Magyar Országos Tudósító, 1937. december/1
1937-12-13 [169]
Ez a téma nemcsak s zofci ális téma, h^nem a termelés bókéjének kérdése is. Igenis, a nagy tömegekkel szemben teljesítenünk kell szociális kötelességeinket. Befejezésül azt kérte az államtitkár, hogy a száz esztendőnél idősebb OMGE a maga támogatásával tegye sikeressé a kormány működését, mert egészséges kormányzati munka, csak egészséges önkormányzati munkán épülhet fel, lelkes éljenzés ás taps fogadta Marschall Ferenc államtitkár szavait, majd Somss ich László gróf jelentette, be, hogy a különböző alapítványok irói j uta lomdi j al t kik nyerték az idén. Ezüst emléktárgyat kapott: SzékácsE lemér, az OMGE egyik érdemes alelnöke, aki harminc esztendővel ezelőtt a kezdeményezője volt a magyar buzaneraes i tés I akciónak, amelyért a magyar gazdatársadalom örök hálára van iránta lekötele zve « Ezért az Elek Henrik féle alapítványi dijat Székács Elemér kapta meg.' Ugyancsak jutalmat kapott vitéz Takách Gyula gazdasági főfelügye lő,a Növénytermelési Hiváta.:. vezetője, akinek z ország növénytermesztésének nemesítése terén vannak kiváló érdemei és aki elsősorban a kisemberek érdekében fejtett ki szorgos munkásságot. Jutalmat kapott Wlnkler János, a Baromfitenyésztők Országos Egyesületének az igazgatója is, aki nagy sikerrel vitta előre a magyar baromfitenyésztés ügyét. Erdeme, hogy ő szervezte meg az el3Ő h.romfi ki állítást és hogy a magyar baromfitenyésztés a mai fejlettségét elérte. Jutáira... t adtak át Zaj tay Artúr klsérletügyi főigazgatónak is, aki az állatélettan és a takarmányozástan körébe vágó önálló kutatásai révén szerzett érdemeket s akinek az okszerű tak.rményozás bevezetése terén vann-k érdemei. Ezután a tiszteleti tagok v álasztás ára került a sor és • Somss ich László gróf indítványára tiszteletbeli t<g okká választották Baross Lászlót, a : bánkuti uradalom jószágigazgatóját, Grábner Emilt,, a Növény nemes i tő Intézet volt vezetőjét, Gyárfás Józsefet, a magyaróvári növénytermelési kísérleti állomás volt vezetőjét és Székács Élemért, az egyesület alelnökét, Somssich. László gróf ezután Mike János gazdasági tanácsos,, az OMGE f öpénz táros ának és házgondnokának az érdeméről emlékezett meg, majd a következőket mondta: - A másik évforduló, amelyről meg kell. emlékeznem, Oláh Jánosnak, a Magyar Országos Tudósító mezőgazdasági rovata vezetőjének a jubileuma, a ki ma éppen tiz c*v óta látja el az OMGE félhivatalos kőnyomatosa,, a MOT utján a budapes ti ^és vidéki napilapok, valamint a rádió felé az OMGE agrárhirszolgálatát• Örömmel használom fel az alkalmat arra, hogy ebből az _.lkalomb u l Oláh J ánost, a fiatal magyar uj s ági rógárda egyik értékes és érdemes tagját melegen üdvözöljem a magyar gazdatársadalem' érdekelnek egy évtizedes szerény, lelkiismeretes és buzgó szolgálatáért. Adjon Isten neki továbbra is erőt és kitartást s a magyar gazdák elismerésének szerény jeléül pedig fogadja az OMGB-tól ezt az emléktárgyat, Somssich László gróf ezután Oláh Jánosnak egy diszes ezüst emléktárgyat nyújtott át. Ezután a*, közgyűlés évi jelentésének tárgyalására került a sor, amelyhez elsőnek P u r g 1 y Emil volt földmivelésügyi miniszter szólt hozzá felhiva a gazdatársadalom figyelmét arra, hogy a mezőgazda*, ságnak számolnia kell azzal, hogy a terményárak felfelé irányuló tendenciája esetleg megszűnik. A gazdát ár sada lom, ne feledjük el,, áldozatot hozott a legnehezebb időkben is. Vállalta a terheket,. ..zonb-n most, hogy a helyzet javult, ezeknek a terheknek a csökkentése még mindig nem történt meg. A legfontosabb feladat a termények árszínvonalának a tartása és annak a biztosítása, hogy a termelési költségek emelkedésével a terményárak is növekedjenek. Valutapolitikánknak tekintettel kell arra lennie, hogy a nemes valuta szerzésének előnyeiből a mezőgazdaság is legalább olyan mértékben részesüljön, mint más termelési ágak. Ugyancsak ;fontos kérdés a mezőgazdasági hl tel'feltámasztás ának a rendezése is,, mert az a termelésnek egyik legfontosabb eleme.. Ke lemen Imre Somssich László grófot köszöntötte felszólalásában, mint aki tizennyolcadik esztendeje áll az OMGE elén és munA káss ágáért a gazdatársadalom részéről Őszinte köszönet és hála illeti me g.. Ugyancsak elismerés jár az OMGE igazgatójának, Mutschenbacher.. Emi Inek, valamint ann.k a tisztikarnak, amely az OMGE ügyeit vezeti, i /folytatása következik./ 9 n •.}'•••.