Magyar Országos Tudósító, 1937. december/1

1937-12-03 [169]

ZU ÚJPESTI OKMÁNYHAMISITÓK /l.folytatás./ "A mái folytatólagos főtárgyaláson Giücklich Adolfot hallgatta ki á biróság, ő ugyanis az előző tárgyaláson betegsége miatt nem jelont meg. Jóhiszeműségével védekezett és elmondotta, hogy Fleischmann Izrael ortodox rabbi utján szerezte meg az állampolgársági bizonylatot. - Maguk folyton a FleIschmánnra hivatkoznak - szólt az elnök ­kérték a tanuként1 kihallgatását is, mindent rátolnak erre az emberre és most pedig kid•érült, hogy már régen meghalt. Seres Károly újpesti városházi tisztviselő elmondotta, hogy mi­ként történik Újpesten a helyhatósági bizonylatok"kiállítása, - Hát bizony - állapította meg az elnök - Újpesten nagyon felü­letesen és lazán kezelik ezt a fontos ügyet és igy történik meg, hogy olyanok Is tanúskodnak mások állampolgársága ügyeben, akik még nem is éltek abban az időben. Legközelebb a nyomozó tisztviselő urak is idekerül­nek a vá'dlottak padjára... ' Dr. Kiszely János ügyészségi alelnök váidbeszédeben valamennyi vádlottal szemben fenntartotta az eredeti vádat. Dr, Istvánffy Sándor, dr. Schöngut Emil, dr. Fadgyas András, d<r, Braun Imre és dr. Stein Artúr ügyvédek védőbeszéde utam a biróság bűnösnek mondotta ki Halpert Salamont Muszkál Izsákot, Ma lek Sándort, és Gémek Lajost egyrendbeli közokirat­hamisítás vétségében és tiznapi fogházra átváltoztatható ötven pengő pénz- • hüntetésre Ítélte őket. Ma lekkel és Gémekkel szemben az Ítélet végrehajtá­sát a törvényszék felfüggesztette, A többi vádlottat a törvényszék fel­mentette • Az ind^okolás szerint Glücklichék jóhiszeműen jártak el. A fő­bünös Szimon Rubin Rudolf szökésben van, őt nem lehetett felelősségre vonni és az ő kihallgatása esetleg jobban tisztázta volna a bűnügyet. A biróság megállapította, hogy az újpesti városi közegeket nagyfokú köny­nyelmüség es mula-'Sztás terheli a helyhatósági bizonylatok kiállítása körül'és ezt a körülményt nyomatékos enyhitő'momentumként mérlegelte a bí­róság. Megállapította továbbá a törvényszék, hogy nem haszonszerzés cél­jából követték el a bűncselekményt. Az Ítélet jogerős, /MÓT/ Gl. A VOLT VÁCI POLGÁRMESTER SAJTÓPERE. Ma folytatták annak a s--ajtórágalmazási pernek a tárgyalását, amelynek vádlottja Osztián János v@* járúobrljrósági tisztviselő, sértettje pedig dr. Ruszthy-Rusztek Lajos volt váci fegyintézeti igazgató, későbbi váci polgármester. A mai tárgyaláson a pestvidéki törvényszék Mcrdolényi-ta­nácsa a tanuk kihallgatását folytatta. Dr. Schüszler Rezső, a váci fegy­intézet jelenlegi igazgatója elmondotta,.hogy két évvel ezelőtt, amikor elfoglalta az.állásat, a fegyházgondnoktól könyvszekrényt kért. Volt ugyan egy értékes könyvszekrény az igazgatói irodában, azonban Ruszthy Rusztek Lajos - aki ekkor már Vác polgármestere volt, - azt mondotta neki, hogy ez a könyvszekrény az ö magántulajdona és el fogja szállíttatni. Amikor erről az ügyről a fegyházgondnokkal beszélgetett, a gondnok a le-nagyobb meglepetésére arról értesítette, hogy a könyvszekrény a fegyház tulajdona es nem Ruszthy Rusztek Lajosé, - Egy napon - folytatta a tanu, - az elődömnek emiitettem, hogy elutazom Vácról a családom meglátogatására, Ruszthy-Rusztek polgármester ur ekkor elkérte az irodám kulcsát, majd távollétemben az említett érté­kes könyvszekrényt elvitette a lakásara, » * * * A fegyház igazgató ezután arról beszélt, ^hogy Ruszthy-Rusztek La­jos ^említést tett neki arrci is, hogy az igazgatói irodában lévő értékes faórá.'ért is elküld. Ezt a faórát egy Puskár Józsiéi nevü fegyenc esz­tendőkön keresztül készítette a fegyház faanyagából, a fegyház asztalos­műhelyében. Ez az óra valóságos Iparművészeti remekmű, A kerekei is fá­ból vannak és Newyorktól Tokióig valamennyi világváros pontos idejét is mutatja, Az igazgató előadta a továbbiakban, hogy ő megtagadta ennek az órának elődje 'részére való kiadását, mert a gondnok és több alkalmazott azt állította, hogy az óra is a fegyházé és nem a volt igazgató magántu­lajdona. Ennek megfelelően ő a fegyház leltárába Is felvette az órát. Ké­sőbb Ruszthy-Rusztek Lajos az igazságügyminisztertől kérvényezte az óra kiadását, azonban az ebben az ügyben lefolytatott vizsgálat után a minisz­ter ugy döntött, hogy az órát börtönügyi múzeumba,kell 'beszolgáltatni. /folyt,köv./ Gl.

Next

/
Oldalképek
Tartalom