Magyar Országos Tudósító, 1937. december/1

1937-12-09 [169]

"A VALLAS SZEREPE ÉS VLDELME A NEMZETKÖZI JOGBAN" oimmel tartott előa­dást a Magyar Külügyi Társaságban Eöttevényi Olivér elnökletével dr. P a p p Etele, a Külügyi Társaság rendes tagja, A vallás és a nemzetközi jog utjai a céljaik és alapeszméik közöt fennálló sok rokonvonas miatt gyakran kö­zösen haladtak a múltban és párhuzamosan futnak néha még ma is, Kölcsön­.ittasuk kezdetén a vallás lényeges szerepet játszott az önálló nemzetközi jogtudomány élétrehívásában, később pedig a nemzetközi jog volt az, ai .l^i'k a szúkségbejutott vallást védelmébe "bette. Az önálló nemzetközi jogtudomány kifejlődésében nagy szere­pet betöltő kereszténység ilyenirányú szerepének mérfföldköveit Szt. Ágos­ton, a Treuga Dei, aquinoi Szt, Tamás, majd a spanyol teológiai-jogi is­kola két világhirü tudósának: Vitorlának és Suaruznek a munkái jelentették, A reformációval fordul a kocka és a kereszténység egységének megszűntével a vallás elveszti a nemzetközi jogtudomány fejlődésére gyakorolt aktiv szerepét, Ezutáni kölcsönhatásukat és közös útjukat - az augsburgi vallás-, békétől a pariskornyéki békékig - már a nemzetközi jog nyújtotta vallás­védelem jellemzié Az egész vallásvédelmi probléma mögött tulajdonképen a két ellentétes világnézet harca áll, melyből: végülis a személyes szabadság­jogoknak kell győztesen kikerí*lni,/íMGT/B, VITÉZ MARTON BÉLA A MAGYAR CÉLLÖVÉSZET NEMZETVÉDÜ PONTOSSÁGÁRÓL. Az Or­szágos Magyar Céllövő Szövetség tegnap este nagy és előkelő közönség je Jen­létében, bensőséges ünnep kerejtében adta át azoknak a közéleti férfiaknak elismerő díszoklevelét, akik álmagyar céllovősport fejlesztése körül külö­• 'ös érdemeket szereztek. Az ünnepi esten a polgári és katonai társadalom előkelőségei, valamint a különböző egyesületek-élén Hedry Béla altábornagy, az OMLSZ elnö­ke, vitéz Marton Béla országgyűlési képviselő, a MOVB országos elnöke,. Sze­der János országgyűlési képviseld, a MOVE országos ügyvezető elnöke^ vitáz Endre László főszolgabíró, vitéz Sallay István ás Schrelner János tábornokok, -itéz Mlssuray Félix e^edes és még sz'mosan jelentek meg. Az egybegyűlt '•'i.nepi közönséget Hedry Béla altábornagy üdvözölte és meleg szavakkal etu­1 kezett meg mindazokról, akik a nemzetvédelmünket szolgáló legférfiasabb a portunkat megértő szívvel támogatják és akik közül vitéz Marton Béláit és lovag Sternád Istvánt tiszteletbeli tagokká választották, Szeder Jánost dlszjelvénnyel, vitéz Bajsay Ernő alispánt, vitéz Endre Lászlót, Scoss* Gyulát, Zodánszky Lászlót és vitéz Farkas Endrét dls zokle ve lekkel tűnte etek ki. - Nemzetvédelmi munkánkat pártoló es támogató munkátokért fogadjátok szivünket betöltő őszinte ragu szkod ásunk kifejezését, - mondotta Hedry al­tábornagy* Lelkes biztatás részünkre támogató köz romüköd és tok ¿3 különösen téged kérünk arra - fordult vitéz Marton Bélához, - hogy továbbra is tartsd meg szeretetedet az ország javát ás erősítését szolgáló 3portunk iránt, A díszoklevelek átadása után az ünnepeltek nevében nagy érdeklődés mellett vitéz Marton Béla köszönte meg a kitüntetésekot és nagyhatású beszédben míl­tatta a magyar callővősport nemzet*.rositS fontosságát, - Ha világos szem­mel nézzük a trianoni magyar életet - mondotta többek között viétz Marton Béla - azt kell látnunk, hogy ez a nemzet a föltámadás utján csak akkor fag előre jutni, ha a honvédelem történelmi szükségességének nemes és nagysz ví*. felemelő érzése vaskapocsként fogja át nemzeti társadalmunkat, - Az ezer'-.» s haza gondolatát a Kárpátok medencéjében a pacifisták soha sem fogják meg­valósítani. Az az eszme, amely a nemzet létét újra megalapozni kivonó nagy gondolatból sarjad akarássá, - sajnos - még nem érett meg teljesen a lel­kekben ugy, ahogy azt a trianoni gy ár. z parancsolná, - Különös szeretettel 'rom lelkembe a lövészetet, mert o lövészet a megújuló magyar élet gondo­latának nagyszerű biztositéka. Az egész Világon.minden nemzetnek az életét ; n-gy mozgalmak formálják és alakítják, A népi mozgalmak azonban csak akkor f jelentenek értéket t - fejezte be vitéz Marton Béla lelkesedés és éljenzés között'n...gyhatású ünnepi beszédét - ha a nunzet szolgálatában eszmévé fir.o­: uInak, /MOT/B,

Next

/
Oldalképek
Tartalom