Magyar Országos Tudósító, 1937. december/1

1937-12-15 [169]

— ZU. TARSÁSJÁTÉK t ,. /I.folytatás;/ Rudolf Katalin vallomásáról felvett jegyzőkönyvet ismertették még, majd pedig a perbeszédek elhangzása után a törvényszék bűnösnek moid­ta kl Simon Károlyt a vádirat értelmében és ezért négyhónapi fpghézra Ítélte el. Az itélet nem jogerős. /MOT/ Ma. ... CÉGTÁRSAI; - EGYMÁS ELLEN. Pontos Miklós és Horsovszky'Imre dr. évekkel ezelőtt térsas juta-, zsák­os ponyva-üzletet nyitottak, A cégtársak közt az idők folyamán'elhidegült a jóviszony, Horsovszky dr. ki akart lépni a közös vállalatból. Pontos Miklós feljelentésére.azonban ekkoriban a budapesti királyi ügyészség vádiratot bocsátott ki Horsovszky Imre ellenében, hamistanuzásra való rá­bírás és sikkasztás vétsége cimén s egyidejűleg sikkasztás vétségével meg­vádolták dr. íí orso vszky Imrénét is. A vád szerint Horsovszky dr, - cég­társának tudta és beleegyezése nélkül - állítólag közel 2oo pengőt kivett a cég közös pénztárából, s ezt az összeget a saját céljaira fordította. Amikor ebből kifolyólag a bűnvádi eljárás megindult, Horsovszky dr. állí­tólag az ügy "koronatanuját" , Csikós Mátyásnét > ár' akarta beszélni,hogy terhelő tanúvallomását vonja vissza. A vádirat Horsovszky Imrénét azzal vádolta meg, hogy körülbelül száz zsákot a közös kontingensből a férje javára próbált biztosítani, A büntetőtörvényszék első fokon vétkesnek mondta ki dr, Horsovszky Imrét sikkasztás és hamistanuzásra való rábírás vétségében s ezért - az enyhitő körülmények mérlegelésével - kétheti fpgházMintetésre Ítélte, Dr, Horsovszky Imrénét a törvényszék sikkasztás vétsége cimén nyolcvan pengő pénzbüntetésre Ítélte el. Ma tárgyalta másodfokon az ügyet a budapesti Ítélőtábla Kecskés-, tanácsa, ahol Villányi Ferenc dr. kir. ügyész védbeszéde és dr, Grohmann Zsigmond ügyvéd védőbeszéde után az elsőfokú Ítéletet megsemmisitették és a tábla az ellenük emelt vádak alól mind a két vádlottat felmentette, A táblai itélet indokolása megállapította, hogy a terhelő tanuk vala­mennyien a sértettként fellépő Pontos Miklós alkalmazottai,' ennélfogva terhelő tanúvallomásuk nem tekinthető száz százalékig elfogulatlannak, illetve megbízhatónak; Minthogy e vallomásokon kívül egyéb terhelő^ada­tok a vádlottak bűnösségére nézve nem merültek fel, ezért megfelelő bi­zonyítékok hiányában az ellenük emelt vádak alól mindkettőjüket fel kel­lett menteni. A táblai Ítélettel szemben a váidhatóság képviselője semmisségi panaszt jelentett be, /MOT/ Ky, —- ZU NYILASKERESZTES EK ÉS TURISTÁK VEREKEDÉSE /3 .folyta tás,/ A vádlottak kihallgatása után egy nő tett vallomást, majd a védők a bizonyítás kiegészítésére vonatkozóan terjesztettek elő indítványt. A törvényszék egy tanu megidézését rendelte el és a tárgyalást elnapolta.' /KOT/ P, ZU TOMPÁ-UTCal VEREKEDÉS /2. folytat ás ./ Gyors egymásutánban hal Igat'takki ezután az elnök a többi vádlott tat is, akik szintén azzal védekeztek, hogy a verekedésben nem voltak részesek. Egyesek közülük alibire hivatkoztak," Az egyik fiatalkorú vád­lott ki jelent ette, hogy bűnösnek érzi magát,'Az elnök kérdésére elmondta, ­hogy a szociáldemokrata párt ifjúsági csoportjának volt tagja, de a Tom­pa-utcai verekedés után kilépett. Szerinte a Dob-utcai helyiségben az eset előtt Ságvári irányította a jelenlévő párttagokat, utasítván őket, hogy a Ferenc-térre menjenek, ahol további utasítást fognak kapni. Az el nök szembesítette dr. Ságvárit a- fiatalkoruval, Ságvári kijelentette,hogy a vádlott-társa vallomása nem felel meg a valóságnak, A huszonkilencedik vádlottnak; Kémeri Nagy Imrének kihallgatásá­ra került ezután a sor. Ö is tagadta bűnösségét. Fenntartotta a rendőr­ség előtt tett vallomás't és azt szóval is megismételte, - A Tompa-utcai pórthelyiségben a gyűlés kezdeténél már ott vol­tam, - mondotta védekezésében,-Gyűlés közben hallottuk azt, hogy az tittcán többen kiabálják; "Vesszen Hitler! Le a nyilasokkal!" Nemsokkal ezután csörömpölés hallatszott, kövekkel dobálták be a párthelyiség 0B62ÁGOS LEVÉLTÁR /Foly t ,köv ./Ma . K. szekció

Next

/
Oldalképek
Tartalom