­lenitotte annak hangoztatását, hogyha az emelést nem szavazsák meg, akkor a főváros nem"tudja a fizetésrendezóst végrehajtani,A tantusz •megdrágítása következtében azok a munkáscsaládok, akik a' fővárostól 5/í-os fizetésemelést kapnak, annak összegét lassan Vissza fogják fi­zetni a Beszkártnak* A Boszkárt súlyos közlekedési problémákat non old' meg évek óta, mindössze az történik, hogy folyton emelik a tari­fát. Helytelenítette a szakaszjegynek husz fillérre való felemelését, A tan túsznak ós a szakaszjegynek -megdrágítását nem fogadja cl,a vizdij emelést azonban elfogadta, B r 6 d y Ernő a legélesebben tiltakozott az ellen, hogy ezt az egész rendkívül fontos kérdést ilyen gyors ütemben tár­gyalják, A tisztviselők fizetését emelni kell, a fővárosi tisztviselők értékes munkáját mindenki elismeri. De ahogy ezt a kórdóst mog akarják Oldani, nem szerencsés, A polgármester Indítványával szemben ellcn­inditvojnyt tesz: nö emeljek fel 20 fillérre a szakaszjegy árát,hanem hagyják meg a régi, 16 filléres árban. Erélyesen tiltakozott az el­len,hogy a kormány a törvényhatóságtól elvegyen mindent,u^yahakkor a terheket állandóan növelik. Csodálkozásának adott kifejezést, hogy a HEP olyan könnyen elfogadta a vizdignak 22 fillérre való felomcló-' sót,'holott az októberi közgyűlésen meg nem volt ezen az állásponton. Tény, hogy Bud/"apost pótadója csak 50$, de viszont más adóterheik sok­Ital nagyobbak a'főváros közönségének, főleg a házak vannak túladóztat­va. Csodálkozását fejezte ki afelett is, hogy a Szociáldeaiola-ata Párt is olyan könnyen elfogadta a vizdij felemelést. Szerinte szellőm! szegény'bogi bizonyítván;/a az autonómiának, hogy ezt az egész prob­lémát a kisemberek megterhelésével alkarja elintézni, Rassav Károly in­dítványát fogadja el: a 'f övá_rosi tisztviselők három hónapra rendkívü­li segélyt kapjanak, ez alatt az idő alatt oldják mog az összes elintézésre varó probléma kat, vigyék keresztül a tarifaroviziót,vizs­gálják meg az üzemeáot, a ' beruház ásókat» Nem jo példával jár elől a főváros, ha^f ize tósrcndezÓ3t •drágítással hajtja v'gro.. Ezzel kap­csolatosan felveti a kérdést, hogy a magas pótadóju vidéki városok is' emeléssel fogják tisztviselőjük fizetését rendezni? Az. a határozat, amelyet a közgyűlés most tárgyal, nem ideiglenes, hanem meg ván gyöződvo, hogy hosszú időre szól. r'z eme leseket hamar keresztülhajtják, a csök­kentés, .eket anná' 1 lassabban, A polgármesteri előterjesztést nem fogad"** ta el, Dr»G á 1 Jenő megszívlelésre méltónak tartja Rassay javaslatát„Ebben a mai nehéz gazdasági helyzetben könnyiteni ke 11 a kisember nelyzetén. Lehetetlen a vizdij emelése is, mert a háztulajdo­nodok az'emelést át fogják hárítani a lakókra, Bródy indítványát fo­gadja el, P a y r Hugó szerint az előterjesztés három részre oszlik: Az első a Beszkárt problémája, Nemcsak a tarifaemelés, hanem az egész vállalat problémája, amellyel foglalkozni kellene a polgár­mesternek is, a közgyűlésnek is. Ami a közalkalmazottadrat illetijazok­nak a helyzetét mindenki akarja javítani, főleg a Beszkárt alkalmazot­taié t, de erre más módot kell keresni, 1931-ben a törvényhatósági ta­nács előtt is volt e^y emelési javaslat, s ekkor felmerült az a kér­dés, nem lehet^e-e máshonnan fedezetet kerosni ö Kiküldöttek egy bizott­ságot és ez a bizottság kétheti munka után húszmillió pengő megtakari­/ tást tudott javasolni, Indítványozza, most is küldjön ki a közgyűlés egy ilyen takarékossági bizottságot, amely három hónapon belül tegyen jelentést a munkásságáról, A vita ezzel végetért,dr, Bódy László tanácsnok válaszolt a felszólalásokra, /fo lyt, köv,/ k. r-

Next

/
Oldalképek
Tartalom