Magyar Országos Tudósító, 1937. december/1

1937-12-15 [169]

— TEMETEST JÁTSZOTTAK A GYEREKEK, AZ EGYIK PIU MEGHÁLT A SÍRGÖDÖR BEJI, Studcnt Antal gyárimurkás 52oo pengős kártérítési port indított a Kőbá­nyai Tak .rékpénztár E,T. ellen. Keresetében a felperes előadta, hogy Ká­roly novü, 11 esztendős fia a takarékpénztár egy beépítetlen üres telkén halálos balesetet szenvedett. Ezen a bekéritetlen "telken barlangszorü üregek vannak s az egyik barlang ráomlott a fiúra, maga alá tömette és a kisfiút holtan húzták ki a homok alól.Kártérítési igényét az apa abból származtatta, hogy elhalt gyerekére 52oo pangő neveltetési kö . tségot for­ditott, amely a baleset folythn hiábavalónak bizonyult ós ezért kerté a telek-tulajdonos takarékpénztárral szemben kárigényének megítélését. Dr. Szűcs Béla budapesti királyi törvényszéki birö bizonyítá­si eljárást rendelt el a baleset körűim-nyelnek megállapítására, A kihall­gatott tanuk vallomása alapján tényként állapította meg a törvényszék, hogy a bekerítetlen üres telken a'gyerekek temetést játszottak, A homo­kos telken ástak egy méter széles, két méter hosszú és másfél méter mély sirgödröt, A játék közben a gödör busz akadt és a felperes fiát a homok maga alá temette, akit aztán holtan ástak ki a homokból, E tényállás alapján a törvényszék az apát kártérítési kerese­tével elutasította olyan indokolással, hogy a halálos balesetéit nem te­hető az alperes felelőssé, mert a gyerekek veszélyes játékot folytattak és igy még méltányossági alapon sincs holye a kárigénynek. Megemlítette a törvényszék elutasító ítéletének indokolása azt is, hogy neveltetési költség cimén áz apa. egy által n nem támaszthat a takarékpénztárral' szem­ben követelést, mert a szülő által a gyermek neveltetésére forditott köl­tekezés a gyermek érdekében tett vagyoni beruházásnak tekintendő, /MOT/G, "LÁTOD IZIDOR^ ITT OLCSÓBB A CUKOR" . A Nagy Lajos király utja két szomszédos házában van Esztergályos Mihály, cukorkakereskedő és a Deutsch kft. fűszer és cukorlraüzletének helyisége. A két cég crös konkurrenciát folytat egymással, gőként cukor árus itás kö­rül. Nemrégibon Esztergályos Mihály a kirakatában elhelyezett ogy nagyobb terjedelmű hirdetési táblát, amelyre vastag botükkel ezt irta:"Látod Izi­dor, itt olcsóbb a cukor!", A Deutsch kft, e hirdetőtábla miatt tisztességtelen verseny­pert inditott Esztergályos ellen ós az ügy érdemleges elintézése előtt ideiglenes intézkedést kért a panasz tárgyává tett reklámtábla eltávolitá­sa iránt, Dr. Kóczán Ödön kir. törvényszéki biró "holytadott a kérelemnek és végzéssel arra kötelezte Esztergályos Mihályt, hogy a panaszolt hir­detőtáblát üzlete kirakatából azonnal távolítsa el, A törvényszék ugyanis' megállapította, hogy a felperesként szeroplő Deutsch'kft, egyik ügyvezető­je Deutsch Izidor, Az alperes ugyan azzal védekezett, hogy a felperesre való tekintet nélkül helyezte el kirakatában a hirdetőtáblát ós ne 11 nem volt tudomása arról, hogy a korlátolt felelősségű társaság egyik ügyve­zetőjének a neve Izidor. A törvényszék azonban nem fogadta cl ezt a vé­dekezést, ,ert kézenfekvőnek találta azt, hogy a pan.szolt hirdetés cél­zatos, sz ^üzlcti verseny érdekében készült és került a' kirakatba. Mivel a " törvény értelmében üzleti versenyt nem'szabad a jóorkölcsökbo és az üzle ­ti tisztességbe ütköző módon folytatni, ennélfogva a törvényszék a sérel­mes hirdetés abbahagyására kötelezte az alperest. /MOT/G,

Next

/
Oldalképek
Tartalom