Magyar Országos Tudósító, 1937. december/1
1937-12-11 [169]
i> J! L> \< 0 ti Z .'.) A ! ii G ELŐADÁS AMERIKA MEZŐGAZDASÁGÁRÓL AZ OMGE-BEN. Az OMGE téli gazdahete nakv" során az összes szakosztályok/''.' Sorassich László gróf titkos tar. icsos, egyesületi elnök elnöEÍésével tartott együttes gyűlésén Eszenyi József uradalmi jószágigazgató tartott nagyszámú, előkelő' közönség előtt északamerikai tanulmányútja során szerzett mezőgazdasági tapasztalatairól előadási-, Részletesen ismertette az amerikai különleges üzemi, növénytermelési, állattenyésztési viszonyokat és számos jólsikerült vetített képet mutatott be« A hallgatóság az érdekes előadást nagy figyelemmel kisérte. /M°T/0. HÍREK A KORMÁNYZÓKÉ A VÖRÖSKERESZT JÓTÉKONYSÁGI ÜNNEPÉN. Bensőséges ünnepség szinhelye volt szombat délben a Mária Terézia-tér, A Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Osztálya az iskolákban minden évben "Csak egy darab fát a szegényeknek' felhívással mozgalmat rendez és az igy egybegyűlt faadományokat a Kormányzóné nyomorenyhitŐ akciója javára ajánlja fel, A faadományok összegyűjtését ebben az évben előkelő közönség jelenlétében ünnepélyes keretek között a Mária Terézia-téren tartották meg. A lélekemelő ünnepségen megjelent vitéz nagybányai Horthy Miklósné és azon résztvettek dr. vitéz Simon Elemér titkos tanácsos, a Vöröskereszt országos elnöke, Lukács Sarolta alelnöknó% Petri Pálné, az ifjúsági Vöröskereszt elnöke, dr. vitéz Ordódy Sándor vezértörzsorvos, a Vöröskereszt kormányképviselője, vitéz Guilleaume .Érpád ny. altábornagy, a Vöröskereszt főgondnoka, Damjanovich Lajos min. tanácsos, a kultuszminiszter képviselője, Schuler Detső alpolgármester, dr. Felkay Ferenc tanügyi tanácsnok, dr. Purébl Győző ny. tanácsnok, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetősége és még sokan mások. Az ünnepségre érkező kormányzónét dr. vitéz Simon Elemér, az Ifjúsági Vöröskereszt vezetőségével együtt fogadta és az egybegyűlt közönség lelkes ünneplései közben kisérte fel a Mária Terézia-téri iskola tanári szobájába r A kormányzóné az iskola ablakából nézte végig, amint a VIII. kerület huszonöt iskolájának 12,000 növendéke - leányok és fiuk felvonultak a Mária Terézia-térre, hogy az ott felállitott_Vöröskeresz tes zászló alá elhelyezzék, a szegényeknek szánt faadományokat.Azegy órán át tartott felvonuláson, amelyen a VIII. kerület minden iskolásgyermeke kivétel nélkül résztvett, mintegy száz métermázsa fa gyűlt össze. A fát a kormányzóné jelenlétében megható jelenetek között a Vöröskereszt szociális osztálya Ínséges családok között a helyszinen azonnal kiosztotta. A megható jótékonysági ünnepély a késő déli órákban ért véget és a távozó kormányzónét a téren egybegyűlt többezernyi közönség meleg ünneplésben részesítette. /MOT/B. VÖRÖSKERESZT KITÜNTETÉS. Dr. vitéz Simon Elemér titkos tanácsos, a Magyar Vöröskereszt országos elnöke, dr. Kapy Rezsőnek, Oláh Jánosnak és Szász Menyhértnek^ a Magyar Vöröskereszt nemzetvédelmi, egészségügyi és emberbaráti közérdekű munkálkodásának elősegítése és támogatása körül szerzett érdemei elismeréséül a Magyar Vöröskereszt disz-emlékjelvényét adományozta 0 AlOT/Bo f & f 3vár osi_napilapok szerkesztőinek BEM EMLÉKÜNNEPSÉGET rendezett a Magyar Nemzeti Szövetség a hős halálának 87-ik évfordulója alkalmával. Az ünnepségen gróf Mycielski Kázmér követségi tanácsos ás gróf Bem de Kosban Vladimír lengyel őrnagy vezetésével lengyelek is nagy számban voltak jelen. Lipthay Béla megnyitóbeszéde után dr. Javornitzky Jenő miniszteri tanácsos, a lengyel osztály elnöke világította meg érdekes emlékbeszédben Bem József szerepét és jelentőségét a magyar szabadságharcban, majd Zsigmond Gyula költeményeit ket adott előo/MOT/B.