Magyar Országos Tudósító, 1937. december/2
1937-12-17 [170]
FŐVÁROS /A pénzűéi bizottság ülése. Folytatás 0 3«/ Láng Lajos azzal a megállapítással kezdte beszédét, hogy az állam könnyen adhat tisztviselőinek és alkalmazottainak fizetésemelést, mert az állam pénzügyi helyzete egyenesen nagyszerű, költségvetése kitűnő, s a Nemzeti Banknál lévő girószámláj án is 150 millió pengővel bír, amivel szemben a fővárosnak nemcsak a költségvetése rossz, hanem súlyosan al is van adósodva. Az üzemeknél sem érthető a helyzet, mert ha az üzemek bevételénél többletet várnak, akkor azt az általános deficit fedezésére is ki lehetne jelölni. Más fedezet után kell kutatni, s akkor a tarifaemelés elmaradhat. Egyik megoldás az volna, hogy a Vízmüvek beruházására hosszúlejáratú kölcsönt vegyenek fel, aminek következtében akkor a f oly óbe vét elek felszabadulnának és az Illetmények rendezésére volnának fordíthatók. Rámutat arra, hogy az üzempolitikai bizottság szakemberei azt állították annak Idején, hogy tudnak olyan módozatokat, amelyek segélyével a Beszkártnál még mindig egy millió pengős megtakarítás volna elérhető. Ezt a bizottságot azóta nem hívták össze, pedig alkalmat kellene adni arra, hogy ezt a kérdést tisztázzák. Nagy kérdés az is, hogy vájjon a belügyminiszter a most kijelölt fedezetet jóvá fogja-e hagyni és ezt a megoldást elfogadni. Nézete szerint csak a Rassay álláspontjára helyezkedve lehet ezt a kérdést közmegelégedésre megoldani. A tisztviselői illetmények rendezése ellen nem foglal állást, de ennek keresztülvitelére más módokat kell találni.Az előterjesztést nem fogadja el. Párkány Frigyes szerint a belügyminiszter rendelete alapján az alkalmazottak illetményeit csak akkor lehet rendezni,ha erre a közületek megfelelő fedezetet tudnak kimutatni. Logikus következménye ennek az, hogy deficites költségvetésnél elsősorban a deficitet kell eltüntetni, tehát a polgármester által megjelölt bevételi többletek nem szolgálhatnak fedezetül az illetmények javítására.A kijelölt fedezet bizonyos mórtékben kapcsolatban van a konjunktúra javulásával, már pedig az 1938.évre a konjunktúra lényeges rosszabbodása várható. Azt látja, hogy a főváros az államtól semmit sem remélhet, legfeljebb jó'tanácsokat fog kapni a pótadó és kereseti adó emelésére vonatkozólag. A polgármester javaslata nem szolgálja a tisztviselők érdekeit, mert egyébként is az emelésből származó fizetástöbbletüket a bekövetkező drágulás folytán vissza is fogják adni. A Beszkárt tarifarendszerét nem szabad incidaliter megbolygatni, mert ez a mostani javaslat a vállalat legfontosabb bevételi forrását érinti és veszélyezteti. Véleménye szerint a kisszakasz jegy árának emelése nélkül ls az első három hónapra elegendő fedezet áll rendelkezésre. Foglalkozni kell azzal a gondolattal is, hogy a főváros költségvetésében szereplő 160 millió pengős dologi kiad ásból 3$-ot zároljanak, amely összeg az illetmények rendezésére elegendő fedezetet nyújt.Az előterjesztést nem fogadja el. B r ó d y Ernő azt hangsúlyozta, hogy eddig minden költségvetési tárgyalás azzal kezdődött, hogy a közszolgáltatásoknál drágítás nem lesz. Most pedig mégis drágítani akarnak. Ez az előterjesztés p szegény embereket érinti és nem a plutokráci át. Kifogásolja még,hogy mindenki,egyesületek, társulatok és hasonlók a fővárostól akarják megszerezni azt az összeget, amely majdnem teljességében létalapjukat biztosítja. Több felszólaló nem volt, az elnöklő főpolgármester a vitát bezárta, arai után 3 ze ndy Károly polgármester szólalt fel. A polgármester méltányolja, különösen politikai szempontból azokat az aggodalmakat, amelyeket a felszólalók hangoztat tako Rámutatott azonban arra, hogy az illetmény rendezésére vonatkozó miniszteri rendelet abban az időpontban jelent meg, amikor a főváros a kormány hatos ággal a főváros Költségvetési deficitjének eltüntetéséről tárgyalt és most is tárgyal, ennek ellenére a rendelet szerint a tisztviselők illeteényeinek I a rendezéséhez elegendő, ha az illető közület a fedezetet kimutatja. I Nemcsak az állam,lfioanem a főváros tisztviselőinek illetményelt 4 'bsökkenI tették,tehát a fővárosi tisztviselők illetményeit is rendezni kell. /folyt, köv./