Magyar Országos Tudósító, 1937. december/1
1937-12-04 [169]
II I R E K VARGHA IMRE A HÁZADÓ REFORMJÁRÓL* Szombaton folytatta a Magyar Jogászegylet pénzügyi jogi szakosztálya dr. Vargha Imre elnöklete mellett azt a nagy érdeklődéssel kidért adóügyi szakértekezletet, amelyet az egyenesadók és közadók kezelésére vonatkozó jogszabályok megvitatására tartanak. A ankéten először a házadóval szemben fölmerült kifogásokat és kiváns ágokat tárgy a lilák e Nagy Dez3Ő Bálint közigazgatási biró tartott bevezető előadást, majd több ülésen behatóan foglalkoztak a házadó körül . .Íme-ült problémáikkal. Szombaton végül dr. B a 1 á s y Károly egyetemi l: nár tartott előadást, majd utána V e i t h e y /Kölbig/ Ferenc ny, pénzügyminiszteri osztályfőnök foglalkozott a házadóment ess éggel, végül pedig dr. Vargha Imre szakosztályi elnök összegezte az ankét során elhangzott fölszólalásokat. Rámutatott arra, hogy a házadon. .fik tulajdonképen két nagyjelentőségű és számos kisebb jelentőségű, de a házadó terhét súlyosabbá t evő hibába van. A két nagyjelentőségű hiba: a házadó alapjának mqg államit ás a es "a házadó kulcsának magassága. A házadó hozadéki adó, - mondotta Vargha Imre - és ebből következik, hogy a megadóztatásnál a háztulajdonos személyi körülményei figyelembe nem vehetők. De következnie kellene annak is, hogy az adó alapja nem lehet más, mint az adótárgy, a ház tiszta hozadéka. A házadótörvény azonban ettől a pénzügytan! szempontból mellőzhetetlen elvtől eltér és.nem a tiszta, hanem a nyers hozadékot teszi* az adó alapjává, A kivetésményegesen megkönnyíti ugyanez a szabályozás, azonban az arányos és igazságos adóztatás biztosítása aáljábbl ebben az esetben az adókulcsot kellene megfelelően mérsékelni. Két irányban kell tehát törekedni arra, hogy a házadó aránytalanul nagy és igazságtalan terhe mérsékeltessék. Az egyik irány az adóalapjának, a pénzügytan! elvek és az igazságnak megfelelő módon való megállapítása, At kell térni arra a felfogásra, hogy csak a tizta hozadék lehet az adó alapja, vagyis a házak bérbevétele a bevétel megszerzésére forditott kiadások levonása után, A bevétel megszerzésére forditott kiadások közé kell számit ani elsősorban az úgynevezett közüzemi költségeket, tehát elsősorban a vizdijat, azután a házi szemét kifuvarosázásának a költségeit, végül a ház közös helyiségeinek világitási költségeit. Amint a keres jeti adónál levonandók az üzemet terhelő fogyasztási a dók, ugy nincs jogosultsága annak sem, hogy a házbérfillér, amely egyes szabályrendeletek szerint valÓ3áigos lakásadó, amely tulajdonképen a háztulajdonos közvetítésével a lakóktól szedendő be, a lakókat kivanja terhelni, a háztulajdonosnál ugy tekintessék, mint ha az sz ő saját jovedeÍme/bevétele lenne.JBa a szerzési költségek az adóalapból ?oyonatnának/a házadó súlya lényegeim enyhülne és az adó igazságosabbá vála cEzután részletesen ismertette á házadó kulcsát megállapító törvényekot és megállapította, hogy emelés csak akkor történt, amikor az'1931, évi n-gy összeroppanás után bárhonnan ls jövedelmet kellett szerezni. Ez a rendkívüli állapot azonban tartósan fenn nem tartható, mert az ad°zó teljes romlására vezethet, Vargha Imre nagy érdeklődéssel hallgatott előadása után elhatározták az ankéten, hory i\z elhangzott indítványokat összegyűjtve a pénzügyi kormány elé torjesztik./MOl'/Hu. FESTÉKET KAINAK A SZEGÉNYS0RSU FESTŐMŰVÉSZEK, Andaházy Kasnya Béla országgyűlési képviselő, festőművész,egy, a maga nemében páratlan segitőakciőt kezdeményezett. Az akció c.-.'.ja az, hogy az önhibájukon kivül nvomorba jutott magyar festőművészek munkájukhoz való festékhez jussanak. Miután ezen akció a magyar kápzőmüvaszok összességét szándékozik munkalehetőségéhez, az alkotás legfontosabb kel-ékéhez juttatni, remény van arra,, hogy az illetékes pénzügyi és gazdasági tényezők oly jóakarattal fogják'e nemos célt támogatni, amely remélhetővé teszi a te Íj os; s^-tert. k /MOT/B, fl/j