Magyar Országos Tudósító, 1937. december/1

1937-12-11 [169]

ZU BUDAPESTRŐL KITILTOTT CSELÉD LEÁNY B Üli ÜGYE... /l .folytat ás ./ leány azt is, hogy a legtöbb helyen alig töltött egy-két órát, volt eset, amikor csak néhány percig tartózkodott uj helyén s alig hogy körülnézett, és összeszedte az őrizetlenül hagyott értékeket, máris elillant .azokkal, - Miért csinálta ezeket? Maga már volt büntetve, tudja, hogy mi­lyen súlyos következményekkel kell számolnia, - mondotta a biró. 1 - Gyermekem ván, akivel édefeapja nem törődik s ha kenyeret kér, nem•mondhatom neki, hogy nincs,,, Nem ölhetem meg^ mert ehhez nincs szi­v em.,. » Ha becsületesen dolgozik és megmarad valamelyik helyén, gondos kodhatna gyermekéről is.,, - Nem tudom magam sem, miért loptam mindenütt. Nem azzal a szán­dékkal álltam munkába, hogy kifosztom gazdáimat. Valami'ellenállhatatlan kényszer vett rajtam erőt s nem tudtam ettől szabadulni, álneveket azért használtam, mert féltem a rendőrségtől, tudva azt, hogy nem szabad Buda­pestre visszajönnöm. Kiderült a tárgyaláson az is, hogy Szőke Anna Grünzwelg Jenővel a toloncuton ismerkedett meg: ugyanis őt is kitoloncolták Vasmegyébe,­^zerelem fejlődött közöttük. Később hozzávitt egy zálogjegyet, de nem mondta meg,ftogjr. lopott holmikról szól,. A vádlott leány még-más lopásokat is beismert,, amik egyelőre nem szerepelnek a vádiratba n,- Vonaton bőröndöket dézsmált meg és az ily­m ódon szerzett holmikat is eladta. Mágócs Jánosné tagadta bűnösségét 5 azzal védekezett, hogy jóhi­szeműen segédkezett a bunda kiváltásánál és nem tudta, hogy Szőke Anna azt lopta,. Izgalmas szembesítés volt a vádlótt-társak között,- Sz6ke Anna, szemébe mondta Mágócsnénak,.hogy tudott a lopásról, - Grünzwelg Jenőt nem tudta kihallgatni a bir°, mert vidéken van le tartóztatásban, A.sér­tettek ezután egymásután mondták el, hogy miképpen szedte őket rá a jó . megjelenésű és szelíd modorú szélhámosnő, .kinek megbüntetését kérték. Ezután felállt Villányi Ferenc dr. királyi ügyész és indítványoz ta, hogy a törvényszék az egész ügyet tegye át bühtetotanácshoz, mert az adatok szerint S z őke'Anna üzletszerűen követte el szélhámosságait és üg:£ tanács elé tartozik. A törvényszék igy is határozott* A 10 ' 11 / S Y» ÍTÉLET A VOLT VACI POLGÁRMESTER SAJTóRÁGi.LMaZASI ÜGYEBEN* A Váci Élet cimü hetilap június 19-riki számában cikk jelent meg "Válasz dr, Ruszthy Rusztek Lajos umak" cimmel, amelynek tartalma miatt a nyu­galmazott polgármester, miután az igazságügyminisztertől megkapta a fel­hatalmazást, sajtó utján elkövetett, hivatalból üldözendő rágalmazás vét­sége cimén bűnvádi följelentést tett a cikk szerzŐje,•Os'ztián János ifcfcven­éves volt fegyintézeti tisztviselő ellen.-A cikkből a királyi ügyészség az ez ügyben kiadott vádiraté szerint különösen a következő részt inkri­mináltai "Ruszthy Rusztek Lajos fegyintézeti igazgató korában nemcsak szabálytalanul, hanem egyenesen a Btk,. - paragrafusaiba ütköző módon, a ma gyar királyi államkincstár megkárosításával gyarapította vagyonát., Dv\ Mendelényi Lászlónak, a pestvidéki törvényszék elnökének ve­zetésével mór több izben tartott főtárgyalást az ügyben a pestvidéki tör­vényszék , #sz tián János tgcdta bűnösségét, szerinte közérdek és jogos magánérdek vezette cikke megírásánál és ki j ele nt ette, • hogy a volt régyhái igazgatónak sok olyan dolgát ismerte, amelyekből az államkincstár megká­rosítását kellett következtetnie, A törvényszék annakidején elrendelte ez ügyben a bizonyítást és az előző tárgyalásokon a tanuk egész tömegét hallgatta ki, A legutóbbi tárgyaláson dr, ^nörr Ferenc főügyészhelyettes vádbeszédében fenntartotia a vádat, mig dr. Hornyánszky Zoltán védő felmentést kért. Ilyen előzmények után napolta el a pestvidéki törvényszék a mai napra a tárgyalást. /Folyt.köv./ Ma.

Next

/
Oldalképek
Tartalom